Taljándörögd neve leginkább a kapolcsi Művészetek Völgye rendezvényről ismerős legtöbbeknek, kivéve persze a magamfajta templomrom-rajongókat, akiknek a Szent András templom jut egyből eszébe. Nézzük hát meg alaposabban ezt a szép templomromot!

Megközelítése

Gyalog és autóval is könnyen megközelíthető a településről, tényleg csak egy macskaugrásnyira van tőle, még egy kilométer sincs a távolság. Mi átutazóban voltunk Taljándörögd településén, ezért autóval kerestük fel, és könnyen le is tudtunk parkolni az út szélén, közvetlenül a templom mellett. Itt fatábla mutatja be a templomot.

Szent András templom

A templom története

Már az Árpád-korban is állt itt templom, erre épültek aztán az 1339-ben elkészült, és jelenleg is látható falak. Mind az eredeti templomot, mind a most láthatót az itt élő Dörögd (Drugd) családnak köszönhetjük, ez utóbbit Dörögd Miklós egri püspöknek.

A települést és a templomot is a török időkben pusztították el, a végső kegyelemdöfést a templomnak pedig 1840-ben adták, amikor felrobbantották, hogy az uradalmi magtárhoz alapanyagot nyerjenek. Kár volt érte. 🙁

Szent András

Ki is volt a templom névadója? Szent András Krisztus apostolai közé tartozott, méghozzá az elsők közé. Eredetileg Keresztelő Szent János követője volt, de amikor megismerte Jézust, csatlakozott hozzá. Sőt, még testvérét, Simon Pétert is magával vitte.

A feltámadás után Szent András Kisázsiát járta be és ott hirdette az evangéliumot. Végül keresztre feszítették, de nem a hagyományos fajtára, ahol derékszögben állnak a gerendák, hanem olyanra, ahol hegyesszöget/tompaszöget zárnak be. (Ha matematikai leírásom alapján ez a fajta kereszt nem felismerhető, utunk vezessen az első vasúti kereszteződésbe, és figyeljük meg ott az András-keresztet).

A romok

Szerencsére az évszázados pusztítás ellenére egész komoly falakkal rendelkezik a templom, és ha élesszemű gyermekünkkel megyünk, ő rögtön ki fogja szúrni, hogy még csigalépcső is volt a templomban.

Itt indult:

Hogy ennek pontosan, mi volt a célja, arról megoszlanak a különböző internetes források, egyesek szerint a templomtoronyba vezetett, mások szerint a fenti kápolnába. Egy azonban bizonyos: felfelé ment. 🙂

Bár a templom eredetileg román stílusú volt, az ablakokon láthatjuk, hogy később gótikus elemek kerültek bele:

A taljándörögdiek Klastromnak is nevezik, valószínűleg kolostor is lehetett, legalábbis erre utalnak a település honlapja szerint a még fel nem tárt részletek, és maga a templom mérete is.

Akárhogy is van, mindenképp érdemes itt megállnunk, nyári melegben a forróság, tavasszal, ősszel a szél elől bemenekülni a magas falak közé, és kicsit elmerengeni a múlton, visszagondolni azokra az időkre, amikor e kövek között még élénk élet zajlott.

Mit érdemes még Taljándörögd közelében felfedezni?

Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz MinaVidi Facebook  vagy Instagram oldalához, vagy maradj itt a blogon, ahol további ötleteket találsz balatoni kirándulásokhozegyütt töltött időhözmeséléshez és megnézheted fotóimat is.  

Vagy olvass bele valamelyik könyvembe, a balatoni mondákat és legendákat összegyűjtő Csodák tavába, vagy az apróbbaknak szóló meseregényembe, amiben két balatoni tündérke egy régi legenda nyomába ered, hogy kiderítsék, hova tűntek az óriások, akiknek köszönhető a Balaton születése.  Itt meg is tudod rendelni, hogy legyen saját példányod is!