A családbarát hotelek némelyikénél kedves szokás, hogy a kisgyerekeknek érkező családoknak bekészítenek egy esti mesét. Így van ez a siófoki Hotel Azúrnál is. Engem pedig az a megtiszteltetés ért, hogy engem kértek meg, hogy írjak meséket Azúrkáról. Olvassátok hát a bátorszívű, segítőkész dankakirály történeteit mostantól hét héten át!

alompor.jpgIllusztráció: Csizmazia-Kovács Edina

Azúrka és az álompor

Azúrka szemei lassan lecsukódtak. A vitorlás, amin álomra hajtotta fejét, lágyan ringatózott alatta. A kikötőre csend telepedett, Siófok zsongása is elült. Békés, meleg nyári éjszaka volt, nyomát sem lehetett látni a délutáni hatalmas viharnak.

Azúrka hirtelen felriadt. Különös hangot hallott. Szárnyak verdesését, majd puff, nyekk, ssssz – egy tompa puffanást, fájdalmas szisszenést. A hang nyomába eredt, s a parton különös teremtményt vett észre. Még sosem látott ilyet. Bár formára ember volt, hátát borzas szárny ékesítette. De ami a legfurcsább, hogy tetőtől talpig arany volt. Kivéve egy hatalmas kék-zöld foltot a homlokán.

  • Hát te ki vagy? – kérdezte meglepődve.

A különös teremtmény ránézett, majd mérgesen csak ennyit mondott:

  • Neked is jó estét!

Azúrka elszégyellte magát:

  • Jó estét! Ne haragudj, de úgy meglepődtem, hogy elfelejtettem köszönni. Én Azúrka vagyok, a dankasirály. És te?
  • Bea vagyok. A béke jóságos angyala – mondta megenyhülten a teremtmény.
  • A béke jóságos angyala? – csodálkozott Azúrka. Első pillantásra az angyal nem tűnt sem békésnek, sem jóságosnak. – Bajod esett talán?
  • Ne is mondd! – sóhajtott Bea – Ez nem az én napom. A siófoki kikötőben szoktam pihenni napközben. Egy magas oszlopon. Láttál már? Esténként aztán munkához látok. De a ma délutáni szörnyű vihar letörte egy vitorlás árbocát és nekem csapta. Azt hittem, azért tudok repülni, de egyszerűen nem megy. Nagyon fáj a szárnyam. Mi lesz most az álmokkal?
  • Milyen álmokkal? – kérdezte Azúrka kíváncsian.
  • Az a feladatom, hogy esténként békés álmot vigyek az embereknek. Szétszórom a házak fölött, hogy mindenhova jusson. De nézd, ahogy zuhantam, kiömlött az álompor! És nem tudok új adagért sem menni sérült szárnnyal. Mi lesz most?

Bea kétségbeesve mutatta kis fűzfakosárkáját, melynek alján egy fél marék szikrázó por volt.

  • Ráadásul az a semmirekellő galamb sincs sehol! – folytatta Bea.
  • Milyen galamb? – kérdezte kíváncsian Azúrka.
  • Van egy békegalambom. Egész nap ott van velem, simogatom, becézgetem – persze ha nem látja senki. Imádja, ha a nyakát vakargatom. Este aztán mindig eltűnik, csavarog egész éjjel, és sokszor csak hajnalban jön vissza. Most is, amikor szükség lenne rá, híre, hamva sincs…
  • Én nem tudnék neked segíteni? – kérdezte Azúrka.

Bea elgondolkodva nézett rá.

  • Háááát, nem is tudom. Először el kell menni a sellőkhöz a tihanyi kúthoz.
  • Tihanyi kúthoz? Az meg micsoda?
  • Az a Balaton legmélyebb pontja. És ott a mélyben van a balatoni sellőkirály palotája. Ott készítik az álomport. Aztán ha onnan visszajöttél, végig kell járni az egész környéket, és szétszórni az álomport. Szerinted tudnál ennyit repülni?
  • Viccelsz? – nevetett Azúrka. – Sirály vagyok. Egész nap mást sem csinálok, mint repülök.
  • Ne haragudj – mondta kedvesen Bea – Kicsit össze vagyok zavarodva. Szóval akkor tényleg segítenél?
  • Hát persze!
  • Itt van ez a sellőhívó – mondta Bea és leakasztotta nyakláncát. Azúrka kíváncsian vette szemügyre a kagylós medált.
  • Ha odaérsz a tihanyi kút fölé, nyisd ki. Olyan erősen világít majd, hogy a sellők mindenképp észre fognak venni. És mondd el nekik, mi történt. Ugye menni fog? – kérdezte Bea aggódva.
  • Persze, persze – nyugtatta meg Azúrka. – Már indulok is!

