Folytatódnak Azúrka kalandjai! Vajon mit keres egy kalózhajó a Balatonon? Hol lehet az iránytű? És kicsoda Roberto? Mindez kiderül a következő meséből!
Illusztráció: Csizmazia-Kovács Edina
Azúrka elégedetten telepedett le a komp korlátjára. A hatalmas hajó által felkavart vízben mindig bőségesen akadtak halak, ezért a sirályok rendszeresen követték. Azúrka már a Tihany felé vezető úton teletömte a bendőjét, így visszafelé jóllakottan üldögélt a korláton. Nézte a hullámokat, a kompon álló néhány autót, az utasokat. Aztán arra lett figyelmes, hogy egyre kevésbé látja őket. Tejfehér köd telepedett a Balatonra.
Egyszercsak hatalmas dörrenés rázta fel gondolataiból. Durr! Majd még egyszer durr! Végül harmadszor is! Durr!
- Mi lehet ez? – csodálkozott Azúrka, és mivel nagyon kíváncsi volt, el is indult a hang irányába.
Nemsokára a sűrű ködben egy vitorlást vett észre. Egy egészen különös vitorlást. Míg a legtöbb hajó világos színű és műanyag szokott lenni, ez sötétbarna volt, majdnem fekete és fából készült. Az árbocon fekete, halálfejes zászló függött, oldalán Talizmán felirat.
Kiabálás, veszekedés hallatszódott a fedélzetről:
- Ezer árboc és orrvitorla! Hol az az iránytű? Nem vagytok ti tengerészek! Nyomorult szárazföldi patkányok vagytok!
Azúrka leszállt az árboc tetején álló kosárra. Abban a pillanatban egy különös madár szállt le mellé. A tollai zöldek voltak, a farka viszont hosszú és színes. Egyik szemét fekete kendő fedte.
- Azúrka vagyok, dankasirály – mutatkozott be a jövevénynek. – És te?
- Rrrroberrrto vagyok, és papagáj – mondta az idegen. – Kalózpapagáj – tette hozzá, és szabad szemével nagyot kacsintott.
- Hűha! – csodálkozott Azúrka – És mit kerestek itt a Balatonon?
- Tengerészeket keresünk e gyönyörű vizeken- mondta Roberto és bal szárnyával széles kört írt le, mintha át akarná ölelni a Balatont – Fiatal matrózokat, akik szívesen indulnak neki a végtelen tengereknek, akik szeretik a kincseket, a harcot! – most már jobb szárnyával is hevesen hadonászott – Akik nekivágnak a viharnak, nem félnek a dörgéstől és villámlástól, az embert próbáló időktől! – a papagájt úgy elkapta a lelkesedés, hogy majdnem lefordult az árbockosárról – Egyébként meg jelen pillanatban a kikötőt keressük – tette hozzá. – Teljesen eltévedtünk ebben a fránya ködben.
- Én szívesen megmutatom az utat – mondta Azúrka.
- Jaj de jó! – örült meg a papagáj – És mennyit kérsz érte? Eléggé kiürült a kincsesládánk.
- Nem kérek semmit – mondta Azúrka.
A papagáj szeme gyanakvóan összeszűkült:
- Akkor miért teszed? Csapdába akarsz talán csalni minket? Vagy katonák kezére adni? Rettenetes szörnyek torkába küldeni?
Azúrka meghökkent.
- A Balatonon nincsenek sem csapdák, sem katonák, sem rettenetes szörnyek.
- Akkor miért segítenél? – kérdezte még mindig gyanakodva Roberto.
- Mert bajba jutottatok. És szeretek segíteni.
Robertónak leesett a csőre meglepetésében.
- Szeretsz segíteni??! Hát ilyet sem hallottam még! Csak úgy szeretsz segíteni? Nem vársz érte aranyat, gyémántot, puskaport, jutalomfalatot? Nem lennél jó kalóz – tette hozzá fejcsóválva. – No, de sebaj, a lényeg, hogy megmutatod a kikötőt. Gyere, kövess!
