Folytatódnak Azúrka kalandjai, ezúttal az északi partra vezet útjuk a tihanyi ürgékhez. Íme.
Lázas készülődés volt a kikötőben. Azúrka, a dankasirály, Villámka, a kis széncinege, és Dinki, a bolondos mérnökharkály szorgosan hordta az Azúr Hotelből az aprócska zsákokat. Cikk és Cakk, a két vízicickány egy csinos kis vitorlásba pakolták a rakományt.
A kikötő oszlopáról odarepült hozzájuk Bea, a béke jóságos angyala.
– Mi ez a nagy sürgés-forgás? – érdeklődött vidáman.
– Buliba megyünk! – rikkantotta Dinki.
– A tihanyi ürgék hívtak meg minket – mesélte Azúrka. – Most tartják a Téli Álom Partijukat. Meghívják minden barátjukat egy utolsó bulira mielőtt téli álomra szenderülnének. És a Hotel Séfjétől kaptunk egy kis ellátmányt.
– Milyen ellátmányt? – kíváncsiskodott Bea.
– Ebben a zsákban búza van, ebben köles, itt hajdina. De van széna is bőven – mutogatta a rakományt Azúrka.
– Vigyázzatok magatokra nagyon! Elég erős északi szél fúj. Ezek a fekete felhők nem tetszenek a túlparton. Havat is hozhatnak! – mondta aggódva Bea.
– Vigyázni fogunk! – ígérte Azúrka, és berakták az utolsó zsákot.
A két cickány nagy nehezen helyet szorított magának a zsákok között, a madarak pedig befogták egy hámba magukat. Dinki alkotta ezeket, mert tudta, hogy az erős északi szélben nem tudnának hajózni másként a vitorlással.
Így viszont gyorsan haladtak, és hamarosan meg is érkeztek a túlpartra. Az ürgék nagy üdvrivalgással fogadták őket. Hát még, mikor meglátták a zsákokat! Nagyon megköszönték, és segítettek Azúrkáéknak kipakolni.
A tihanyi Belső-tó melletti nagy mezőn, ahol az ürgék éltek, már javában állt a bál. Ürgék, pockok, cickányok, sirályok, cinkék, verebek álltak csoportba verődve mindenfelé a réten.
– Jó sokan eljöttek! – mondta csodálkozva Azúrka.
– Bizony – mondta Pinduri, a kis ürge, akinek meghívására érkeztek. – A Téli Álom Partink messze földön híres! Évről évre egyre többen jönnek.
– És nem féltek a ragadozóktól? – kérdezte Villámka
– Vannak őreink – mutatott Pinduri a mező szélén álló marcona ürgékre, akik távcsővel kémlelték a messzeséget.
– Jövőre szerkesztek egy sasriasztót! – ajánlotta fel Dinki, aki mindig tele volt őrült ötletekkel. Most is csak úgy forogtak a kerekek az agyában – Nem kell hozzá más, csak pár fűzfaág, egy marék sellőpikkely, egy üvegcse borzbűz, és ami a legfontosabb, hogy egy chipet kell csinálnom. Ahhoz pedig kell kagylógyöngy és egy karácsonyi ledlámpa.
Halmokban álltak a szendvicsek, nagy üstökben halászlé gőzölgött. Azúrka beleszagolt:
– Hmmm, a küsz illatát érzem, de mi van még benne?
– Hoztam magammal Fhanciaohszágból egy kis szahdellát! – mondta büszkén egy szakácssapkás ürge furcsa kiejtéssel.
– Fenséges! – mondta Azúrka, amikor kapott egy tányérral belőle, és bele is kóstolt.
– Ő Zsülien, a séfünk – mondta Pinduri – Egyenesen Franciaországból érkezett.
– Ez if ifteni finom! – csámcsogta teli szájjal Dinki. Majd, amikor lenyelte, hozzátette – ilyen zseniális szúszendvicset még sosem ettem! Mivel fűszerezted?
– Kakukkfű, cithomfű és egy csipetnyi levendula – mondta Zsülien büszkén. – Hégi családi heceptünk, mi pehsze phovanszi levendulát használunk. De a tihanyi levendula is éppolyan finom! Nem véletlenül hívják Tihanyt a magyah Phovansznak.
Egyszer csak megremegett a föld, és lángnyelvek csaptak fel a hegyen.