Azúrka végtelenül boldog volt. Ilyen fontos küldetés! Ő a békeangyal hírnöke! Igazi szupertitkos feladattal! Ezért aztán szupergyors szárnycsapásokkal haladt a tihanyi kút felé. Bár a sötétben nem sokat látott, de sirályérzékeivel pontosan tudta, merre menjen, mert a hullámok alakjából, hangjából érezte, hol a legmélyebb a víz. Nemsokára oda is ért, ahol a kutat sejtette. Kinyitotta a kagylót, és kíváncsian várta, mi fog történni.

A kagylóból éles fehér fény vetődött a vízre, és pár perc múlva egy kócos sellőfiú bukkant fel a vízből. Szemmel láthatólag már alhatott, mert nagyot ásítva nézett körül. A sirályt meglátva nagyon meglepődött:

  • Hát te? – kérdezte csodálkozva.
  • Bea, a béke jóságos angyala küldött – felelte Azúrka. – A délutáni viharban súlyosan megsérült a szárnya és kiborult az álompor.
  • Hűha, azonnal intézkedem! – mondta a sellőfiú, és már el is tűnt.

Azúrka tanácstalanul körözött a víz fölött, nem tudta, mitévő legyen.

Szerencsére nem kellett sokáig várnia, mert egyszer csak két sellő bukkant fel. Mindkettő sokkal idősebb volt a kócos sellőfiúnál, az egyiknek ráadásul egy korona is volt a fején.

  • Üdvözöllek, hírvivő – mondta a koronátlan rendkívül méltóságteljesen. – Leopold vagyok, őfelsége ceremóniamestere. Királyunk roppant hálás szolgálataidért, amiket kifejtettél azon célból, hogy a béke jóságos angyalának…
  • Köszönjük! – szakította félbe a körülményes magyarázatot a király. Leopold vérig sértve nézett rá, ő azonban ezzel mit sem törődve folytatta – Igazán kedves tőled, hogy segítesz. Sajnos nincs tartalékunk az álomporból, de hamarosan elkészül egy adag, addig szívesen látunk a palotánkban.

Ezzel a király előkapott egy pálcát, majd párat suhintva vele varázsigébe kezdett:

  • Aranyiszap – egy marék,
    Fejed legyen buborék!

Azúrka meglepődve vette észre, hogy egy hatalmas buborék került a fejére. Kíváncsian bukott le a víz alá, ahol a buborék remekül működött: tudott lélegezni! Követte hát a két sellőt, akik mutatták neki az utat.

Különös élmény volt a víz alatt úszni, bár a sötétség miatt nem sokat látott. Hamarosan azonban a mélyben halvány derengést vett észre: a sellőpalotát! Ahogy közeledtek, Azúrka csőre tátva maradt a csodálkozástól. A sellők palotája kagylókból volt kirakva, s az ablakokból áradó fényben ezer színben pompázott. Itt egy rózsaszín oszlop, ott egy türkizkék kupola, amott egy smaragdzöld torony. Ilyen szépet még sosem látott!

Odabent lázas sürgés-forgás fogadta őket. Egy tágas teremben bonyolult szerkezet zúgott-kattogott. Sellők úsztak jobbra-balra, gombokat kapcsoltak, karokat állítottak be

  • Töltsétek be az iszapot! Fussanak a futószalagok! Indítsátok az álomszűrőt! – csak úgy repkedtek a parancsszavak.

