Nemrég döbbentem rá egy családi beszélgetés közben, hogy a nagyobbik gyerekem még éppen csak karonülő volt, amikor utoljára a Hegyestűi Geológiai Bemutatóhelyen jártunk. Őszintén szólva, az emlékek már kicsit megkoptak, ezért amikor meghallottam a hírt, hogy 2026 nyarán újra kinyitotta kapuit, azonnal tudtam: itt az ideje egy közös családi kirándulásnak, hogy újra felfedezzük ezt az izgalmas helyet.

Egy igazán egyedi „beléptetőrendszer”

Már a megérkezésünk is mosolyt csalt az arcunkra. Aki járt már itt, az tudja, miről beszélek: a sorompó működtetése a beléptetésnél egy igazi kuriózum. Nincs itt automatika, sem digitális jegykezelő rendszer. A sorompót a pénztárból, egy csigákon keresztül kivezetett kötéllel irányítják kézzel. Apró, de roppant szórakoztató részlet, ami azonnal megadta az alaphangot a napunkhoz.

Kőtornyok és a Balaton-felvidék rejtett kincsei

Ahogy beljebb sétáltunk, hamar feltűnt, hogy a látogatók körében valóságos hagyomány lett a kőtornyok építése. Mindenfelé apróbb-nagyobb kőegyensúlyozó alkotásokat láttunk.

A kőtárlat kifejezetten érdekesre sikerült. Bár az ember elsőre nem is gondolná, milyen elképesztően sokszínű a Balaton-felvidék kőzetvilága, a bemutatóhely remekül rávilágít erre. A geológiai ismeretterjesztő táblák alapján kiderült, hogy a terület igazi „földtani csodaország”, ahol a Pannon-tó homokkövétől kezdve a tomboló vulkánok bazaltjáig minden megtalálható.

A bányászat emlékei és a természet ereje

A Hegyestű mai formáját nemcsak a természet, hanem az emberi tevékenység, egészen pontosan a kőbányászat alakította ki. A bányát 1938-ban nyitották meg, mert a környező bányák már nem tudták kielégíteni az országos útépítési igényeket. Kezdetben kéziszerszámokkal, majd később robbantásokkal fejtették a bazaltot, a termelés felfutásával pedig még kötélpálya is épült a bánya és a hegyláb között. Egészen elképesztő belegondolni, hogy 1938 és 1958 között 40 000 köbméter bazaltot bányásztak innen, mielőtt 1961-ben a terület védettséget kapott volna.

A hegy egyébként a bazaltbányászat miatt veszítette el eredeti kúp formáját, azonban a nyersanyag-kitermelésnek köszönhető, hogy feltárult a hegy belső szerkezete, s láthatóvá vált az egykori vulkáni kürtőben megrekedt, s kihűlése során oszlopokká szilárdult bazalt.

Pihenés és panoráma

A sok geológiai érdekesség után jól esett egy kis lazítás. A hegycsúcsról pazar a panoráma, az egész környék a lábunk előtt hevert több ponton a Balaton is bekukucskált a hegyek között.

Lent pedig kényelmes fekvőpadok várják az elfáradt vándorokat, mi pedig kihasználtuk a piknikező asztalokat egy kis tízóraira.

Összességében egy fantasztikus délelőtött töltöttünk Monoszlón. Aki szereti a különleges földtani képződményeket és egy kis történelmi kalandozást a Balaton-felvidéken, annak mindenképpen érdemes felkeresnie a Hegyestűt!

Források:

Keress még több izgalmas kirándulást a Balatonnál!

Ezen a linken környékre bontva találsz ötleteket balatoni kirándulásokhoz, programokhoz. Nagyon fontosnak tartom, hogy csak olyan helyeket mutassak be, ahol mi is jártunk, és jó szívvel ajánljuk. Ezért őszintén leírtam mindenhol, mi hogyan láttuk a bemutatott helyeket. Íme a balatoni iránytű: Balatoni iránytű felfedezésekhez – Minavidi

Újdonságokért csatlakozz a MinaVidi – Balatoni mesék Facebookinstagram vagy tiktok oldalához!

Vagy olvass izgalmas mondákat, meséket a Balaton környékéről

Olvass bele valamelyik könyvembe, a balatoni mondákat és legendákat összegyűjtő Csodák tavába, vagy az apróbbaknak szóló meseregényeimbe, amiben két tündérke, Mina és Vidi ered balatoni rejtélyek nyomába, hogy kiderítsék, hova tűntek az óriások, akiknek köszönhető a Balaton születése, vagy mi történt a vasszörnnyel.  Itt meg is tudod rendelni, hogy legyen saját példányod is! Vagy ajándéknak is adhatod Balaton-rajongó kicsiknek, nagyoknak!