Roberto fellendült, a hajó fölött széles kört leírva lerepült, és a hajó korlátjára szállt.
A fedélzeten továbbra is hangos veszekedés hangjai hallatszottak. Egy fekete szakállú, fekete kalapos marcona tengerész kiabált hangosan a többiekkel:
- Ezer kartács és ágyúgolyó! Hát ki dugta el azt az iránytűt? Itt vagyunk a sűrű ködben, rettenetes veszélyek közepette, vérszomjas szörnyek kénye-kedvére kitéve, és nem találjuk a kiutat, mert valamelyik semmirekellő elvesztette minden tengerész legfőbb kincsét, az iránytűt! KI VOLT AZ? – mennydörögte rettenetes haraggal.
- Kapitány uram – mondta az egyik kalóz – Én láttam az iránytűt! Sebhelyesnél volt utoljára! – mondta, és egy rossz ábrázatú kalózra mutatott, akinek bal arcán széles kardvágás nyoma húzódott.
- Nem nálam volt utoljára! – tiltakozott Sebhelyes – Félfülűvel kártyáztunk, az volt a tét, és ő elnyerte!
- Elnyertem, de rögtön oda is adtam Lángolószakállnak, mert tartoztam neki, és azzal fenyegetett, hogy levágja a maradék fülemet is!
- Én meg odaadtam Félszemű Jacknek – mondta egy hatalmas termetű kalóz, akinek derékig érő szakálla félig le volt égve -, mert adott érte egy gumicukorszószos pitét!
- Gumicukorszószos pitét? – sóhajtották többen is nyálcsorgatva.
- Adok én nektek gumicukorszószos pitét! – mennydörögte felbőszülten a kapitány – Hol van Félszemű Jack? Azonnal kerítsétek elő!
Lázas futkosás kezdődött. A kalózok egy része leszaladt a fedélközbe, a másik fele a fedélzeten nézett körbe. Bekukkantottak a hordók mögé, felemelték a kötélcsomókat, volt, aki még az ágyúk csövébe is benézett.
- Félszemű Jack a hajószakácsunk. Eléggé részeges fickó – magyarázta Roberto Azúrkának.
- És miért van fél szeme? Megsérült egy csatában? – kérdezte a sirály.
- Nem. Kártyán nyerte el egy ellensége. Ó, Tortugán, a kalózok városában nem is tudod, milyen különös dolgok történnek!
- De kinek kell egy kártyán nyert fél szem? – kérdezte Azúrka csodálkozva – És te is kártyázol? Vagy neked miért nincs meg a fél szemed?
- Ó, nekem semmi baja nincs a szememnek – mondta nevetve Roberto és felemelte a kendőt fél szeméről, amivel rögtön rá is kacsintott – Kalózszokás, hogy letakarjuk a fél szemünket. El sem tudod képzelni, hogy süt a nap a Karib tengereken! Ha aztán megtámadunk egy hajót, és lemegyünk a fedélközbe, a sötétben percekig nem látunk. Így viszont az egyik szemünk a sötétséghez van szokva, ha lemegyünk a kincsekért, csak átrakjuk a másik szemünkre a kendőt, és olyan éles a látásunk, mint a sasé!
Ebben a pillanatban valaki felkiáltott:
- Megvan! – és egy hordóra mutatott.
A hordóból egy terebélyes, hatalmas pocakú kalóz próbált meg kimászni. Azúrkáig érződött a belőle áradó rumszag.
- Én vagyok a déltengerek legjobb szakácsa! Hukk! – kiáltotta, miközben nagy nehezen kikászálódott a hordóból – Nincs nálam jobb kerek e világon! Hukk – tette hozzá, és dülöngélve elindult.
De alig tett meg pár lépést, megbotlott egy kötélben, és a korláton átzuhanva a Balatonba pottyant.
