Hegyesd várának mondája a török időkből származik.
Lassan éledezett az erdő. A levegő már hűvös volt reggelente, de a felkelő nap és felhőtlen ég meleg őszi napot ígért. Kicsit már bágyadt sugarai aranyfénybe vonták az avart, s ametisztként ragyogtak itt-ott a kikericsek.
A Hegyesd vára felé vezető út mentén azonban nem csak a kikericsek bújtak meg a fák között. Hanem török katonák is. Óvatosan kémlelték a néma várfalakat, s latolgatták, mi várhat rájuk. Tudták, nem sokan védik a várat: a szűk falak közé lovas sereg nem is fért volna be, de nemrégiben új várkapitányt neveztek ki, s még nem volt sok ismeretük Kalozy András uramról, ki a várat védte.
Hej, pedig ha ismerték volna, nem settenkedtek volna olyan óvatosan! Kalozy uramnak ugyanis fontos elfoglaltsága akadt: a vár utánpótlását biztosította éppen. De nem lisztért vagy húsért hagyta el erődítményét, hanem boritalért. Katonáival együtt ment a várhoz tartozó szőlőkbe, hogy a szüretet felügyelje, s közben a tavalyi termést ízlelgesse. Addig-addig ízlelgették, mígnem ott is maradtak a szőlőben éjszakára. Csupán két őr maradt a várban.
Egyszer látják a törökök, hogy nyílik a várkapu, s egy katona ballag ki komótosan kezében hatalmas csobolyóval. Két török óvatosan követte, s amikor a várban maradottak már nem láthatták, elfogták.
Reszketett a vitéz, mint a nyárfalevél, s bizony nem kellett bottal vagy karddal ráijeszteni, folyt belőle a szó, mint a vízfolyás:
- Kalozy uramék a szőlőkbe mentek, s nem maradtunk a várban csak ketten Győrffy Estvánnal. Meg persze Kata asszony is ott van a félkegyelmű Lackó fiával. Hanem azt gondoltuk, nem járja, hogy a többiek odalent vigadoznak, s hírt sem kapunk felőlük, hát elindultam magam is, hogy a faluból szerezzek némi mustot magunknak.
Nagyon megörültek a jó hírnek a törökök, s vezérük így szólt:
- Derék vitéz vagy, még ha magyar is! Valóban nem járja, hogy kapitányod ily rútul cserben hagyott! S ha segítesz nekünk, meglesz a jutalmad: a fejed is helyén marad, s a füleid is. Mert tudd meg, hogy a mi urunk Pajazid vajda!
Elsápadt erre a derék Sándor vitéz, hiszen messze földön híres volt Pajazid vajda kegyetlenkedéseiről, s különös vonzódásáról a fülekhez.
Nem késlekedett hát, tette, mit kértek tőle, s nemsokára ott állt várkapu előtt, s onnan kiáltott fel Estvánnak:
- Nyisd ki a kaput, Pista, meghoztam a csobolyó mustot, mivel magunk felvidíthatjuk!
Mikor aztán kinyílt a kapu, a fák között rejtőző törökök előjöttek, s nagy kényelmesen besétálva a várba kitűzték a lófarkas zászlót.
Becsülettel megtartották a törökök ígéretüket, s a két őrnek nem akadt bántódása, elküldték inkább a szőlőkbe Kalozy uramhoz hírt vinni Hegyesd új urairól.
Hanem a várban a törököknek nem telt sok örümük. Olyan apró volt a hegy csúcsa, hogy csak egészen kicsi épület fért el, s így kevés katona. Ráadásul oly rozogák voltak a falak, hogy szélviharban nem mertek bent aludni, mert féltek, hogy összeomlik a torony. Ezért amikor megérkezett a vár új őrzője, Pajazit vajda, nagy munkálatokba kezdett. Palánkkerítést csináltatott a helybéli parasztokkal a vár védelmére, s mikor úgy látta, nem haladnak elég serényen a munkával, húszat közülük a fülüknél fogva a kerítésre szegeztetetett.
Bántotta a szomszédos Csobánc urát, Gyulaffy Lászlót a dolog. A magyar várak között egy török! S ráadásul milyen kegyetlen a várkapitány, hogy sanyargatja a szegény magyar parasztokat! Végül nem bírta tovább, s kihívta párviadalra.
Bátor volt Pajazit vajda, mikor elfogadta a kihívást, hiszen Gyulaffy László híres volt vitézségéről és arról, hogy párviadalban senki le nem győzte. De azért talpig páncélban érkezett az Agártetőre megbeszélt viadalra. Hanem a vitéz Gyulaffy ellen ez is kevésnek bizonyult! Oly erővel verte át a kopját a vajdán, hogy utána csak szekercével tudták kiszedni a a török testéből a kopját.
Így esett, hogy Hegyesd várának sorsa előbb egy csobolyó muston, majd egy kopján fordult meg.
Bár csak egy évig volt török kézen a hegyesdi vár, ezután már a magyar végvári vonalban sem töltött be fontos szerepet: kicsiny volta miatt jelentős védelmet nem tudott elszállásolni, ezért inkább lerombolták. Romjait azonban feltétlenül érdemes meglátogatni, mert páratlan panoráma nyílik a Balaton-felvidékre.
Hegyesd mondáinak forrása:
Horváth Bálint: A füredi savanyúvíz s Balaton környéke (Magyaróvár 1848)
Hegyesd :: Magyar várak, kastélyok, templomok leírásai, galériái (varlexikon.hu)
További balatoni mondák és legendák
Ha tetszett a monda, olvass bele valamelyik könyvembe, a balatoni mondákat és legendákat összegyűjtő Csodák tavába, vagy az apróbbaknak szóló meseregényembe, amiben két balatoni tündérke egy régi legenda nyomába ered, hogy kiderítsék, hova tűntek az óriások, akiknek köszönhető a Balaton születése. Itt meg is tudod rendelni, hogy legyen saját példányod is! Vagy ajándéknak is adhatod Balaton-rajongó kicsiknek, nagyoknak!
