A Panoráma sétány Fonyód ékköve, ami megunhatatlan látványával akár századszori látogatás alkalmával is ugyanakkora élményt nyújt.

A sétány igazi neve Szaplonczay sétány, ezt pedig Bélatelep felvirágoztatójáról, Szaplonczay Manóról kapta. A somogyi tiszti főorvosról, aki rábeszélte gróf Zichy Bélát, hogy parcellázza fel birtokát, így megalapítva a (róla elnevezett) Bélatelepi villasort.

A villák egyike-másika gyönyörűen felújítva sorakozik az út túloldalán. Az információs táblánál azonban sokkal többet tudhatunk meg róluk, ha részt veszünk a helytörténész, Varga István sétáin. Ezeken többek között megtudhatjuk, ki alkotott a Velics-villában, miért köszöntek a helyi gyerekek egy – azóta sajnos elpusztult – fának, és mit evett reggelire Bethlen miniszterelnök, amikor a Sirály hotelben lakott az itt tartott kormányülések során.

Számos megálló színesíti a sétányt, szobrok, információs táblák, vagy éppen régi korok emlékei, így Ripka Ferencé, aki bár a Gázművek vezérigazgatója, illetve Budapest főpolgármestere volt, mégis rendkívül sokat tett Fonyód fejlődéséért is.

Akár megpihenhetünk egy kellemes pergolában is.

Ha viszont felfrissülésre vágyunk, legjobb hely ehhez a 2023-ban megnyílt Szaplonczay Kávéház.

Ennek környékét is gyönyörűen felújították, öröm itt megpihenni.

És persze a kilátás innen is pazar

A fa

A sétányon sétálva hamarosan eljutunk egy jellegzetes fához. Valójában nem egy különösen szép fa, akác, mégis elhelyezkedése miatt minden fotós kedvence. Egyszerűen mesteri kompozíciót nyújt a szemközti tanúhegyekkel.

Ha tovább haladunk, nemsokára eljutunk a Milleneumi Emlékkereszthez.

Séta a strandra

A sétányról erdei út vezet le a bélatelepi strandra. Ez a szabadstrand egyike Fonyód számos szabadstrandjának, és egyike a legkellemesebbikének is árnyas fáival, kagylós partjával, és egy szintén jellegzetes fával, alatta egy romantikus paddal.

Tovább a város felé

Ha a másik irányba indulunk a Szaplonzay Kávézótól, további látványos élményben lehet részünk.

A Kossuth erdőn áthaladva eljutunk a festői katolikus templomhoz.

De még mindig nem érdemes megállnunk, hiszen tovább sétálva eljuthatunk a hátborzongató történettel rendelkező Kripta Villához. A romantikus, ámde rendkívól tragikus történettel rendelkező épület ma szintén kávézóként üzemel – sajnos csak szezonban.

Mit érdemes még a Panoráma sétány szépségein túl a környéken felfedezni?

Ezen a linken környékre bontva találsz ötleteket balatoni kirándulásokhoz, programokhoz. Nagyon fontosnak tartom, hogy csak olyan helyeket mutassak be, ahol mi is jártunk, és jó szívvel ajánljuk. Ezért őszintén leírtam mindenhol, mi hogyan láttuk a bemutatott helyeket. Íme a balatoni iránytű: Balatoni iránytű felfedezésekhez – Minavidi

Vagy olvass izgalmas mondákat, meséket a Balaton környékéről

Olvass bele valamelyik könyvembe, a balatoni mondákat és legendákat összegyűjtő Csodák tavába, vagy az apróbbaknak szóló meseregényeimbe, amiben két tündérke, Mina és Vidi ered balatoni rejtélyek nyomába, hogy kiderítsék, hova tűntek az óriások, akiknek köszönhető a Balaton születése, vagy mi történt a vasszörnnyel.  Itt meg is tudod rendelni, hogy legyen saját példányod is! Vagy ajándéknak is adhatod Balaton-rajongó kicsiknek, nagyoknak!