Azúrka és Rozsdi

Azúrka kalandjai folytatódnak – ezúttal egy elárvult kis rozsdafarkú fiókával ismerkedik meg. Miért nem tartott Rozsdi a szüleivel a francia Riviérára? Mit tud kezdeni egyedül egyedül egy költözőmadár a Balatonon? Egyedül marad egyáltalán? A meséből minden kiderül. 😉

Azúrka, a siófoki dankasirály nagyon szerette az őszt. A part lassan elnéptelenedett. A fecskék és gólyák már felkerekedtek hosszú útjukra, az emberek is elhagyták a strandokat. A sétányokat arany fénybe vonta az álmos őszi napsugár és a lehullott falevelek. Azúrka szerette a Balatonnak ezt a békés, nyugodt arcát a nagy nyári nyüzsgés után.

Elgondolkodva ringatózott egy csónakon, amikor egyszer csak halk sírásra lett figyelmes. Körbenézett, és észrevett egy fa alatt egy kis rozsdafarkú fiókát. Odarepült hozzá, és megkérdezte az aprócska, szürke-vörös madárkát:

• Mi a baj, kis rozsdafarkú?
• Hüpp, hüpp, anyuék elrepültek a francia Riviérára. Mert tudod, a rozsdafarkúak költöző madarak. Engem pedig…itt hagytak…

A kis fióka szavai keserves zokogásba fulladtak. Azúrka azt vette észre, hogy egyre többen sereglenek a kis fióka köré.

• Jaj, kis drágaságom, háp, háp, hát miért nem vittek magukkal? Mi történt veled? – kérdezte Málika, a terebélyes kacsaasszonyság.
• Egy macska volt – suttogta könnyei között a kis madárka – Rátámadt a fészkünkre, és elkapott. Anya és apa végül elkergették, de addigra annyira megsérült a bal szárnyam, hogy végül nem tudtam velük menni.
• No, ezen nem kell úgy búsulni – vigasztalta Arisztid az előkelő nagykócsag. Elegáns fehér szárnyával megsimogatta a kis rozsdafarkú feje búbját játékosan felborzolva tollait.
• Más is volt már, aki nem repült el télre – tette hozzá Villámka, az aprócska széncinege.
• A Balatonnál nincs jobb hely! – kurjantotta Béla bá, Málika férje.
• De hol fogok lakni, mit fogok enni? – pityergett tovább a kis rozsdafarkú.
• Majd mi segítünk! – mondta Azúrka.
• Én a szárnyaim alá veszlek – mondta Málika – Olyan fészket csinálunk neked Bélussal, hogy hetedhét határon nem lesz párja!
• Én segítek neked ennivalót találni – ajánlotta fel Villámka.
• Én elviszlek Tordához, a táltosteknőshöz, hogy megnézze a szárnyadat, hátha meg lehet gyógyítani – tette hozzá Azúrka.
• Én pedig megtanítom neked, hogy tudsz élni a téli Balatonon – mondta Arisztid.
• Én pedig megtanítom neked, hogy tudsz hidraulikus emelőszerkezetet építeni szívószálból, gumikarikákból és levendulazseléből! – mondta Dinki, a harkály.
• Tessék? – hökkent meg a rozsdafarkú fióka.
• Á, ne is törődj vele! – legyintett Málika – Szegény flótás egyszer egy beton villanyoszlopból próbált reggelizni. Agyrázkódást szenvedett. Azóta feltalálónak képzeli magát.

A part madarai tehát összefogtak, hogy Rozsdi – mert így hívták a kis rozsdafarkút – túlélje szülei nélkül a telet. Málika, a kacsaasszonyság anyja helyett anyja volt, gondoskodott róla, mesélt neki esténként. Férje, Béla bá takaros fészket készített neki. Villámka mindenféle ízletes bogarakat hozott neki. Azúrka pedig elvitte Tordához, a teknőshöz, aki megnézte a szárnyát.

• Nagy szerencséd van, Rozsdi – mondta Torda, miután alaposan megnézte sérülését – Még nem forrt össze, ezért most sínbe rakom, hat hétig nem mozgathatod. Utána gyere vissza, leszedem a sínt, és a téli álmom előtt még megmutatom, hogy tornáztasd, hogy helyrejöjjön. Jövőre repülhetsz anyukádékkal.

Rozsdi szeme felragyogott.

• Mehetek a francia Riviérára?
• Bizony! Mehetsz majd! – mondta Torda – De legközelebb, ha megsérülsz, rögtön gyere hozzám!

Rozsdi megígérte, és pontosan betartotta a teknős utasításait. Amikor lekerült a sín, lelkiismeretesen tornáztatta szárnyát. Új barátja, Azúrka is vele csinálta, így a kis rozsdafarkú még lelkesebben végezte az előírt gyakorlatokat.

