Lipták Gábor nyomán
Mesevasárnap van, és a Balaton-felvidékre, Somló várába hívlak most Benneteket, hogy megismerjétek az elrabolt menyasszony történetét!
Fotó: Morvai Attila
Zúgott a szél, jeges eső csapott a lovas arcába, de ő egyre csak hajtotta, hajtotta lovát. Közben elcsigázottan nézte a közeli falu hívogató fényeit. De tudta, nem állhat meg. A nála lévő pecsétes írásnak célba kell érnie. S kémlelte a messzi távolt, ahol végre a magas csúcson felsejlettek a somlói vár körvonalai.
Bálint vitézt jó szívvel fogadta a várkapitány, Csányi Ferenc. Szobájába hívta, leültette a tűz mellé. Hanem a levélre csak csóválta a fejét:
– Hiába reménykedtek ti ott Szigligetben! Liszti gróf nem fog segíteni a török elleni harcban. Nem számít annak haza, becsület, csak a ládája legyen tele csengő tallérokkal. De azért továbbküldöm a levelet Kötsénybe, ott van most a gróf.
– Azt reméltük, Somló új és gazdag ura segítségünkre lesz a pogány ellen – felelte Bálint.
– Rablólovag az, vitézeit nem a török ellen fordítja, hanem mindenki ellen, akinél pénzt sejt. Olyan fertelmeket követ el, amit el sem tudsz képzelni – mondta a várkapitány elsötétedett homlokkal, majd Bálintra nézve arca felderült. – Hanem neked fiam, elkélne a száraz ruha és egy kis szívmelegítő. Mindjárt szólok Zsófi húgomnak. Olyan fűszeres bort készít neked, hogy rögtön átmelegedsz! Titkos receptje van, senkinek sem árulja el – tette hozzá mosolyogva.
Csányi Ferenc ezzel magára hagyta Bálintot, aki elkeseredetten gondolkodott a várkapitány szavain. Sok bajt okoztak Szigligetnek a törökök, kifosztották a falvakat, megölték a férfiakat, elvitték a lányokat. Elkélt volna a segítség Somló új, gazdag urától, Liszti gróftól. Dideregve húzta magán össze vizes gúnyáját, s alig várta a fűszeres bort. Hamarosan jött is a várkapitány szépséges húga, Zsófia, s hozta az átfagyott vitéznek az italt.
De nem kellett Bálintnak belekortyolni a borba, elég volt belepillantani azokba a meleg tüzű, ragyogó szemekbe, hogy átmelegedjen. Szívét forróság öntötte el, s feledte vizes ruháját, feledte a törököt, vitézséget, várat. De bizony a leány is fülig pirult.
Nem kellett sokáig győzködni Bálintot, hogy maradjon a várban, s várja meg, míg a levelet Kötsény várába küldi a várkapitány Liszti grófhoz. Szívesen maradt volna akár az idők végezetéig, csak Zsófia is ott legyen. Csányi Ferenc figyelmét nem kerülte el a fiatalok között bimbózó szerelem, s amikor Bálint került az őrségbe, hűséges, hajdúját, az öreg Istvánt osztotta be mellé. István cinkos mosollyal fogadta a kérést, s kettős éberséggel vigyázta a vár környékét, mert tudta, hogy Bálint Ahmed pasa ezres seregét sem venné észre, amikor Zsófia feltűnik a falakon.
De nemcsak a várkapitány és az öreg hajdú figyelte éberen a vendéget. Egy púpos szolga árgus szemmel nézte a bimbózó szerelmet.
Nem telt bele sok idő, Bálint ott állt a várkapitány előtt, hogy megkérje húga kezét. Csányi Ferenc nem sokat gondolkodott. Bár tudta, hogy Bálint nem gazdag, de látott elég undokságot a kötsényi várban, a gróf udvarában a pénzesládák körül, többre tartotta ezért az ifjú egyenes jellemét, vitézségét és forró, de tisztességes szerelmét Zsófia iránt.
