Ha Somogyvár szóba kerül, többnyire mindenki a Szent László Nemzeti Emlékhelyre gondol, esetleg pedig van egy másik nevezetessége is, amit nem érdemes kihagyni, ez pedig a Széchenyi kastély.

A somogyvári kastély története

A somogyvári kastély valaha a Széchenyieké volt, ma viszont többcélú gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézmény működik benne.

De hogy is kezdődött? A sztori először a gazdatiszt épületével indult. Ezt építette át először Széchenyi Zsigmond eklektikus stílusban 1855-ben, majd bővítette 1870-ben Széchenyi Dénes.

A főépület újabb bővítésére 1896-ban került sor, majd az 1910-es években vezették be a kastélyba a vizet, villanyt. A kastélyban igen jelentős Kupavár-hegyről származó régiségeket, faragott tárgyakat őriztek. Volt egy 7000 kötetes könyvtár, családi levéltár, sok értékes festmény, gobelinek, régi bútorok. A lépcsőház teljes művészi faburkolatának román stílusú faragványait és oszlopait egy juhászlegény faragta – ezek ma is láthatók. Sajnos ehhez külön egyeztetés szükséges, amiről mi lemaradtunk.

A kripta

De nem csak maga a kastély épülete érdekes. A második világháborúig ugyanis a Széchenyieké maradt az épület, és a parkban található a kriptájuk, itt nyugszik két Széchenyi Imre is. Gyönyörű az épület is, a friss koszorúk pedig az ébren tartott emlékezetről tesznek tanúságot.

Park

Ami pedig a parkot illeti, hát az egészen fantasztikus! És nemcsak azért mert valaha gyönyörűen kialakították, és megtalálhatók a magashegységi flóra jellemző örökzöldjei, valamint a Kelet-Ázsiából származó fafajok sokasága is.

A kastély parkját az 1900-as párizsi világkiállításon is bemutatták, mint az akkori magyarországi parkkultúra egyik ékességét. 

Ezt írta róla gróf Széchenyi Zsigmond: “A kastélykert menetelesen olvadt át az erdőbe, perifériái elmosódtak, díszfái fokozatosan adták át helyüket a tölgynek, csernek, gyertyánnak, kavicsozott útjai észrevétlenül vadultak erdei ösvénnyé. Az arrafelé bolyongó nemigen tudta, kertben jár-e még, vagy már erdőben”.

Az élő kastélypark

Az igazi varázslatát azonban inkább az adja, hogy látszik, nem csak díszkert, hanem használatban van.

Mezítlábas ösvény,

fa hangszerek,

bájos díszek, fából készült szobrok…

és mindenfelé apró szépségek, díszek.

Mi tavasszal voltunk ott, de biztos, hogy ősszel is vissza fogunk menni, amikor színesednek a lombok.

Mit érdemes megnézni a somogyvári kastély közelében?

Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz MinaVidi  Facebook   vagy Instagram oldalához, vagy maradj itt a blogon, ahol további ötleteket találsz balatoni kirándulásokhozegyütt töltött időhözmeséléshez és megnézheted fotóimat is.  

Vagy olvass bele valamelyik könyvembe, a balatoni mondákat és legendákat összegyűjtő Csodák tavába, vagy az apróbbaknak szóló meseregényembe, amiben két balatoni tündérke egy régi legenda nyomába ered, hogy kiderítsék, hova tűntek az óriások, akiknek köszönhető a Balaton születése.  Itt meg is tudod rendelni, hogy legyen saját példányod is!