Réges-régen, az idők kezdetén, a Bakony erdejében óriások éltek. Egyszer aztán hajba kaptak az apukák, s lett mindjárt akkora perpatvar, hogy csak úgy zengett tőlük az erdő! Asszonyaik próbálták csitítani, békíteni őket, de az óriások nem hallgattak a jó szóra, tovább veszekedtek, sőt egy idő után össze is verekedtek.

Az óriáscsemeték nem sokat törődtek mérges apáikkal, hozzá voltak szokva az efféle veszekedéshez, békésen játszottak: homokból szép nagy várakat építettek.

Az óriások azonban nem hagyták abba, s végül aztán addig püfölték egymást, amíg mindegyik meg nem halt. Az óriás asszonyok látván ezt, keserves sírásra fakadtak, s könnyeikkel szép lassan megtöltötték azt a gödröt, ahonnan a gyerekek a homokot bányászták.

Amikor már kifogytak a könnyeik, fogták gyermekeiket, és elhagyták a környéket, messze földre vándoroltak, nem látta őket többet senki.

Emlékük viszont mind a mai napig velünk maradt: az óriásasszonyok könnyeiből lett a Balaton. Az óriásgyermekek homokváraiból pedig a tanúhegyek.

Te mennyire ismered ezeket a hegyeket?

Tedd próbára a tudásod!

113

Balatoni hegyek

A Balaton teli van festői hegyekkel, egyiken-másikon vár vagy kilátó is vár bennünket. Mennyire ismeritek a Balaton környéki hegyeket?

1 / 5

Melyik hegyen található a Bujdosók lépcsője?

Question Image

2 / 5

Melyik hegy tetején található vár?

Question Image

3 / 5

Melyik hegy tetejét bányászták le annyira a bazaltért, hogy jóval alacsonyabb a magassága, mint eredetileg volt?

Question Image

4 / 5

Milyen legendás lények éltek a Szent György-hegyen?

Question Image

5 / 5

Ikerhegyeknek is hívják a két hegyet, a Sipos- és a Vár-hegyet,  mindkettő csúcsán található kilátó. Melyik településen találhatóak?

Question Image

Your score is

The average score is 70%

0%

Még több kvízért kattints ide!

Ha tetszett, amit itt találtál, gyere és csatlakozz MinaVidi Facebook  vagy Instagram oldalához, vagy maradj itt a blogon, ahol további ötleteket találsz balatoni kirándulásokhozegyütt töltött időhözmeséléshez és megnézheted fotóimat is.  

Vagy olvass bele valamelyik mesekönyvembe, amiben balatoni mondákat, legendákat vagy két fonyódligeti tündér kalandjait ismerhetsz meg.  Itt meg is tudod őket rendelni, hogy legyen saját példányod is!