Csobánc vára ma csupán egy pazar kilátással bíró várrom, de régen dicső napokat látott!

fb_img_1563790364184.jpgFotó: Magyar Ildikó 

Elmúltak a törökverés izgalmas idői, nem verik fel a csobánci vár csendjét a hadakozó csapatok, nem vonul vissza dicsőséges párbajáról Gyulaffy László, ki egy kopjával megölte párviadalban a környéket rettegésben tartó török vajdát. Nem kémleli a messzeséget szerelme utána sóvárogva a szép várkisasszony, Gyulaffy Róza se miközben gyönyörű virágait öntözgeti, ápolgatja. Csöndesen várják végzetüket a dicsőséges háborúkat megélt falak, hiszen Bécsben, a császári udvarban elrendelték, Csobánc várát le kell rombolni!

De egyre késik a parancs teljesítése, s a falak csendben várnak. Egyszer aztán futótűzként kezd terjedni a hír, hogy a magyar nép fegyvert fogott elnyomói ellen, és Rákóczi fejedelem vezetésével elindult a szabadság harca! Újra felvirrad vajon Csobánc napja?

Bizony így történt! Kuruc csapatok népesítették be ismét a várat, bár túl nagy hadseregről azért nem beszélhetünk. Mindössze Szász Márton kuruc vicehadnagy harminc embere, harminc idemenekült nemesember és családjaik voltak a várban, amikor rátört Kreutz ezredes ezerfős serege. De akármilyen csöppnyi is volt a várvédő sereg, ha hazájukat, szabadságukat, nemzetüket védték! Fegyvert fogtak nemcsak a vitézek, hanem családjuk is, és a hatvan kardforgató magyar a hőslelkű asszonyokkal és leányokkal olyan derekasan állta az ostromot, hogy közel négyszáz labanc ott hagyta a fogát, köztük ötvennél is több tiszt, sőt még Kreutz ezredes is! Szégyenszemre el is vonult végül a császári sereg. Volt nagy öröm a várban! A kuruc vitézek, asszonyok, leányok táncra perdültek örömükben!

fb_img_1563790384738.jpgFotó: Magyar Ildikó 

De hiába voltak hősök a kurucok, a szabadságharc mégis elbukott, s a vár többé nem kerülhette el sorsát. Elrendelték a Sümegen állomásozó császári műszaki alakulatoknak, hogy robbantsák fel a várat. Az osztrák mérnökök pedig alapos munkát végeztek. Leégették a palotát, a tornyot, aknát fúrtak a vár alá, s felrobbantották a falakat. De az osztrákoknak még ez sem volt elég! Mivel szívükben rettenetes harag dúlt a vesztett csata miatt, példás bosszút álltak. Nem álltak meg a várnál, az erdőket is felgyújtották, a vár kápolnájából a holttesteket kivették, elégették és a hamut szélnek eresztették.

– Ne leljen nyugodalmat ebben a földben semmilyen lázadó kuruc lelke! – kiáltották, s nézték vérben forgó szemmel, hogy mit pusztíthatnának el még.

Szemük ekkor megakadt egy szép virágos kerten. A régi időkből maradt ez a kert, még a korábbi várkapitány, Gyulaffy László leányai ültették a sok szép levendulát, pünkösdi rózsát, szegfűt és zsályát.

– Ne virágozzon itt magyar lázadók virága senki gyönyörűségére – gondolta magában az osztrák, s a katonák letiporták azt. Háromszor ment rajta végig a hadsereg, s bizony híre-hamva sem maradt a sok szép virágnak, a szárak megtörtek, a színes szirmokat beletaposták a földbe.

Hanem a következő évben mégis kinyíltak a virágok, pedig nem gyomlálta, nem kapálta, nem öntözte őket senki. S azóta is minden évben kivirágoznak a Gyulaffy leányok virágai, s hirdetik a várat védő magyar leányok s vitézek dicsőségét.

fb_img_1563790647378.jpgFotó: Magyar Ildikó 

A mesét Lengyel Dénes és Eötvös Károly legendája (A Gyulaffy lányok virágai), illetve a Várlexikon alapján dolgoztam fel. A fotókért köszönet Magyar Ildikónak.

 

Ismerd meg a többi Balatoni legendát, amit összegyűjtöttem (vagy írtam :-)), és gyere vissza jövő vasárnap, mert vasárnap a Minavidin mesevasárnap, és hozom a következőt!

Vagy olvass bele mesekönyvembe, amiben két balatoni tündérke egy régi legenda nyomába ered, hogy kiderítsék, hova tűntek az óriások, akiknek köszönhető a Balaton születése. Itt meg is tudod rendelni, hogy legyen saját példányod is!

könyv mockup