A király elégedetten figyelte a munkát. Büszkén mutatta Azúrkának:

  • Ez a gép állítja elő az álomport. Látod? – mutatott az egyik végére – Ott megy be az iszap. Ott töltik be az első szűrőbe…
  • Iszapból készül az álompor? – kérdezte Azúrka csodálkozva
  • Ó, hogyne! – bólintott a király – Láttad már közelről a balatoni iszapot? Láttad, hogy csillog? Elsőosztályú álomporral van tele! Messze földről keresik. Épp most vittek el például Kanadába egy nagy adagot. Grizzlymedvéknek. Téli álomhoz. Ezért fordulhatott elő, hogy nem maradt tartalékunk, és most hirtelen kellett beindítani a gépet.

Azúrka nem győzött csodálkozni. A gép kerekei sebesen pörögtek, és a legvégén egy kis fűzfakosárka lassan megtelt a ragyogó álomporral. Azúrka ismerőse, a kócos sellőfiú vidáman úszott vele királyához.

  • Uram királyom, itt a friss álompor! Elsőosztályú! – mondta, és ellenőrzésként beleszagolt.
  • Neee! – kiáltottak többen rá.

De már késő volt. A kócos sellőfiú a padlóra zuhant, és máris hangosan hortyogott. A többiek nagyot kacagtak.

  • Vigyázz vele! – mondta a sellőkirály Azúrkának, ahogy átnyújtotta a kosarat – Ne nagyon szagolgasd, mert látod, hogy jársz!

Ezután odaadott neki egy kis gyöngyházfényű dobozkát.

  • Ebben gyógyír van Bea sérülésére. Óvatosan kend be vele a szárnyát!

Azúrka megköszönte a segítséget, majd fájó szívvel búcsút mondott a sellőknek. Szívesen maradt volna még a palotában, de tudta, Beának nagy szüksége van rá. Gyors szárnycsapásokkal repült vissza a partra, ahol a béke jóságos angyala kitörő örömmel fogadta.

  • Fantasztikus vagy! – mondta, amikor Azúrka odaadta a kosárkát.

A dankasirály bekente a dobozban talált gyógyírral Bea szárnyát, és láss csodát! A seb azonnal begyógyult! Az angyal táncra perdült örömében, majd a sirályhoz fordult:

  • Velem tartasz? – kérdezte.
  • Szívesen! – felelte lelkesen Azúrka.

Útra keltek. Gyors szárnycsapásokkal indultak a város házai felé. Bea minden épület fölött kiszórt pár csipet álomport. Azúrka meglepve látta, hogy az ezüstös fénytől fekete füst száll fel az ablakokból.

  • A rossz álmok – magyarázta Bea – A por elzavarja a rosszat, és békés lesz az emberek álma. Vagy szép színes. Időnként furcsa is. De semmiképpen sem félelmetes. Sajnos, ha nagyon erős a szél, vagy túlságosan esik az eső, előfordul, hogy a békés álom nem jut be a házakba, és akkor rosszat álmodnak az emberek. De azért a legtöbbször sikerrel járok.

Mire az utolsó házra rászórták az álomport, véget ért az éjszaka, keleten rózsaszínűre festette a hajnal az eget.

  • Ideje nyugovóra térnünk! – mondta Bea, és odarepült a kikötőben álló magas oszlopra. Békegalambja már ott várt rá. Bea szeretettel megcirógatta
  • Te mihaszna! – mondta neki kedvesen, majd Azúrkához fordult – Nagyon köszönöm a segítséget! Ha van kedved, látogass meg máskor is!

Azúrka búcsút mondott az angyalnak, aki még kacsintott egyet, majd szippantott az álomporból, és szárnyát kitárva elaludt.

A dankasirály visszarepült kedvenc vitorlásához, és letelepedett. Micsoda este volt! Bea, a béke jóságos angyala… az elkóborolt békegalamb… a sellőpalota… az álompor-gép… észre sem vette, hogy szemei lecsukódtak, mert a kikötő felől finom szikrázó por szállt rá…

Ismerd meg a többi Balatoni legendát és mesét, amit összegyűjtöttem, és gyere vissza jövő vasárnap, mert vasárnap a MinaVidin mesevasárnap, és hozom a következőt! 😉