Amikor pedig beköszöntött a november, már nem volt szükség Villámka élelmiszerellátmányára, Rozsdi maga repült vele. A kis széncinege megtanította neki, merre talál kedvére való élelmet.

Rozsdi mégis az Azúrkával és Arisztiddel töltött időt szerette a legjobban. Az elegáns nagykócsag méltóságteljesen lépkedett hosszú lábaival a parton élelem után kutatva, és csak mesélt, mesélt két kis tanítványának a Balatonról, akik csak úgy itták szavait. Elmesélte, hogy keletkezett a hatalmas tó, milyen állatok, növények élnek itt, és mire kell odafigyelni.

• Ha kecskézik a Balaton, vagyis apró fehér tarajok futnak rajta végig, akkor húzódjatok biztonságos helyre, mert hamarosan jöhet a vihar – magyarázta. – És mi lehet még a vihar jele?
• A vak meleg – vágta rá rögtön Rozsdi.
• A vak meleg, vagyis a fülledt, nyomasztó forróság biztos jele az égszakadásnak – pontosított Azúrka ledarálva a szöveget, amit Arisztid korábban a fejükbe vert.
• Ügyesek vagytok – dicsérte meg őket Arisztid, majd folytatta az oktatást. – Legyetek mindig éberek akkor is, ha északon egy fehér sáv jelenik meg a vízen, és egyre közeledik. És mit kell tennetek, ha azt látjátok, hogy villám csap a vízbe?

Mielőtt bármelyikük kinyithatta volna a csőrét, már meg is érkezett a válasz, a fejük fölött lévő nyárfa egyik ágáról:

• A hullámok több millió volt feszültséget vezethetnek. Fogjatok egy rézdrótot, és vezessétek bele egy pénzből, cink drótból és ecetből készült elembe. A feltöltött elemet aztán rakjátok be az elemlámpátokba vagy az ultrahangos párologtatótokba.

Természetesen Dinki volt az, a feltaláló-harkály.

• Öööö – Arisztidet kicsit kizökkentette a váratlan válasz a nyárfáról. – Nem pont erre gondoltam.
• Ha villám csap a vízbe, azonnal hagyjuk azt el! – mondta végre Rozsdi – Különben megrázhat az áram.
• Jól megtanultátok a leckét! – dicsérte meg őket megint Arisztid – Egyébként tavasztól könnyebb a dolgunk. Április elsejétől beindul a viharjelzés, és nem kell bajlódni az apró jelekkel.

A tanulással, munkával, játékkal gyorsan teltek a téli hónapok. Nemsokára Rozsdi és Azúrka azt vették észre, hogy melegebb szelek kezdenek fújni, és apró rügyek pattannak ki a fákon. A kis rozsdafarkú izgatottan várta haza szüleit és testvéreit.

És végre eljött a nagy nap. Amikor Rozsdi anyukája meglátta kis fiókáját, szólni sem tudott, csak átölelte szorosan, hogy szegény Rozsdi alig kapott levegőt. Patakokban hullottak a könnyei, alaposan eláztatva Rozsdi csinosra fésült tollait. Majd kicsit távolabb tolta magától, hogy alaposan szemügyre vegye:

• Milyen nagy lettél! És jóképű! És erős! – aggódva pillantott a szárnyára – Hogy van a szárnyad?
• Teljesen meggyógyult! – mondta büszkén Rozsdi, és gyors szárnycsapásokkal háromszor körberepülte szüleit. – Jövőre én is megyek veletek a Riviérára!

Egy forró nyári napon Azúrka, Rozsdi és bátyja, Muszkli, a part menti nagy nyárfán üldögéltek.

• Phű, de meleg van! – mondta Azúrka.
• Ez meleg? – nevetett Muszkli – Mert még nem voltatok a francia Riviérán! Mon amies, gyertek, repüljünk egyet!
• Mit jelent az, hogy mon amies? – kérdezte Azúrka kíváncsian.
• Azt jelenti, hogy barátaim. Franciául van. Mert én tudok ám franciául is!
• Nem a barátod vagyok, hanem a testvéred – mondta sértődötten Rozsdi.
• Ne duzzogj, gyere inkább, repüljünk egyet, attól lehűlünk kicsit!
• Maradjunk a parton – mondta Azúrka –, nézzétek! – mutatott a túlpartra – Másodfokú viharjelzés van! Nagy vihar közeledik.

