A tündérkert igazi multifunkcionális szórakozás, hiszen már az elkészítése is remek szórakozás akár egyedül, akár gyerkőccel. Utána pedig dekorációnak is nagyon bájos, de játéknak is tudják használni a gyerekek. Íme pár DIY tipp a parányi mesevilághoz.

img_20190709_215613.jpg

 1. Manók a fában

img_20190724_121901.jpg

Ehhez az egyszerű dekorációhoz pár spatulára, egy zacskóra és csavarra van szükség. A zöldre festett spatulákból készítsünk ablakkeretet, mi ragasztópisztollyal ragasztottunk össze a fadarabokat. A sárga zacskót már technokollal ragasztottuk rá. Igaz, így lassabban szárad, a pisztoly viszont megolvasztaná a zacskót. Az ajtó egymás mellé rakott spatulákból készül, amit Z-alakban ráragasztott spatulák fognak össze. Ezután egy-egy csavarral rögzítsük a fára vigyázva, hogy csak a kéregbe fúrjunk. A bejárat fölé dugókból készíthetünk előtetőt. 

img_20171027_212839kicsi.jpg

2. Gyertyatartóból tündérkert

Ezt a fa-üveg gyertyatartót korábban funkcionálisan használtuk, azaz az évszaknak megfelelő dekorációhoz illő vastag gyertya volt benne. Mióta azonban ontjuk magunkból a tündérkert hozzávalókat, ez is parányi lényeink lakhelye lett. Egész pontosan játszótere, hiszen egy hinta került bele. Egy aprócska fadarabot fehérre festettünk, és rózsaszín spárgával kötöztük fel a gyertyatartó tetejére belülről. Alulra oázis került, kicsit ugyan már szétmorzsolódott, de azért így is sikerült beleszurkodni néhány művirágot, ahogy a hintára is került pár. Zselégyertyából tavacska készült, Kinder-tojásból apró kancsó, kagyló, gyöngy, csiga, falepke és már kész is a bájos tündér-játszótér.

img_20190709_224610.jpg

3. Tündérkert a fenyőfa alatt

Van egy hatalmas fenyőfánk, ami köré fölösleges betontörmelékből és földből sziklakertszerűt építettem. Azért szerűt, mert növények helyett tündérkerttel népesítettük be.

Ha például tündérkéink szalonnát szeretnének sütni, ennél a kedélyes tűrakóhelynél megtehetik ezt, miközben dugóból és spatulából készült erdei székeken üldögélnek.

img_20190709_230451.jpg

Eltévedni biztos nem fognak, hiszen számtalan útjelző tábla segít az eligazodásban.

img_20190709_230907.jpg

Várromunkat Apa készítette díszkavicsok és malter segítségével. Ez azért már kicsit komolyabb munkát igényel. Cserébe rendkívül romantikus, különösen esti megvilágításban.

img_20190724_114848.jpg

3. Tündérek cserépben

A nagy fenyőfa alatti tündérkertünk végül is annyira nem vált be, mert a szél rendszeresen felborította a kert elemeit, belepte a tűlevél, telehordta földdel, ezért úgy döntöttünk, inkább cserepekbe helyezzük át, így legalább mobil játszóhely lesz, oda visszük, ahol épp kedvünk tartja.

Először egy széles cserepet alakítottunk ki tündérkertnek. A gombaház egy megrepedt, és ezért használhatatlanná vált diótörőből készült ablak és ajtó rárajzolásával. Két fémkupak, egy fagyöngy és egy társasjáték figura segítségével aranyos szökőkutat készítettünk szürke és bronz festék felhasználásával. Ez egy zselégyertyából készült tóba került.

img_20190709_224950.jpg

img_20190709_224850.jpg

Fahidunk alapja egy törött cserépdarab, erre kerültek a félbetört spatulák, majd az egészet lefújtuk barna színűre.

img_20190709_234207.jpg

Kis pihenőnk padja természetesen az elmaradhatatlan spatulából készült: egy parafadugó félbevágott feleire ragasztottuk rá. A fölötte álló lámpát egy drót és egy makkhéjba ragasztott üveggolyóból alkottuk meg.

img_20190709_215405.jpg

Mi mohát és a kertből szedett gazt is ültettünk bele az élőbb hatás kedvéért, ezt persze a későbbiekben öntözni kell.

Készítettünk kisebb cserépbe vízesést is. A sziklára ragasztópisztolyból öntöttünk ragasztót, időnként egy kis kék csillámmal megszórva. Ahogy szép lassan lefolyt a ragasztó, aranyos tavacska alakult ki a befőttesüveg fedélbe. Ezúttal száraz- és művirágokkal dekoráltuk, és mivel sóderes az utcánk, könnyű volt köveket is találni. 🙂

img_20190724_111555.jpg

4. Tündérmenedék

Egy alkalommal tündérkertes kreatívkodás közben unokahúgom is meglátogatott minket. Lelkesen csatlakozott alkotótáborunkhoz, és mindössze drótból és gyöngyökből elképesztően klassz tündér menedékhelyet varázsolt. Ha véletlenül első ránézésére nem ismernétek fel, egy ősi bűbáj megtestesüléséről van szó: a világoskék kövek nappal védik a menedékbe húzódott tündéreket, a sötétkékek nappal töltődnek, és éjszaka fejtik ki varázserejüket. Ez azonban még nem minden! Ugyanis ha gonosz varázsló lép be a menedékbe, a kövek a gonoszságot kiűzik a fejéből, és elfelejti, milyen rossz szándékkal érkezett. Kár, hogy csak tündérek férnek bele. A világnak több ilyen – embernagyságú – szerkezetre lenne szüksége.

img_20190729_213047.jpg

A tündérkert alkotás igazából kortól és nemtől független szórakozás (férfiasabb verzióját modellvasút-terepasztalnak hívjuk), könnyű rákattanni, az apró világhoz ezer ötletet találhatunk a Pinteresten is.

 

Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz MinaVidi Facebook  vagy Instagram oldalához, vagy maradj itt a blogon, ahol további ötleteket találsz balatoni kirándulásokhozegyütt töltött időhözmeséléshez és megnézheted fotóimat is.  

Vagy olvass bele mesekönyvembe, amiben két balatoni tündérke egy régi legenda nyomába ered, hogy kiderítsék, hova tűntek az óriások, akiknek köszönhető a Balaton születése.  Itt meg is tudod rendelni, hogy legyen saját példányod is!

könyv mockup