Egykor méltóságteljes tanúhegy volt, ami a bazalt alatti kőzeteket őrizte meg a régmúltból, most inkább a mohó bányászatról tanúskodik, mely egyszerűen lefejezte a hegyet. A Balaton-felvidék sokáig mellőzött csodája, a Haláp különleges látnivalókkal várja a kirándulókat: tanösvény ősrengeteggel, a bazaltbánya elhagyott krátere, lenyűgöző 360 fokos panoráma és az Ébredő Vulkán Szoborpark.
A Haláp születése
A Haláp a Balaton-felvidéki tanúhegyek között a legifjabb, ugyanakkor geológiailag, ásványi anyagok tekintetében a legváltozatosabb. Például míg a Hegyestűn csak függőleges irányú bazaltoszlopok láthatóak, addig itt ezek mindenfelé állnak.
Neve hivatalosan vizenyős rétet jelent, a legendák szerint azonban a Balaton környékén élő utolsó óriáslányról kapta nevét, aki erről a hegyről vetette le magát bánatában, miután emberi barátnője, Csilla férjhez ment, és elköltözött. Édesapja egyébként Balaton névre hallgatott, és neki köszönhetjük kedvenc tavunk születését.
A Haláp halála
De a legendák után térjünk vissza a valóságba, az óriáslány után a hegy halálához! A Haláp vesztét kiváló minőségű bazaltjának köszönheti. Már az ókori rómaiak is bányászták, de igazán a XX. században indult be a kitermelés. A fél Dunántúl vasút- és közúthálózatának alapja innen származik, de még a Ferihegyi repülőtér kifutópályája is. 100 év alatt 50 milliárd tonna követ bányászták ki.
Hát, ez nem tett jót a hegy alakjának. A tetejét konkrétan lefejezték, épp csak mutatóba maradt egy kicsiny az eredeti magasságból.
Feltámadás
De szerencsére a történet itt nem ért véget, még hátra van a happy end! Ugyanis felfedezve a Halápban rejlő hatalmas lehetőségeket, egyrészt 2019-ben tanösvényt hoztak létre, másrészt megszületett az Ébredő Vulkán Szoborpark. Induljunk is el felfedezni!
A tanösvény
A tanösvény a parkoló után balra indul el, és remekül ki van táblázva, de figyeljünk oda, mert érdemes szemmel tartani a titkos ösvényeket is. Egy ilyen titkos ösvényen jutottunk ki pl. a szerelmesek padjához, ahol máris érzékelhetünk valamit a pazar panorámából.
Bár a tanösvény nem túl hosszú, mégis sokáig tartott rajta végigmenni, mert ezer csodával találkoztunk, és fényképezőmániás kis családom három lépésenként megállt valami szépséget lefotózni. Virágok, árvalányhaj, pillangók, bogarak, különleges alakú növények, a virágmező mögött kikandikáló tanúhegyek – csak úgy kattogtak a fényképezőgépek és telefonok.
Egy ponton a tanösvény kettévált, a tábla utasításait követve mi a kalandosabb utat választottuk, ami sűrű erdőbe vitt be minket.
És aztán elértük a tetőt, vagyis ami maradt belőle. Egyes leírások szerint olyan ez, mintha idegen bolygón járnánk. Bár ezt túlzásnak tartom, de tény, hogy drámai a különbség az előbb végigjárt ligetek és erdő után.
A látvány nagyon is sokkolóan mutatja be az emberi mohóságot, a természetpusztítást.
Na, de derítsük magunkat jobb kedvre, némi fűben hasalással máris szívderítőbb a látvány.
Közben ne felejtsük el megfigyelni a köveket sem. Ahogy írtam korábban, itt vízszintesen is vannak bazaltoszlopok. Meg mindenhogy.
Mivel az idő egyre viharosabbá vált, a kráterbe nem ereszkedtünk le, hanem gyorsan felszaladtunk a még maradt csúcsra.
Hogy ott aztán élénk táruljon az előre meghirdetett 360 fokos panoráma. Wow. Tényleg az. A Balaton, a tanúhegyek egész a Somlóig, a Balaton-felvidék gyönyörű lankái…
Némi lehasalás, és mindez pipaccsal dekorálva…
Na, de a fellegek egyre tornyosulnak, mi pedig nem egy kopár hegytetőn szeretnénk bevárni a távoli mennydörgést, ezért uzsgyi, tovább!
És ezzel elérkeztünk a tanösvény utolsó állomásához, és talán egyben fénypontjához is: az Ébredő Vulkán Szoborparkhoz.
Az Ébredő Vulkán Szoborpark
Két szobrászművész, az olasz Rhea Marmentini és Balanyi Zoltán ötlete volt, hogy a bányászat során kialakult tájsebet a művészet erejével gyógyítsák be. A gondolat 2019. augusztusában valósult meg, amikor átadták az Ébredő Vulkán Szoborparkot.
Minket a Stonehenge-re emlékeztetnek: hatalmas kőóriások uralják a tájat, az ember nagyszerű, monumentális és egyben hihetetlen alkotásai.
Elgondolkodtatnak. Anya, szerinted ez mit ábrázol? Ez egy ember. Dehogy, egy szárnyaló madár. Mindenki mást lát benne.
Állunk a szobroknál, és csodáljuk az alkotásokat és a lenyűgöző Balaton-felvidéki panorámát.
Itt a legstonehengesebb szobor.
Ki is kukucskálhatunk a lábai közül.
A szobroktól lesétálva még találkoztunk Szent Borbálával is, a bányászok védőszentjével.
A tanösvény körút, nem kell újra végigjárni, pár perces sétával visszajutottunk autónkhoz. Következtetés: aki csak a szobrokért jött, a parkolónál jobbra induljon. De azért így elég sokat fog veszteni. Érdemes ezt a csodát, a Haláp hegyet teljes egészében végigjárni. Mi is visszajövünk még kevésbé mennydörgős időben. 🙂
Addig is elevenítsük fel Haláp meséjét!
Hasznos tudnivalók
A halápi tanösvény és az Ébredő Vulkán Szoborpark a Tapolca melletti Zalahaláp településen található. A gps-be a halápi tanösvényt írtuk, és a település végén egy széles murvaút vezetett a parkolóhoz. Egyébként már innen mesés a kilátás. Ingyenesen látogatható.
A Haláp után nézd meg, mit érdemes még a környéken felfedezni!
- A salföldi pálos kolostor
- A szentbékkállai kőtenger
- A tapolcai Malom-tó
- A tapolcai tavasbarlang
- A káptalantóti piac
- Csobánc vára
- A fülöpi templomrom (Révfülöp)
Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz MinaVidi Facebook vagy Instagram oldalához, vagy maradj itt a blogon, ahol további ötleteket találsz balatoni kirándulásokhoz, együtt töltött időhöz, meséléshez és megnézheted fotóimat is.
Vagy olvass bele mesekönyvembe, amiben két balatoni tündérke egy régi legenda nyomába ered, hogy kiderítsék, hova tűntek az óriások, akiknek köszönhető a Balaton születése. Itt meg is tudod rendelni, hogy legyen saját példányod is!

https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=183427590264989&id=100057932465605
Kedves Klára! Örömmel olvastam melegszívű írását! Kimondottan tetszettek a fényképei! Szívesen mesélnék szobraimról ha szeretne egy rövid interjút! Tisztelettel: Balanyi Zoltán