Muszkli pöffeszkedve mondta:

• Én már tengeri viharban is voltam! Mit árthat nekem egy ilyen kis koszos tó aprócska vihara?
• Ez nem egy koszos tó. Ez a Balaton – mondta most már Azúrka is sértődötten.
• Lehet, hogy tengeri viharban már voltál, de balatoniban még nem – próbálta Rozsdi meggyőzni, hogy maradjon.
• Nyugi, Öcsi, nem lesz bajom – mondta Muszkli, és felröppent a magasba.

Szárnyával ráfeküdt a szélre, és élvezettel vitorlázott rajta.

Másodpercek alatt következett be a baj. A hirtelen feltámadt szél egy közeli vitorlásról leszakította az árbocon repkedő zászlót, hozzávágta Muszklihoz, aki belegabalyodott és belezuhant a vízbe.

Azúrka, Rozsdi és a nyárfán gubbasztó Dinki elfeledkezett minden veszélyről, és rögtön Muszkli segítségére siettek. Nagy nehezen rátolták egy közelben sodrodó deszkára. De nem tudták kibogozni a Muszkli szárnyaira csavarodott zászló kötelét.

• Most mit tegyünk? – néztek egymásra tanácstalanul – Ki kéne vontatni. De hogy?
• Összedobok egy atommeghajtású vontatóuszályt – ajánlotta fel Dinki.
• Öööö, köszönjük – mondta udvariasan Rozsdi – de erre most nem lesz idő. Kéne valaki, aki alulról tolja és egyensúlyozza.
• Torda! – kiáltotta hirtelen Azúrka.
• Az szuper! Ő biztos szívesen segítene! – helyeselt Rozsdi.
• Már hívom is! – mondta Azúrka és villámgyorsan a nádasba repült.
• Torda, Torda, segítened kell! – hadarta izgatottan a teknősnek, ahogy megtalálta. – Rozsdi testvére egy deszkán sodródik a viharban.
• Már megyek is! – mondta Torda, és szép lassan cammogva elindult a víz felé.
• Gyorsabban, gyorsabban, Muszkli nagy veszélyben van! – sürgette Azúrka.
• Nem vagyok én Ferrari, hogy száguldozzak – méltatlankodott Torda, de azért igyekezett gyorsabban menni.

A vízbe érve aztán már sokkal gyorsabb volt. Pár perc alatt odaért Muszkli deszkájához, és együttes erővel, húzva-vonva-tolva-egyensúlyozva kivitték a partra. Ott aztán nagy nehezen leszedték Muszkliról a zászlót.

• Nagyon köszönöm, hogy megmentettetek – mondta a kis rozsdafarkú. – Borzasztóan szégyellem magam. Nektek volt igazatok: a balatoni vihar is lehet veszélyes, és nem szabad lenéznem sem a Balatont, sem benneteket. Ne haragudjatok rám! Főleg te ne haragudj, Öcsi – mondta, és megölelte Rozsdit. – Igazi testvér vagy!

Attól kezdve a három kismadár folyton együtt volt, és Muszklit is megtanították a Balaton titkaira. Ősszel aztán nehéz volt a búcsú, de Rozsdi végtelenül boldog volt, hogy a szüleivel mehet.

Összegyűltek a part madarai, ott volt Azúrka, Málika és Béla bá, Arisztid és Villámka is a búcsúnál. És természetesen Dinki is.

• Isten veled, Rozsdi! Vigyázz magadra! – mondták neki, és forrón átölelték. – Jövőre találkozunk!
• Mindent nagyon köszönök nektek! Nélkületek most nem lehetnék együtt a családommal! – mondta hálásan Rozsdi. – Áprilisban jövünk!
• Jövőre én is megyek veletek – mondta Dinki – Addigra kész leszek a legújabb találmányommal, a fenyőrügyszirupmeghajtású szárnykisegítővel!

A Hotel Azúr évek óta az S.O.S. Gyermekfalu elkötelezett támogatója. Ezzel a mesével is szeretnénk felhívni a figyelmet azokra a gyermekekre, akik szüleik nélkül élnek. Ismerkedjetek meg a Hotel és a Gyermekfalvak együttműködésével!

Ismerd meg a többi Balatoni legendát, amit összegyűjtöttem (vagy írtam :-)), és gyere vissza jövő vasárnap, mert vasárnap a Minavidin mesevasárnap, és hozom a következőt!

Vagy olvass bele mesekönyvembe, amiben két balatoni tündérke egy régi legenda nyomába ered, hogy kiderítsék, hova tűntek az óriások, akiknek köszönhető a Balaton születése. Itt meg is tudod rendelni, hogy legyen saját példányod is!

Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz MinaVidi Facebook  vagy Instagram oldalához, vagy maradj itt a blogon, ahol további ötleteket találsz balatoni kirándulásokhoz, együtt töltött időhöz, meséléshez és megnézheted fotóimat is.