Sok múzeumban jártunk már, de számunkra még a leggyerekbarátabb, legizgalmasabb múzeumok közül is kimagaslik a Szent László Nemzeti Emlékhely Somogyváron, negyedórányi autóútra Fonyódtól. Ahol a nagy király legendáinak tudója és idegenvezetőnk nem volt más, mint egy hűtőmágnes…

img_20180509_215217.jpg

Szent László királyunk bencés apátságot alapított Somogyváron, ahova francia szerzetesek érkeztek. Fénykorában húsz szerzetes is élt itt, lelkesen írva a kódexeket, vezetve a környék kulturális életét. Egyben fontos kereskedelmi központ is volt a hely.
Ma minderről már csak romok, csontok tanúskodnak, és kedvencünk, az ezt bemutató látogatóközpont.
img_20180509_214730.jpg
Az emlékhely a völgy aljában kapott helyet, az építkezés során nem kevés fejtörést okozva számunkra, hogy miért ilyen távol került a hegy tetején található apátságtól és kilátótól. Erre is választ ad majd a hűtőmágnes, de ne szaladjunk ennyire előre!
Egyelőre parkoljunk le, és mielőtt belépnénk az épületbe, kerüljünk egyet az Emlékhely gyümölcsöse és szőlője felé! Nem fogjuk megbánni. Ha pedig kellőképpen kimelegedtünk, lépjünk be a hűvös előcsarnokba!
Itt az épületmaketteken és az apátságról szóló dokumentumfilmen kívül találunk egy lovat, amire fel is pattanhat a gyerek, és kedvére választhat a Szent László korabeli fegyverekből. Fotómániás szülők számára maga a paradicsom. Egy kicsit feljebb tartsd a bárdot… vágj harciasabb képet… kicsit jobbra… te meg fogd a kardot, és védd ki a húgod csapását! Most ne mozduljatok! 🙂
img_20180508_204215.jpg
A kiállítótér mindössze egy terem, de nehéz lesz kicibálni a gyereket. Nem is gondoltam volna, hogy a tabletek, mobilok vizuális világában nevelkedő gyerekeimnek a tablet legyen a legkevésbé vonzó, és sokkal nagyobb élményt jelentsen a mágneskártyával működő fejhallgató, ahol Szent Lászlóról szóló legendákat és énekeket hallgathattak.
img_20180507_224454.jpg
De találunk rengeteg hologramot, lapozgatható Képes Krónikát, virtuális túrát bemutató képernyőt és persze olyan hagyományos kiállítási tárgyakat, mint pénzek, oszloptöredékek, korabeli eszközök maradványai.
img_20180509_214117.jpg
Ha nagy nehezen sikerül a gyereket kicibálni, jön a Szent László út és a hűtőmágnes! Ahogy említettem, a kiállítótér a völgy aljában van, a romok pedig a hegyen. A kettőt köti össze egy varázslatos hangulatú ösvény: a Szent László út. Előbb a mocsáron át, majd fel a hegyre: végig fapallókon, falépcsőkön sétálhatunk, így még kullancsfóbiás uram is felhőtlenül élvezte az erdei túrát.
img_20180509_210619.jpg
Az út mentén táblák sorakoznak, mindegyiken egy kérdéssel. Itt tesztelhetjük, meddig jutott el a kiállítás üzenete gyermekünk agyáig. 🙂 A Szent László legendákra rákérdező kérdésekre három válasz közül választhatunk. Ellenőrizni pedig a sokat emlegetett, és a pénztárnál kapható hűtőmágnessel lehet: csak a helyes válaszhoz ragad (többé-kevésbé). Amilyen egyszerű, olyan zseniális ötlet: a gyerekek egyszerűen imádták!
img_20180509_210251.jpg
Fent a hegyen aztán jön az izgalmak harmadik állomása: a romok. A gyerekek kedvükre rohangászhatnak, bújócskázhatnak, míg a szülők megpihenhetnek a nagy fák alá elhelyezett padokon, sétálhatnak a fűszerkertté alakított kerengőben, júniusban elvarázsolódhatnak a levendula illatától.
img_20180509_213127.jpg
A végén pedig a kilátóból megcsodálhatjuk a környéket. Jó időben a Badacsonyig is el lehet látni.
img_20180508_210808.jpg
Ha még mindig maradt energiánk, akkor pedig irány a negyedórányi sétára megtalálható Szentesica forrás és Koppány emlékmű, hogy még régebbre utazzunk történelmünkben.
img_20180505_144543.jpg
Mit érdemes még a környéken megnézni? 

Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz a MinaVidi Facebook  vagy Instagram oldalához, vagy maradj itt a blogon, ahol további ötleteket találsz balatoni kirándulásokhozegyütt töltött időhözmeséléshez és megnézheted fotóimat is.  

Vagy olvass bele mesekönyvembe, amiben két balatoni tündérke egy régi legenda nyomába ered, hogy kiderítsék, hova tűntek az óriások, akiknek köszönhető a Balaton születése.  Itt meg is tudod rendelni, hogy legyen saját példányod is!

könyv mockup