Egész napos kaland, rengeteg élmény festői környezetben: ezt nyújtja a Sobri Jóska Élménypark a Bakonyban.

sobrijoska.jpg

Első benyomások

Bevallom, még sosem voltam kalandparkban, valahogy nem vonzanak annyira a mesterséges adrenalinélmények, ezért különösebben nem hajtott nagy lelkesedés, de azért gondoltuk, a gyerekek miatt egyszer ki kell ezt is próbálni. És nem bántuk meg! A Sobri Jóska Élménypark hatalmas kaland!

A belépő díj nem olcsó, egy négyfős családnál meghaladja a 20 ezer forintot, de ezért annyi élményt kapunk, hogy szerintem megéri. Lehet ugyan venni csak belépőjegyet 1500 Ft-ért is, de mi azért mind a négyen igyekeztünk minél több dolgot kipróbálni, ezért teljesárú jegyet, úgy nevezett Sobri Jóska karszalagot vettünk a felnőtteknek is. Amikor megérkeztünk Kislődre (némiképp zegzugos, ámde könnyen megtalálható utakon), jó nagy parkoló fogadott, nem kevés autóval. Kicsit meg is rettentünk, hogy mekkora tömeg lesz, majd mindenre várni kell, de szerencsére olyan nagy a park és annyi az élményelem, hogy elveszett az a sok ember, alig kellett várni még a legkülönlegesebb attrakciókra is. Ráadásul mindez elképesztően szép környezetben.

img_20200808_072814.jpg

Játékok a Sobri Jóska Élményparkban

Vannak itt izgalmasabbnál izgalmasabb játékok. Elsőként a vízbe sikló csónakkal kezdtük, majd átváltottunk a száraz és a vizes hófánkra. Itt futószalag viszi fel a dombra a vállalkozókat. Én a vizes pályán az első lendülettel befordultam a tóba, csuromvizes lettem egy másodperc alatt. Érdemes egyébként jó időben menni, amikor maradéktalanul ki tudjuk élvezni ezeket a vizes elemeket. A gyerekek például rettentően élvezték a vízi pályákat.

img_20200812_204827.jpg

Persze van olyan is, ahol némi ügyességgel száraz lábbal is át lehet kelni, ilyen például a kézzel áthúzható vízi tutaj, ami az egész család szállítmányozására is alkalmas, vagy az alább látható igencsak ingatag átjáró.

img_20200812_204639.jpg

Tériszonyosoknak nem kifejezetten ajánlott a magasban való biciklizés, pedig nagy élmény a tó fölött! Ez egyébként azon kevés játék közé tartozott, amiről a korhatár miatt a kisebbek lemaradnak, de sajnos van egy rész, ahol erősebben kell tekerni.

img_20200808_072922.jpg

Mászópályák több szinten elérhetőek, mi két családi pályát másztunk végig, és rettentően élveztük. Igaz, volt egy pillanat, amikor ott álltam, hogy én itt nem merek átmenni, hogy lehet kiszállni, de némi családi motivációra – Anyu, már mindannyian átjöttünk! Te is meg tudod csinálni! – végül is átsiklottam a tátongó szakadék fölött. Ami volt vagy két méter mély. De nekem kétszáznak tűnt. 🙂 A mászópályákra felkészítés egyébként rendkívül alaposan és kedvesen zajlott, és ez az egész kalandparkra jellemző volt. Egy-két életunt savanyúpofán kívül minden Betyár staff feliratot viselő fiatal rendkívül kedves és segítőkész volt.

Amikor egy kis pihenőre vágyunk, jó lehetőség a többféle vízibicikli. Van konkrétan biciklivázas, pedálos változat is.

img_20200812_205106.jpg

Mi aztán a közös családi élmény kedvéért átváltottunk egy hagyományos vízibiciklire, és azzal jártuk be az – egyébként igencsak – festői tavat.

img_20200808_072654.jpg

Komoly adrenalinlöketet adhat az extrém hinta, de a bob sem lebecsülendő. Ez utóbbi azon kevés kivételek közé tartozik, amiért külön kell fizetni. Ezen kívül mi mindössze egy VR-szemüveges hullámvasút-szimulátorra fizettünk be, de igazából ezek nélkül is annyi kalandban lehet részünk, hogy nem feltétlenül hiányoznának. Bevallom töredelmesen, hogy a legnagyobb adrenalinlöketet, a megazipline-t, amiért szintén külön kell fizetni, nem mertük kipróbálni. 🙂 De így is volt még 3D karika, rodeóbika, bungy trambulin, ugrálóasztalok, vízigömb, mindezek benne foglaltatnak a Sobri karszalag nyújtotta lehetőségekben.

img_20200808_073125.jpg

Kicsiknek

Ami a kicsiket illeti, nagyon becsülendő, hogy rájuk is gondoltak a Sobri Jóska Élménypark tervezői. Elektromos autók, ugrálóvár, állatsimogató, lézerharcpálya, játszótér várja a kisebbeket is, így különböző korosztályú gyerekekkel rendelkező családok is felkereshetik.

Ilyen közös családi programot jelent a Hámori vár nevű rész, ahol a kicsik egy szuper játszótéren szórakozhatnak, míg a nagyobbak tízpróbán próbálhatják ki ügyességüket. Kelevézvetés, íjazás, célbadobás, csillaghajítás – ízelítő a középkori kalandokból.

img_20200808_073427.jpg

img_20200808_073550.jpg

img_20200808_073713.jpg

img_20200808_073757.jpg

Ami az étkezést illeti, ha nem hoztunk magunkkal szendvicseket, több lehetőség kínálkozik. Pizzázó, önkiszolgáló étterem, óriáspalacsintázó kínálatát fogyaszthatjuk el a hangulatos szigeteken.

img_20200812_204928.jpg

Összességében elmondható, hogy a Sobri Jóska Élménypark hatalmas élményt nyújt kicsiknek és nagyoknak egyaránt, érdemes egy egész napot rászánni a felfedezésre! A fürdőruhát pedig ne hagyjátok otthon!

Aki pedig Sobri Jóskáról szeretne többet tudni, íme egy legenda róla.

Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz a MinaVidi Facebook  vagy Instagram oldalához, vagy maradj itt a blogon, ahol további ötleteket találsz balatoni kirándulásokhozegyütt töltött időhözmeséléshez és megnézheted fotóimat is.  

Vagy olvass bele mesekönyvembe, amiben két balatoni tündérke egy régi legenda nyomába ered, hogy kiderítsék, hova tűntek az óriások, akiknek köszönhető a Balaton születése.  Itt meg is tudod rendelni, hogy legyen saját példányod is!

könyv mockup