Egy réges-régi szerelmi történetet hoztam nektek, olyan ősi időkből, melyek elvesztek már az emberi emlékezetben, s csak pár emlékfoszlány maradt meg. A balatoni Rómeó és Júlia történetéből csak egy kőbe ágyazott gyűrű és patkó maradt meg Bogláron, no meg a fonyódi aranyhíd …
Réges-régen, amikor a Balaton hullámai még ősi titkokat suttogtak, két vitézi család, Boglár és Fonyód háborúságban élt egymással. Miért kezdődött a harag? Senki nem emlékezett már arra, de engesztelhetetlen gyűlölet élt szívükben, s úgy tűnt, semmi sem törheti meg ezt.
Egy hajnalon a Balaton vize fölött még halvány párák lebegtek, a nádasok némaságba burkolóztak, amikor Bátor, Boglár vitéz fia, a parton lovagolt. Egyszer csak csodálatos látvány tárult elé: egy leány ült a parti köveken, ki aranyhaját fésülte, mely úgy ragyogott a felkelő nap fényében, mintha bizony annak sugaraiból lett volna.
Bátor csak nézte, nézte, mozdulni sem mert, hátha csak káprázat, délibáb a leány. Végül mégis megszólította:
– Ki vagy te, aranyhajú, szép tündér?
A leány felnevetett:
– Nem vagyok tündér, hanem Zselyke, Fonyód vitéz leánya – mondta.
S elmesélte, hogy a Fonyód család leányai nemzedékek óta így fésülik hajukat a felkelő nap fényében, hogy varázserőt kapjanak. Majd folytatják annak a hajszálakból készült fátyolnak a szövését, amit még egyik ősanyjuk kezdett el, s ami így őrzi leányaik szépségét, asszonyaik titkát és a nap erejét.
Bátor és Zselyke beszélgetni kezdtek, s családjaik háborúsága ellenére szívükben váratlan érzés támadt: a szerelem. Titokban találkoztak, s a szívükből fakadó vonzalom egyre csak nőtt. Végül úgy döntöttek, hogy egybekelnek, s véget vetnek családjaik viszályának.
Elmentek Fonyód vitézhez, hogy Bátor megkérje Zselyke kezét. Ám Fonyód éktelen haragra gerjedt:
– Boglár vitéz fiaként van merszed megkérni leányom kezét? Takarodj házamból!
Bátor felpattant lovára, majd elkapta Zselyke derekát, maga elé ültette, s elvágtatott.
Fonyód katonáival azonban üldözőbe vette a szerelmeseket.
Bátor kétségbeesetten vágtázott, lova már tajtékot vetett, ám amikor Boglárnál jártak, az állat megbotlott. Zselyke jegygyűrűje és a ló patkója lehullott, s mindörökre ott maradt a boglári Várhegy egyik sziklájában.
Amikor a szerelmesek elérték a Balaton partját, üldözőik sarokba szorították őket. Körbevették őket, s nem maradt más út előttük, csak a Balaton végtelen vize. Ekkor Zselyke lekapta arany fátylát, a vízre dobta, s láss csodát: a fátyol aranyhíddá változott.
– Rajta, át a hídon! – suttogta szerelmének.
Bátor lovát nekiirányította a hídnak, s vágtázni kezdtek rajta. A katonák azonban megtorpantak. Nem merték őket követni.
Bátort és Zselykét soha többé nem látta senki. Emléküket azonban őrzi a boglári sziklában a gyűrű és a patkó.
Esténként pedig Zselyke mind a mai napig kiteríti a túlpartról fátylát, s várja, hogy atyja átkeljen az aranyhídon, s megbocsásson neki.
Forrás: Balatonboglári monda (információs tábla a Gömbkilátónál, balatonboglári Facebook csoportok)
A fonyódi aranyhíd után lássunk még több balatoni mondát!
Ha tetszett a fonyódi aranyhíd története, olvass bele valamelyik könyvembe, a balatoni mondákat és legendákat összegyűjtő Csodák tavába, vagy az apróbbaknak szóló meseregényeimbe, amiben két tündérke, Mina és Vidi ered balatoni rejtélyek nyomába, hogy kiderítsék, hova tűntek az óriások, akiknek köszönhető a Balaton születése, vagy mi történt a vasszörnnyel.
Itt meg is tudod rendelni, hogy legyen saját példányod is! Vagy ajándéknak is adhatod Balaton-rajongó kicsiknek, nagyoknak – kérheted névre szóló dedikációval is!