– – Földrengés! – kiáltotta Azúrka a földre vetődve.
– – Meteor! Vigyázatok! – ordította Villámka.
A mezőn hatalmas kacagás tört ki. Ahogy Azúrkáék körbenéztek, mindenfelé nevetéstől guruló ürgéket láttak.
– Ezek csak sárkányok – kuncogott hasát fogva Pinduri. – Most van az éves nagy Nemzetközi Sárkánytalálkozó. Valójában ők az igazi őreink. Imádják a sült sast.
– Húha! Nem akarnék sárkány vacsora lenni! – mondta félénken Villámka.
– Mármint ebéd – nézett órájára Dinki.
– Az sem – mondta Villámka.
– Á, nem leszel! Kis falat vagy nekik – nyugtatta meg Pinduri – De ha legalább akkora lennél, mint egy ölyv vagy héja, azért nem lenne célszerű arrafelé menned. Egyszer azon kapnád magad, hogy felcsap egy lángnyelv és máris sült galambként, akarom mondani sült héjaként repülnél a sárkányok szájába.
Villámka megnyugodott, és belevetették magukat a buliba. Egész nap beszélgettek, játszottak, táncoltak, falatoztak. Késő délután aztán összeszedelődzködtek, és megkeresték Pindurit, hogy búcsút vegyenek tőle.
– Készültünk egy kis meglepetéssel számotokra – mondta Pinduri, és egy nagy kosarat adott át nekik.
Azúrkáék belepillantottak. Tele volt levendulás párnácskákkal, levendulás mézzel teli üvegcsékkel és levendulás szörppel.
– Nagyon köszönjük! – mondták Pindurinak, majd berakták a vitorlásba.
– Még mindig erős az északi szél – mondta Dinki – Szerencsére visszafelé nem kell húznunk a hajót. Vitorlát fel!
Cikk és Cakk felhúzták a vitorlákat, a szél belekapott, és már repült is a hajó Siófok felé. Azúrkáék pokrócokba burkolózva ültek a vitorlásban, és a sok élménytől és finom falattól kicsit el is bóbiskoltak.
Már a Balaton felénél járhattak, amikor hatalmas csattanásra riadtak: puff, durr, csatt!
– Mi történt? Mi történt? – kérdezték egymástól.
Már erősen szürkült, ezért igencsak mereszteni kellett a szemüket.
– Befagyott a Balaton! – mondta Cikk.
– Egész nap fújt a hideg északi szél – tette hozzá Cakk.
Valóban, jégtáblák torlódtak fel, amerre csak a szem ellátott dél felé.
– Most mitévők legyünk? – kérdezte Azúrka – Mi még csak ki tudunk repülni, de nem hagyhatjuk itt Cikket és Cakkot.
– A levendulás mézről nem is beszélve – tette hozzá Dinki.
– De hogy juttassuk ki a hajót a partra? Ki kéne olvasztani a jeget.
– Hmmm, mit szólnátok egy gilisztameghajtású jégtörőkalapácshoz? – ötletelt Dinki.
– Honnan szednél most gilisztát? – sóhajtott Azúrka, aki már kezdett belefáradni Dinki őrült ötleteibe.
– A sárkánytalálkozó! – kiáltott fel Cikk
– Ők meg tudnák olvasztani a jeget! – mondta Cakk.
Az ötlet mindenkinek nagyon tetszett. Azúrka nem is vesztegette az időt, már repült is vissza Tihanyba.
Amikor visszatért Pindurihoz, már jócskán megfogyatkozott a tömeg. Az ürgék takarítottak, söpörtek, a bográcsokat mosogatták, faládákba gyűjtötték az ételmaradékot. Pinduri először nagyon megrémült, amikor meghallotta, mi történt, de ő is remek ötletnek tartotta a sárkánytüzet.
– Csak az a baj, hogy szerintem már vége a találkozónak, mert egymás után repültek el a sárkányok. De siess, hátha még ott találsz valakit!
Azúrka sietett is, és szerencséjére egy utolsó sárkányt még pont ott talált.
– Jó estét kívánok!
– Jó estét! – mondta a sárkány csodálkozva – Hát téged mi szél hozott erre?
