Pontosabban Csisztapusztán.

Eléggé vízközpontú család vagyunk. Úszva, fürödve, szörfözve – a víz egyszerűen lételemünk. Éppen ezért a tél nehezebb időszak számunkra: hiába vagyunk a Balaton partján, mégsem tudunk csobbanni. Körül kellett hát nézni a környéken: hol találunk ehhez megfelelő vizet? Nem kellett messzire mennünk.

img_20171231_181206.jpg

Fonyódtól mindössze öt kilométerre (csak akkor hallgassunk a Google mapsre, ami kétszer olyan hosszú úton, Buzsákon keresztül vezet át, ha meg akarjuk közben nézni esetleg a buzsáki tájházat), a Bereken át vezető gyönyörű úton találjuk Csisztapusztát. Igaz, az út utolsó szakasza földút, de kárpótol ezért a látvány.

img_20180108_211324.jpg

A fürdőről azt olvastuk, hogy kicsit retró hangulatú, de családias fürdő. Ehhez képest kellemesen meglepődtünk: bár nem egy élményfürdő-nagyság, de több medence, kint és bent is, szauna, szép park fogadott minket. A medencékben pedig volt bőven hely. És hát lássuk be, gyerekeknek nem kell feltétlenül sodrófolyosó és élménycsúszda ahhoz, hogy pillanatok alatt delfinekké lényegüljenek át, és visítva meneküljenek az apa-cápa elől (amúgy szoktak a delfinek visítani? :-)). Szóval minden adott egy tökéletes téli wellness-hez.

Egyébként ahogy elnéztük a környéket, nyáron is klassz hely lehet.

img_20180101_101407.jpg

Bár nyáron azért több hely van delfineknek és cápáknak a Balcsiban. Szóval nekünk marad téli wellnessnek Csisztapuszta. Mostantól viszont rendszeresen. Főleg, ha ilyen alakok fogadják az ember gyerekét. 🙂

img_20180101_101314.jpg

Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz MinaVidi Facebook  vagy Instagram oldalához, vagy maradj itt a blogon, ahol további ötleteket találsz balatoni kirándulásokhozegyütt töltött időhözmeséléshez és úgy általánosságban a balatoni hangulathoz, életérzéshez.