Azúrka és a varázspikkely

Mesevasárnap folytatódnak Azúrka kalandjai!

Rettenetes hideg volt azon a télen. Azúrka, a dankasirály még sosem látott ilyet. A Balaton vize teljesen befagyott, és nem talált egy árva halacskát sem, hogy korgó begyét megtöltse. Éhesen kószált a parton, egyre jobban kezdett elgyöngülni, és egyre jobban kétségbeesett.

Egyszer csak észrevett egy kis hasadást a jégen. Arra gondolt, ott lekukkant a víz alá, hátha sikerül elkapnia egy halat. Egy apró gébnek is nagyon örült volna, vagy egy csillogó hátú küsznek, bárminek, csak végre valami a hasába jusson. Be is nyúlt csőrével a hasadékba, de valamibe beakadt, és nem tudta kihúzni. Rángatta, cibálta, de nem jött ki. A hideg pedig egyre jobban befagyasztotta a hasadást, végül a csőre teljesen odafagyott.

Most esett ám igazán kétségbe! Mi lesz most vele? Elkezdett sírni, hosszú ideig keservesen zokogott, míg nem végül lassan álomba sírta magát.

Álmában nyár volt, napfényes, meleg idő, és halacskák ugrándoztak ki a vízből. Egyenesen bele a csőrébe. Aztán jött egy nagyobb hal, aki alaposan megszaglászta.

Arra ébredt, hogy valaki tényleg szaglássza.

• Hm, micsoda finom husika! – egy vörös bundájú, lompos farkú róka körözött körülötte – Kicsit sovány, de igazán porhanyósnak tűnik! Odafagyott a csőröd? Hahaha! Egy gyorsfagyasztott sirály! Annyira nem rajongok a mirelit kajáért, de azért most megteszi.

Azúrka kétségbeesetten próbálta kiszabadítani csőrét, de nem sikerült. Végül feladta, behunyta a szemét, és nem mozdult meg.

Abban a pillanatban nagy kiabálást hallott, és nehéz léptek zaját:

• Mész el onnan, te ronda róka! Hagyod békén azt a sirályt?

A róka azon nyomban kereket oldott.

Azúrka kinyitotta a szemét, és egy embert pillantott meg, aki letérdelt hozzá.

• Odafagyott a csőröd? Várj csak, kiszabadítom – mondta.

Előhúzta a bicskáját, és ügyes mozdulatokkal apró szilánkokat tört ki a jégből Azúrka csőre körül, míg végül a sirály kiszabadult. De annyi ereje sem volt, hogy elrepüljön, csak feküdt tovább a jégen. Az ember ekkor a kezébe fogta:

• Hogy hívnak, te szegény sirály?
• Azúrka a nevem – mondta bágyadtan.
• Azúrka? – csodálkozott az ember – Nahát! Képzeld, én itt az Azúr Hotelben dolgozom. Én vagyok a Séf.

Azúrka végképp minden reményét elvesztette. Hát ezért menekült meg a rókától, hogy a hotel fazekaiban végezze? Hiszen jól tudta, hogy a Séf főzi az ételt a vendégeknek.

• Akkor most húslevest fogsz belőlem főzni? – kérdezte szomorúan.

Az ember nagyot kacagott.

• Húslevest? Sirályból? Ilyet sem hallottam még… Nem kis barátom. Egyszerűen csak megsajnáltalak és megmentettelek. De látom, nagyon át vagy fagyva, gyere csak, felmelegítelek.

Azzal lecsavarta nyakából a sálját, és bebugyolálta vele Azúrkát, majd elindult vele a hotel felé. A dankasirály jól ismerte a szállodát, hiszen anyukája arról nevezte el. A Séf egyenesen a konyhába tartott, ahol egy asztal alatt kényelmes fészket készített neki. Majd térült-fordult, és egy fémdobozzal tért vissza. Kinyitotta és Azúrka elé rakta. Mennyei illat szállt a dobozból a sirály felé.