- Ember a vízben! Ember a vízben – hangzott a kiáltás mindenhonnan, és már repült is egy mentőöv és egy kötél a víz felé.
Igen ám, de a sűrű ködben senki sem látta sem a mentőövet, sem a kalózt.
- Ugorjatok utána! Mentsétek ki! – kiáltotta a kapitány.
- De hát nem tudunk úszni! És ha egy alligátor leharapja a maradék lábamat? – hangzott innen-onnan.
Azúrka úgy érezte, elég volt a nézelődésből, eljött a cselekvés ideje! Lerepült a vízhez, és egyre szélesebb körben repülve megtalálta a vízbe pottyant kalózt és a mentőövet. Csőrével a mentőövet a kalózhoz irányította, majd a kalózt a kötélhez, amivel társai felvontatták a fedélzetre.
- Veled még számolunk! – kiáltott mérgesen a kapitány az ázott hajószakácsra nézve, majd Azúrkához fordult – Köszönjük, hogy megmentetted Félszemű Jacket! Ki vagy te?
Azúrka épp kinyitotta volna csőrét, amikor Roberto odarepült a kapitány vállára és így szólt:
- Ő Azúrka, a bátor szívű hős, aki felajánlotta nekünk, hogy kivezet a szörnyű ködből, rettenetes szörnyek torkából, tavi polipok markából! És nemcsak bátor szívű, hanem jószívű is. Azt mondta nem kér érte sem kincset, sem aranyat! Önzetlenül segít. Csak úgy!
- Csak úgy? – hökkent meg a kapitány is.
- Csak úgy! – bólintott Roberto.
- Hijnye, de derék papagáj vagy! – mondta elismerően a kapitány.
- Dankasirály – pontosította Azúrka.
A kapitány odaültette Azúrkát és Robertót a kormányos mellé, és megkezdődött a mentőakció.
- Egy kicsit jobbra – mondta Azúrka.
- Irány dél-délkelet 23 fok! – fordította le Roberto
- Most egy kicsit balra – irányított a sirály
- Délnyugat 15 fok!
A mentőakció sikerrel járt, és húsz perc múlva szerencsésen partot értek Siófok kikötőjében. Amikor megérkeztek, a kapitány így szólt Azúrkához:
- Köszönjük a segítséget. De annyit tettél értünk, hogy nem hagyhatjuk hála nélkül – mondta, és kinyitott egy ládát, amiből nagy ezüstcsillagot vett elő, amit átadott Azúrkának – Kapsz egy csillagot a bátorságodért, amiért nem ijedtél meg rettentő csapatunktól! Egy csillagot azért, mert megmutattad a kikötőbe vezető utat. Egy csillagot azért, mert kimentetted Félszemű Jacket. Egy csillagot pedig azért, mert úgy segítettél, hogy nem vártál fizetséget.
Azúrka rettentő büszke volt. Igazi kalózcsillagokat kapott! Miután búcsút vett új barátjától, Robertótól és a többi kalóztól, hazavitte a négy csillagot, és rögtön kiakasztotta otthona bejárata fölé, hogy már messziről lássa mindenki.
Te láttad már? Ha nem, keresd meg a Hotel Azúrnál, hova akaszthatta!
Azúrka után további balatoni mondák és mesekönyvek
Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz MinaVidi Facebook vagy Instagram oldalához, vagy maradj itt a blogon, ahol további ötleteket találsz balatoni kirándulásokhoz, együtt töltött időhöz, meséléshez és megnézheted fotóimat is.
Vagy olvass bele valamelyik könyvembe, a balatoni mondákat és legendákat összegyűjtő Csodák tavába, vagy az apróbbaknak szóló meseregényembe, amiben két balatoni tündérke egy régi legenda nyomába ered, hogy kiderítsék, hova tűntek az óriások, akiknek köszönhető a Balaton születése. Itt meg is tudod rendelni, hogy legyen saját példányod is!
