Vérvörös volt az alkony, lángolt az ég alja a lenyugvó nap fényében, és vérvörös volt a csatamező földje is. A kiontott vértől. Magyar vértől.

Két vitéz lopakodott a holttestek között.

  • Sietnünk kell – suttogta az egyikük, Kenéz. – Sok a holttest, nem lesz könnyű őt megtalálni.

Járták hát a mezőt, lehajoltak egy-egy testhez, megfordították, de nem találták, amit kerestek.

S akkor rábukkantak Oguz testére. Nem sokkal odébb Tomaj és Kósa hevert. A két ifjú megrendülten állt. Ott feküdtek igaz barátaik, kikkel együtt nőttek fel, együtt gyakoroltak a pusztákon, űzték a vadat, suttogtak leányokról. S akikkel együtt küzdöttek a vezér oldalán.

  • Átkozott légy, István úr! – mormolta a másik ifjú, Bodony – Átkozott légy idegen isteneiddel, akik miatt magyar vérnek kellett folynia!

A két vitéz villámló szemmel nézett egymásra, kezük ökölbe szorult.

  • Megbosszuljuk! – mondta Kenéz.
  • Megbosszuljuk! – mondta Bodony is – De előbb keressük meg a vezért!

Folytatták a szívszorító munkát. Jártak holttesttől-holttestre. Látták harcostársaikat kicsavart tagokkal, fegyverekkel testükben, szívükben, üveges tekintettel, sikolyra nyitott ajkakkal. De látták az ellent is, és szívük összeszorult, hisz magyarok voltak azok is.

Ám a vezért nem találták. Felkelt már a hold is, de felhők mögé bújt, így lassan haladtak csak a sötétben.

  • Hol vagy, vezérünk? – kérdezte kétségbeesve Bodony.

Szellő lebbent, mintha a kérdésre felelt volna. S odafönt a magasban elsöpörte a felhőket a hold elől. A hold sugaraival végigsimított a tájon, kutatva járt a holttestek között, mígnem megállt egy fölött.

  • Köszönöm, Hold anyácska! – hajtotta meg fejét Bodony.

Odasiettek, és meglátták a vezért.

Hányszor látták őt diadalmasan, lován vágtatva, erőtől duzzadóan! Hányszor látták vitézei között vad örömmel mulatva, kemény táncot járva! Látták őt a somogyi erdőkben vadkanra, szarvasra, farkasra vadászva, ahogy űzte, hajtotta a vadat. Látták őt sírni igaz híve sírja mellett, fejet hajtani az istenek előtt, lánykáját magasba emelni és kacagni. S most itt feküdt előttük a vezér, szeme üvegesen meredt a semmibe, ajkai némák, fagyosak voltak.

  • Lelke már a csillagösvényen jár – suttogta Bodony, s a halott szemét lesimította.
  • Ott fog járni, ha megmentjük – mondta Kenéz. – Nem kerülhet a keresztények kezére! Meggyalázzák, felnégyelik!

Villámgyorsan munkához láttak. A nagyúr ruháit levették, s egy közvitézre adták.

  • Így mindenki azt fogja hinni, hogy ő Koppány vezér – mondta munkájuk végeztével Bodony.
  • Bocsáss meg ezért, vitéz! – szólt a halotthoz Kenéz.

A maroknyi csapat némán állt a sűrű erdő csöpp tisztásán. Megadták hát a végső tisztességet a vezérnek. A sírban immár békében nyugodhat a nagyúr teste, ősi szokás szerint mellé temették fegyvereit, s kedvenc lovát. Lelke elindulhat az égig érő fán a felsőbb világokba.

Bodony elnézett a sír fölött nyugatra. A fák közötti kicsiny résen megpillantotta a Balaton vizét csillogni. Összeszorult szívvel emlékezett vissza, hányszor jártak erre a nagyúrral. Mindig itt pihentek meg vadászat közben, miközben űzték, hajtották a somogyi erdők vadjait.

  • Ide tartozom – mondta Somogyország ura. – Ha egyszer meghalok, ide temessetek el!

Teljesült hát a nagyúr akarata.

„Nezde-hegyen szól a furulya. Erdő felett Koppány lelke száll, aki eljön, itt elbűvölten áll.”

A hagyomány szerint Koppány testét társai kicserélték egy másik vitéz holttestére, s azt négyelték fel. A vezér testét pedig a mai Balatonföldvár mellett, a Nezde-hegyen temették el. Itt található most a szkíta Golgotának is nevezett Kupa-Koppány vezér Emlékpark.

Koppány vezér halála után ismerd meg a többi balatoni legendát!

Koppány vezér halála után ismerd meg a többi Balatoni legendát, amit összegyűjtöttem (vagy írtam :-)), és gyere vissza jövő vasárnap, mert vasárnap a MinaVidin mesevasárnap, és hozom a következőt! 

Vagy olvass bele mesekönyvembe, amiben két balatoni tündérke egy régi legenda nyomába ered, hogy kiderítsék, hova tűntek az óriások, akiknek köszönhető a Balaton születése.

könyv mockup