• Egyél, kis barátom! Sajnos friss hallal nem szolgálhatok, hiszen be van fagyva a Balaton. De egy kis szardíniakonzerv mindig akad a konyhán!

Azúrka megköszönte és rávetette magát a szardíniára. A Séf mosolyogva nézte a habzsolást.

• Nem kell úgy sietni, nehogy megfájduljon a hasad! Jut is, marad is.

Azúrka azonban az utolsó pikkelyig felfalta a szardíniakonzervet. Utána kényelmesen elnyújtózott a meleg fészekben, és onnan nézte a nagy sürgést-forgást, mert az idő lassan estére járt, és a konyhában a vacsorát főzték. Addig-addig nézte a lázas sürgölődést, míg elnyomta az álom.

Amikor felébredt, csodálkozva vette észre, hogy átaludhatta az estét és az éjszakát, mert már magasan járt a téli nap. Fészke előtt újabb halkonzerv illatozott és egy kis tálkában víz. Miután megreggelizett, elindult, hogy megkeresse megmentőjét. Nem is kellett messzire mennie: ott búslakodott a konyha sarkában. Amikor meglátta Azúrkát, elmosolyodott:

• Jobban érzed magad, kis barátom?
• Igen, köszönöm, remekül vagyok. De téged mi bánt?
• Jaj, ne is kérdezd! Holnap lesz a legjobb barátom esküvője itt a hotelben. És azt ígértem neki még korábban, hogy egy igazi, balatoni halat fogok sütni az esküvőjén neki és a menyasszonyának. De hát be van fagyva a Balaton. Hogy süssek így neki balatoni halat?
• Van egy ötletem! Berepülök a Balaton közepe felé, ott talán még akad szabad vízfelület, hozok neked halat. Ezt terveztem én is korábban, de túl gyenge voltam ekkora távhoz. De most erős vagyok – hála a konzervjeidnek.
• Ugyan, ugyan, nem vagy még elég erős! Nem kockáztathatod ezért az életedet!
• Dehogynem, erős vagyok, mint egy héja! – mondta büszkén Azúrka, és választ sem várva röppent ki egy nyitott ablakon.

Gyors szárnycsapásokkal repült a Balaton közepe felé. De amerre a szem ellátott, mindenhol csak fehérség és fehérség fogadta. Sehol egy rianás, sehol egy kis szabad vízfelület. Egyszer csak különös dolgot vett észre: egy öregembert pillantott meg. Szürke köpenye leért a földre, csúcsos süveget viselt, kezében göcsörtös bot, aminek a tetején öklömnyi sárga kő ragyogott. Egy lék előtt állt, és kétségbeesetten nézte a vizet.

Azúrka ekkor egy küsz csillogó hátát pillantotta meg. Tudta, hogy ez kicsi lenne a Séfnek, de a konzervek után nagyon vágyott egy kis friss halhúsra. Lecsapott hát, és csőrében a küsszel biztos távolságra ment az öregembertől, aki továbbra is meredten nézte a vizet. Jóízűen falatozott a küszből, amikor egyszer csak valami kemény akadt a csőrébe. Egy gyűrű volt az, foglalatában ragyogó sárga kővel – szakasztott olyannal, mint az öregember botján, csak ez sokkal kisebb volt. Azúrkának nem kellett sokat törnie a fejét, hogy rájöjjön: a gyűrű az öregemberé. Odarepült hát hozzá, és biztonságos távolságban odapottyantotta elé.

Az öregember hirtelen megelevenedett.