– Nagy bajban vagyunk, és a segítségedet szeretném kérni. Azúrka vagyok Siófokról. Az ürgék Téli Álom Partijáról hazafelé vitorlásunk belefutott a jégbe, és nem tudjuk kiszabadítani. Segítenél megolvasztani a jeget?
– Ó, nagyon szívesen! – ugrott fel azonnal a sárkány – Mutasd, merre menjünk!
Útközben Azúrka részletesen elmesélte, mi történt, és megkérdezte:
– Te merrefelé laksz? Még sosem láttalak erre.
– A Szent György-hegyen lakok a Sárkánylikban. Vagy Jégbarlangban, ahogy mások hívják.
– Jégbarlang? – csodálkozott Azúrka – Nehéz elképzelni, hogy egy tüzet okádó sárkány jégbarlangban lakjon.
– Valójában csak az előszobám jeges. Belül jó meleg van – mosolygott a sárkány.
– De mitől jeges az előszobád?
– A régi időkben öregapám öregapja is abban a barlangban lakott. Ő nem volt valami jófej. Rendszeresen bántotta az embereket, felperzselte falujukat, meg is evett egyet-egyet. Pedig a hal szerintem sokkal finomabb. De a halászoknak is halszaguk volt, ezért meg-megkóstolta őket. Aztán egyszer nagyon megbetegedett. Az emberek pedig megszánták és meggyógyították. Öregapám öregapja ettől úgy meghatódott, hogy onnantól nem bántotta az embereket. Halászokat sem evett többet. Sőt ahol tudott, segített nekik. Megvédte őket a farkasoktól, ellenségtől. Amikor pedig megint megbetegedett, de akkor már az öregségtől, sokan eljöttek végső búcsút venni tőle. Utolsó jeges lehelletétől pedig jeges lett a barlang. Vagyis csak az előszobája. A turisták ott szokták hűteni az innivalójukat, amikor ott piknikeznek. Egyszer te is meglátogathatnál.
Azúrka meg is ígérte neki, de ekkor már ott is voltak a vitorlásnál. A sárkány pedig azonnal munkához látott. Addig-addig okádta a tüzet, amíg a jégtáblákat meg nem olvasztotta. Persze nagyon óvatosan csinálta, nehogy a hajó is lángra kapjon. Szép lassan aztán kiszabadult a hajó, és kijutott a partra.
Az Azúr Hotel Séfje már a parton várakozott. Megkönnyebbülten köszöntötte Azúrkáékat.
– Annyira aggódtam értetek! – mondta – Láttam, hogy egyre erősödik az északi szél, és egyre nagyobb és nagyobb lesz a jég.
– Igen – felelte Azúrka. – A parti olyan jól sikerült, hogy nem is figyeltünk az időre. Ha nincs ott a Szent György-hegyi sárkány, igazán bajba kerülhettünk volna!
– Hogy hálálhatnánk meg neked? – kérdezte a Séf – Meghívhatlak ma estére a Hotel varázsszárnyába? Kitűnő halaink vannak eredeti Északi sarki sárkányreceptek alapján! És van sárkányjacuzzink is!
– Ó, hát ilyen szívélyes meghívásnak nem mondhatok nemet! – mondta a sárkány.
Így történt, hogy az ürgék Téli Álom Partijának napján Azúrkáék még egy nagy Sárkányestet is tartottak.
De ki az az Azúrka?
A családbarát hotelek némelyikénél kedves szokás, hogy a kisgyerekeknek érkező családoknak bekészítenek egy esti mesét. Így van ez a siófoki Hotel Azúrnál is, ami egy négy szélforgós családbarát hotel a Kidsoasis minősítési alapján. Engem pedig az a megtiszteltetés ért, hogy engem kértek meg, hogy írjak meséket Azúrkáról. Olvassátok hát a bátorszívű, segítőkész dankakirály történeteit!
Ismerd meg a többi Balatoni legendát, amit összegyűjtöttem (vagy írtam :-)), és gyere vissza jövő vasárnap, mert vasárnap a Minavidin mesevasárnap, és hozom a következőt! 😉
Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz MinaVidi Facebook vagy Instagram oldalához, vagy maradj itt a blogon, ahol további ötleteket találsz balatoni kirándulásokhoz, együtt töltött időhöz, meséléshez és úgy általánosságban a balatoni hangulathoz, életérzéshez.