Lengyel Dénes nyomán
Festetics György, a keszthelyi Georgikon megalapítója nemeslelkűségéről történelmi tények és mondák is regélnek. Ez utóbbiból hoztam most egyet.
Nagy úr volt gróf Festetics György, gazdagsága párját ritkította, mégis hazatért Bécs városából, az arisztokraták fényűző, de léha világából, hogy Keszthelyen fáradozzék hazája emelkedéséért. Megalapította a Georgikont, hogy mezőgazdászokat képezzenek, számos alapítvánnyal segítette a magyar ifjakat tanulmányaikban, s minden erejével támogatta a hazai tudományos és kulturális életet. Mesélik, hogy annyira becsülte az írókat és költőket, hogy több ízben kalapját megemelve, fedetlen fővel fogadta őket.
Történt egyszer, hogy Berzsenyi Dániel járt nála, kit különösen kedvelt. Édesapjához tartott a költő Egyházashetyére, amikor megpihent Keszthelyen kis időre, mert lovai igen elfáradtak a nagy útban. Szívesen látta a gróf a költőt, de nem állta meg, hogy ne szólja meg a lovait.
- Ej, de megviseltek ezek a lovak! Megérdemelne kegyelmed jobbat is ennél.
- Elfáradtak a tavaszi munkákban – mentegetőzött a költő, ki niklai gazdaságában bizony megdolgoztatta lovait. – S így legalább nem fognak elragadni – tette hozzá mosolyogva.
A gróf ezután nem szólt semmit, hanem ebédre hívta a költőt.
De közben remek tréfált eszelt ki. Lovászait megbízta, hogy válasszanak ki két szép paripát istállójából, s cseréljék ki arra a költő megviselt lovait. De mivel csak barna lovak voltak a nagyúri istállóban, befestettek hát két pej lovat fehérre, hogy ne vegye észre a költő a cserét. Arra is volt gondja Festetics Györgynek, hogy a kocsist jól megvendégeljék. Evett, ivott bőven a kocsis, poharát egyre csak töltötték a jó badacsonyi borral, hát a végén jóformán azt sem tudta, fiú-e vagy lány.
Eközben a kastély ebédlőjében is túl voltak már az ebéden s jó pár pohár kéknyelűn, élénk beszélgetés folyt a gróf és költő között hazáról, függetlenségről, a magyar nyelvről, Kazinczyről. Az ebéd végeztével, a búcsúkor Berzsenyi annyira elmerült gondolataiban, mik az eszmecsere alatt születtek, hogy a lovait sem figyelve intett kocsisának, hogy induljanak. Az meg addigra olyan részeg volt, hogy örült, hogy nem esett le a bakról, bizony ő sem vette észre a gróf tréfáját.
Repültek a paripák Hetye felé az úton, s csak felébredt álmodozásaiból a költő, ahogy nézte az ablakon az elsuhanó tájat:
- Ej, milyen abrakot kaptak ezek a lovak a grófi istállóban, hogy így szárnyalnak!
Egyszer csak eleredt az eső. Hát ahogy ömlik az égből a víz, a fehér lovakról elkezdett lejönni a festék, s először foltosak, majd szép barnák lett azok.
Csodálkozik a kocsis:
- Csoda történt, tekintetes uram! Megbarnultak a lovak!
A költő rögtön feleszmélt, s meghatottan így szólt:
- Bizony csoda történt, hiszen egy magyar nagyúr annyira megbecsült egy költőt, hogy két lovat is ajándékozott neki!
Forrás: Lengyel Dénes: Kossuth Lajos öröksége, Móra Ferenc Könyvkiadó, 1977
Ismerd meg a többi balatoni legendát!
Ismerd meg a többi Balatoni legendát, amit összegyűjtöttem (vagy írtam :-)), és gyere vissza jövő vasárnap, mert vasárnap a Minavidin mesevasárnap, és hozom a következőt!
Vagy olvass bele mesekönyvembe, amiben két balatoni tündérke egy régi legenda nyomába ered, hogy kiderítsék, hova tűntek az óriások, akiknek köszönhető a Balaton születése. Itt meg is tudod rendelni, hogy legyen saját példányod is!
Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz MinaVidi Facebook vagy Instagram oldalához, vagy maradj itt a blogon, ahol további ötleteket találsz balatoni kirándulásokhoz, együtt töltött időhöz, meséléshez és megnézheted fotóimat is.