• A gyűrűm! Megmentettél! – mondta vidáman a dankasirálynak – A varázsgyűrűm és a varázsbotom csak együtt képes a varázslatra, és beleejtettem a gyűrűmet a vízbe. Jaj, de kétségbeestem! – magyarázta – De most ismét tudok majd varázsolni! Mert tudd meg, hogy én vagyok Kamor, a Bakony varázslója!
• Én meg Azúrka vagyok, a dankasirály – mutatkozott be Azúrka.
• Azúrka, mivel tudom, neked ezt meghálálni? – kérdezte Kamor, de választ sem várva felkiáltott – Ó, van is egy brilliáns ötletem! Tudnál adni egy halpikkelyt?

Azúrka készségesen hozott neki egy pikkelyt a küsz maradékából. Kamor pedig rátette a gyűrűjére, ráirányította a bot sárga kövét, és varázsigét kezdett mormolni:

• Abrakadabra, hőküszpőküsz,
  legyen elég fogas és küsz,
  süllő, harcsa, keszeg és ponty
  sirály begyében benne és pont!

A két kő ekkor elkezdett szikrázó fénnyel ragyogni, a halpikkely pedig először izzó fénnyel lángolni kezdett, majd szép lassan visszaváltott szivárványszínűre. Kamor odanyújtotta Azúrkának:

• Ez mostantól egy varázspikkely. Bűvös hatása pedig az, hogy ha vízbe pottyantod, csak kívánnod kell egy halat, és ott fog teremni. Lehetőleg ne a Balatonban próbáld ki, mert akkor az életben meg nem találod többet. Inkább pocsolyába dobáld – tette hozzá.

Azúrka repesett az örömtől. Soha többé nem fog éhezni! Ráadásul még megmentőjének is tud segíteni! Megköszönte a varázspikkelyt Kamornak, búcsút vett a varázslótól, és sietett vissza az Azúr Hotelbe.

Berepülve a konyhába, azt látta, hogy a Séf éppen répát szeletelt, de olyan villámgyorsan, hogy szinte varázslatnak tűnt az is. Amikor meglátta a sirályt, nagyon sóhajtott:

• Jaj, Azúrka, a frászt hoztad rám! Ilyet többet ne csinálj! – mondta zsörtölődve.
• Idesüss, mit hoztam – mondta büszkén Azúrka, és odapottyantotta elé az asztalra a varázspikkelyt.

A Séf zavartan nézett rá

• Ö..ö…ööö.. nagyon kedves vagy, hogy segíteni szeretnél, de ez azért sovány fogás lenne az én barátomnak.
• Hát persze! Nem is ezt fogja megenni. Mert ez egy varázspikkely! Kamor, a Bakony varázslója ajándékozta nekem, vízbe kell rakni, rágondolni egy halra, és máris ott lesz! Próbáljuk ki!

A Séf hitte is, nem is a dolgot, de azért hozott egy tálat, megtöltötte vízzel. Azúrka pedig belepottyantotta a varázspikkelyt.

• Gondolj egy halra, amit szeretnél a barátodnak megsütni! – mondta.

A Séf pedig gondolt. És láss csodát! A következő másodpercben egy kövér fogas feküdt a tálban.

• Azúrka! Te maga vagy a csoda! Hogy köszönjem meg neked?

Azúrka csak annyit kért, hadd maradhasson ott a hotelben, barátjánál. És onnantól sülve-főve együtt voltak. A konyhában hamar megszokták az új lakót, sőt, a dankasirály egy idő után kimerészkedett a folyosóra, és szép lassan a hotel minden zegét-zugát felfedezte.

Ti pedig most már tudjátok, honnan van az a sok finom hal és halrudacska az étteremben!

Ismerd meg a többi Balatoni legendát, amit összegyűjtöttem, és gyere vissza jövő vasárnap, mert vasárnap a Minavidin mesevasárnap, és hozom a következőt! 😉

Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz MinaVidi Facebook  vagy Instagram oldalához, vagy maradj itt a blogon, ahol további ötleteket találsz balatoni kirándulásokhoz, együtt töltött időhöz, meséléshez és úgy általánosságban a balatoni hangulathoz, életérzéshez.