Lázas készülődés indult a várban. Boros hordókat gurítottak, sütöttek, főztek, futárok indultak a szélrózsa minden irányába, hogy meghívják a környékbelieket. De egy púpos szolga is útnak indult Kötsény várába…
A sötét toronyban sötét gondolatok között ült Liszti gróf. Felesége élő fiúval nem tudta megajándékozni. A bécsi leány gyermeke is meghalt, kit felesége mellé csempészett. A gróf már rég kinézte magának Zsófiát, hogy gyermekének anyja legyen. Feleségétől szabadulni nem tudott, nagy örökség ígérkezett onnan, de majd megszabadul Zsófiától, ha feladatát elvégezte. Ahogy a bécsi leány is halott már. Haragosan csapott az asztalra.
– Katonákat!
Elérkezett az esküvő napja. Verőfényes napsütés köszöntötte az ifjú párt. A februári hidegben ragyogott, szikrázott minden, a jégcsapok gyémántként szórták szét a napsugarakat. De a legragyogóbb gyémánt mégis a menyasszony szeme volt. A megilletődéstől sápadt bőrét pirosra csípte a februári hideg, aranybarna haja ragyogó koronaként keretezte arcát. Bálint le sem tudta róla venni a szemét. Nemsokára elhangzott a várkápolnában egy halkan rebegő és egy határozott, hangosan visszhangzó igen, s az ifjú férj forró csókkal köszöntötte szépséges hitvesét.
Késő estig tartott a lakodalom. Akkor nyeregbe szállt az ifjú pár, s Bálint bajtársaitól kísérve elindultak, hogy otthonukba, Szigligetre menjenek. Somló népe fáklyával állt sorfalat a kapuig – mintha az égbolt csillagai a várba költöztek volna.
De alig léptek ki a várkapun az éjszakába, felhő takarta el a holdat, s a hirtelen feltámadó szélben sötét lovasok csaptak le a kicsiny csapatra. Bálint és vitézei hiába küzdöttek elkeseredetten, a meglepetés ereje és a túlerő győzött. Zsófiát elválasztották tőle.
– Jobb helyed lesz, aranyom – mondta a menyasszonynak egy gúnyos hang – egy szegény legény helyett a nagyhatalmú Liszti gróf ágya vár!
Zsófia felsikoltott:
– Akkor inkább a halál!
S lova hátáról a mélybe vetette magát Somló szikláiról.
Soha nem látta többé senki Csányi Zsófiát. Bálint összetört szívvel ment vissza Szigligetre, a várkapitány nehéz gyászba öltözött.
De mondják, hogy az öreg István hajdú ismert a sziklák alatt egy vízmosást, mit puha moha borított, s ezt korábban megmutatta úrnőjének. S Csányi Ferenc is elhagyta a gyászruhát miután egy futár jött Szigligetről. Pedig nem hozott az egyebet, csak egy keszkenőt. S abba is csak két betű volt belehímezve: B és Zs.
Mások szerint ezzel csak a romantikus lelkűek vigasztalják magukat, kik nem hiszik, hogy a gonoszság felülkerekedhet az igazakon.
Ki tudja, mi az igazság? Oly régen történt mindez, a múlt homályába vésznek a sorsok. Hol van Liszti gróf, ki sok gonoszságáért végül meglakolt, s feje Bécsben porba hullt a császár parancsára? Hol van Csányi Ferenc, Bálint és a többi végvári vitéz, kiknek hősiessége védte Európát a töröktől? És hol van a szépséges Zsófia és a többi várkisasszony, kiknek szépsége, bája, gondoskodása adott erőt a harcokban?
Az igazságot nem tudja senki. De viharos időben, zúgó szélviharban a somlóiak ma is hallják a paták dobogását és az elrabolt menyasszony zokogását.
Az elrabolt menyasszony története után ismerd meg a többi balatoni legendát
Ismerd meg a többi Balatoni legendát, amit összegyűjtöttem (vagy írtam :-)), és gyere vissza jövő vasárnap, mert vasárnap a Minavidin mesevasárnap, és hozom a következőt!
Vagy olvass bele mesekönyvembe, amiben két balatoni tündérke egy régi legenda nyomába ered, hogy kiderítsék, hova tűntek az óriások, akiknek köszönhető a Balaton születése. Itt meg is tudod rendelni, hogy legyen saját példányod is!
Ha pedig tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz MinaVidi Facebook vagy Instagram oldalához, vagy maradj itt a blogon, ahol további ötleteket találsz balatoni kirándulásokhoz, együtt töltött időhöz, meséléshez vagy nézd meg balatoni fotóimat!