Réges-régen élt a Balaton partján egy szépséges királylány, akit Tihanynak hívtak. Minden áldott nap lehajtotta aranyszőrű kecskenyáját a partra, és énekelt. Olyan gyönyörű hangja volt, hogy amikor énekelt, megszelídülten álltak meg a vad óriások, abbahagyták munkájukat a bányában a törpék, és csak hallgatták, hallgatták.
De amilyen szép volt Tihany, olyan fösvény is! Egy idő után elhatározta, hogy nem énekel csak úgy, ingyen, fizessen érte, aki hallani akarja! Hordták is az aranyat, kincset a királylánynak, csak énekeljen!
Tihany pedig dalolt, s egyre telt a kincsesládája.
Történt egyszer, hogy megbetegedett a vén Balaton egyetlen fia.
– Jaj, édesapám, ha Tihany énekét hallanám, meggyógyulnék!
Elment hát a vén Balaton a királylányhoz, és kérte, mentse
meg fiát.
De a fösvény királylány neki is csak azt felelte, mint mindenki másnak:
– Fizessen az, aki énekemet hallani akarja!
Balaton felhozott hát a tó mélyéről egy láda igazgyöngyöt, Tihany pedig énekelt. Aztán felhozott még egy ládát, Tihany pedig megint énekelt. De a kincsek elfogytak, a fiú pedig még nem gyógyult meg.
Balaton kérlelte Tihanyt:
– Szép királylány, mentsd meg a fiamat! Énekelj csodálatos hangoddal ez egyszer gyöngy nélkül is, hiszen másképp meg fog halni! Szíved fog arannyá válni, ha megmentesz egy haldoklót! Többet ér egy arany szív, mint bármennyi gyémánt!
De hiába könyörgött, sírt, a királylány szíve nem lágyult meg. A fiú egyre halványabb lett, egyre betegebb, végül meghalt.
A vén Balaton a Badacsony mélyére temette. Három héten át ült a sír mellett, s csak akkor kelt fel, amikor meghallotta Tihany énekét. A királylány egy sziklán ült, egy törpe kuporgott a lábainál, kezében hatalmas gyémánttal, mit a közeli hegyekben bányászott.
A vén Balaton rettenetes haragra gerjedt. Hatalmas vihart támasztott, felkorbácsolta a vizet. A szél zúgott, őrjöngött, tépte a parti fákat, a hullámok felcsaptak a hegyek tetejéig.
Tihany, amikor meglátta a vihart, szaladt a Balaton partjára, mert ott legeltek aranyszőrű kecskéi. De ahogy odaért, egy óriási hullám elragadta tőle az egész nyájat. A királylány ekkor vette észre Balatont, látta rettenetes haragját, és rémülten szaladt egy barlangba, de Balaton elől így sem tudott menekülni. Ráomlasztotta a barlangot, és átkot szórt reá:
– Te, aki olyan fösvényen bántál a hangoddal, mostantól hétszer ismételd el mindenkinek a szavát!
Így született a tihanyi visszhang, ami hűségesen ismétli el mindenki szavát hétszer – arany, gyöngyök és gyémánt nélkül is.
A vízbe fúlt kecskenyáj emlékeit pedig minden vihar után meg lehet találni a Balaton partján. Ezek a balatoni kecskekörmök.
Ismerd meg a többi balatoni legendát, amit összegyűjtöttem (vagy írtam :-))!
Vagy olvass bele valamelyik könyvembe, a balatoni mondákat és legendákat összegyűjtő Csodák tavába, vagy az apróbbaknak szóló meseregényembe, amiben két balatoni tündérke egy régi legenda nyomába ered, hogy kiderítsék, hova tűntek az óriások, akiknek köszönhető a Balaton születése. Itt meg is tudod rendelni, hogy legyen saját példányod is!
