Mai mondánk a római korba visz el minket, Valcumba, amit ma Fenékpusztának (Keszthely része) hívnak. Egykor ebben a római településen élt Dubius, az öreg írnok feleségével, a házsártos Dubiával.
A valcumi kocsmáros teletöltötte az öreg írnok kupáját, s látva annak keserves ábrázatát, megkérdezte tőle:
- Mi a baj, jó Dubius? Megint az asszony?
Dubius csak legyintett.
- Ne is mondd! Nincs nyugodalmam tőle egy perc sem! Pedig jaj, mennyit áldoztam már Hesztiának, a házi tűzhely istennőjének, hogy békítse meg Dubiát, de az egyre csak perlekedik mindenért! Hol a búza tele homokkal, hol megint leesett egy tetőcserép, hol nem találja a haszontalan szolgálólányát. És persze mindig én vagyok a hibás. Pedig nézd csak meg helyzetünket! Szép házunk van itt Valcumban, mi Pannonia egyik leggyönyörűbb helye, pénzesládánk sem üres, szolga is akad elég, ki segítsen neki. Melyik római asszony kívánhatna ennél többet? Gyerekeink derekak, az egyik Galliában harcol a császár csapatában, a másik Illyriában lett tisztviselő…
- Megértem én, hogy jó messze innen keresik boldogulásukat – nevetett a kocsmáros. – Ki bírna ilyen anyát a közelben elviselni, mint Dubia?
Dubius nagyot sóhajtott.
- Könnyű nekik, ők elmehetnek, de én nem menekülök – fenékig ürítette poharát, odatolta a kocsmárosnak, ki megint megtöltötte azt. Az öreg írnok arca kipirult, szeme csillogni kezdett az erős Pelso-parti bortól.
- Pedig nem volt ám mindig ilyen házsártos! Gyönyörű volt és kedves. Egy tünemény! Hanem a köszvény, mi tagjait kínozza, teljesen megváltoztatta. Gondoltam is, ha ki lehetne gyógyítani ebből a betegségből, talán megint a régi Dubia lehetne… – az öreg írnok elgondolkodott – Láttam múltkor a mocsárnál egy őzet. Húzta a lábát, szőre megfakult. S mikor belement a lápi tóba, és kijött belőle, szőre megint fényes volt, s úgy szökellt, mint egy most született gida. Hátha Dubia is meggyógyulhatna!
Az öreg írnoknak szöget ütött a fejében a gondolat. S addig addig rágta, forgatta magában, míg egy nap felesége elé nem állt.
- Dubia, tegnap Apollónnak áldoztam, s éjjel álmot küldött reám a nagy isten! Azt mondta, megszabadít téged szörnyű fájdalmaidtól, csak tedd, amit mond! Menj el a mocsárba, és fürödj meg abban a tóban, mit Flavius forrása táplál. S meg fogsz gyógyulni.
Az öregasszony összehúzta szemöldökét, s így rivallt urára:
- Hogy én abban a büdös vízben megfürödjek? És hogy menjek el odáig, hiszen oda út nem vezet, s én járni is alig tudok.
De Dubius egyre csak hajtogatta a magáét, mígnem asszonya végül beadta derekát. Másnap összekészülődtek, s az öreg írnok gyaloghintóval kivitette házsártos feleségét a tóhoz.
És láss csodát! Alig egy hét múlva a hajlott hátú öregasszony szép lassan felegyenesedett, s ha nem is szökellt, mint egy gida, de hetvenöt évéhez képest egészen fürge lett.
Dubius elégedetten kortyolgatta a kocsmában a tüzes Pelso-parti bort. A kocsmáros megjegyezte:
- Hallom, asszonyod meggyógyult a mocsárbeli víztől.
- Bizony – nevetett az öreg írnok. – Így a nyolcvanadik évemre új feleséget kaptam. A házisárkány helyett egy igazi istennőt! Na jó, nem egy Vénuszt, de mihez is kezdenék hajlott hátammal Vénusszal…
A tó pedig, mely megváltoztatta az öreg Dubius és Dubia életét, azóta is várja a gyógyulni várókat.
Téged is vár Hévíz!
Kinek változtatta meg életét még a Hévízi-tó?
Ismerd meg a többi mondát is!
További balatoni mesék
Dubius és Dubia története után ismerd meg a többi balatoni legendát, amit összegyűjtöttem (vagy írtam :-))!
Vagy olvass bele valamelyik könyvembe, a balatoni mondákat és legendákat összegyűjtő Csodák tavába, vagy az apróbbaknak szóló meseregényembe, amiben két balatoni tündérke egy régi legenda nyomába ered, hogy kiderítsék, hova tűntek az óriások, akiknek köszönhető a Balaton születése. Itt meg is tudod rendelni, hogy legyen saját példányod is!
Ha pedig tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz MinaVidi Facebook vagy Instagram oldalához, vagy maradj itt a blogon, ahol további ötleteket találsz balatoni kirándulásokhoz, együtt töltött időhöz, meséléshez vagy nézd meg balatoni fotóimat!