Ha akarom, a puliszka a szegények eledele. Ha akarom, akkor hagyományos népi étel. De hívhatjuk polentának is, és akkor máris rendkívül menő, olasz köret. A puliszka előnye, hogy gluténmentessége miatt az erre érzékenyek is fogyaszthatják. És a legfőbb érv: a gyerekeim imádják! Ezért nálunk rendszeresen visszatérő étel, és mi magunk is ezerféleképp fogyasztjuk. Ebből mutatunk be hármat.

img_20190312_062351.jpg

1. Puliszka egyszerűen

Először is sokszor csak úgy magában, esetleg kis pirított szalonnával, tejföllel vagy vajjal esszük könnyű vacsoraként. A wikipédia szerint egy régi erdélyi szász szólás ezt mondja róla: „aki azt vacsorázik, lábujjhegyen osonjon ágyba, nehogy útközben megéhezzék.”

A puliszka készülhet kukoricalisztből vagy darából, mi ez utóbbiból szoktuk készíteni. Hasonlóan megoszlik a vélemény és az elkészítők ízlése abban, hogy mivel főzzük, vízzel-e vagy tejjel. Mi vegyesen szoktuk.

Hozzávalók

  • 250 gr kukoricadara
  • 5 dl víz
  • 2-3 dl tej
  • Só, fokhagyma fűszerek ízlés szerint

Elkészítés

A vizet forraljuk fel, és folyamatos kevergetés mellett öntsük hozzá a kukoricadarát. Ezután 20-30 percig főzzük, lassan hozzáadagolva a tejet is. Közben fűszerezzük sóval, borssal, fokhagymával. Mi van, hogy nem is vízzel főzzük, hanem, ha maradt korábbról, alaplével.

Amikor elkészül, vajat rakhatunk rá (van, aki már főzéskor belerakja). Nálunk a gyerekek szeretik tejföllel és pirított szalonnával. Az igazi klasszikus pedig a juhtúró.

2. Tejszínes-szalonnás-kelkáposztás puliszka

Hozzávalók:

  • puliszka
  • fél liter tejszín
  • kockázott bacon
  • fetasajt
  • egy kis fej kelkáposzta

Elkészítés

A puliszkát készítsük el az előző pontban bemutatott módon. Miközben fő, a bacont pirítsuk le, majd a bacont vegyük ki, és a zsírjában a kockára vágott kelkáposztát is pirítsuk meg. Amikor már jó illata van, öntsük fel tejszínnel, és fedő alatt pároljuk puhára. Sóval, borssal (esetleg kis szerecsendióval) fűszerezzük.
Ezután jöhet egy kivajazott jénai, alulra a puliszka kerül, rá a tejszínes kelkáposzta, és mehet rá a bacon és fetasajt ízlés szerinti mennyiségben. Sütőben süssük össze kb. 20 perc alatt.

3. Spenótos-fetasajtos puliszka

Ebben a változatban a puliszkát szintén egy kivajazott jénaiba öntjük. Ezután vajon megpirított, fokhagymával ízesített spenótleveleket szórunk rá (vagy nemes egyszerűséggel spenótfőzeléket öntünk rá, mint én a képen). Fetasajtot morzsolunk rá, és persze ezt is megbolondíthatjuk egy kis pirított baconnel. Ezután 20 perc alatt süssük össze.

img_20190312_062431.jpg

Jó étvágyat!

Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz MinaVidi Facebook  vagy Instagram oldalához, vagy maradj itt a blogon, ahol további ötleteket találsz balatoni kirándulásokhozegyütt töltött időhözmeséléshez és úgy általánosságban a balatoni hangulathoz, életérzéshez.