Jó hírünk van a Mars-rajongók számára! A marsi expedícióhoz nem kell 9 hónapot odaűrhajózni és vissza, elég autóba pattanni, hogy a Pesttől mindössze 50 kilométerre levő Gánton átéljük a vörös homokos táj fantasztikus látványát.

img_20190929_191910.jpgKalandunk valójában Bakonybélben kezdődött, ahol a Pannon Csillagdában megnéztünk egy 3D filmet a Marsról. Itt mutatták be Mars-pótló helyszínként a gánti bauxitbányát. Egymásra néztünk, és rögtön tudtuk, hazafelé útba kell ejtenünk!

Így is tettünk. Hozzáteszem, ha nem egy fárasztó, felfedezésekben, túrázásban gazdag hétvége utolsó óráira időzítettük volna a Mars-expedíciót, valószínűleg a Bánya Múzeumot és a teljes tanösvényt végigjártuk volna, így csak a bányára összpontosítottunk. De így is hatalmas élmény volt!

img_20190929_192008.jpg

A gánti bauxitbányát az 1920-as években fedezték fel és nyitották meg, hogy aztán a világ egyik legjelentősebb bauxitkitermelőjévé nője ki magát. A II. világháborúban teljes kapacitását Németország foglalta le az internetes leírások szerint. 1980-ban aztán kimerült a bánya, és 1987-ben megszűnt  termelés. A bányákat megpróbálták visszaadni a természetnek, csak a szabadtéri geológiai múzeumot hagyták meg. Ami pedig páratlan látványt nyújt.

img_20190929_192608.jpg

Elképzelhetjük, ahogy mi vagyunk az első Mars-expedíció tagjai. Íme az első lábnyom a Marson! Kis lépés volt ez nekünk, bezzeg az emberiségnek! 😉

gant1.jpg

Marsjárónk nyomai tisztán kirajzolódnak a földön.

img_20190929_191937.jpg

Olvasélményeinktől függően persze a vadnyugaton is képzelhetjük magunkat. Nini, ott egy szikla mögött puskacsövet látunk. Winnetoué lehet? Egyébként valóban sokat lövöldözhetnek itt, amikor mi ott jártunk, sok helyen találkozhatunk agyaggalamb-lövészet maradványaival.

img_20190929_192044.jpg

Vagy talán egy sivatagban járunk? Aladdin titkos barlangjának körvonalai látszódnak amott kirajzolódni. Hmmm, elég tiszta szívűek vagyunk, hogy bejussunk és megszerezzük a lámpást?

img_20190929_192311.jpg

Ha megunjuk a vörös szín egyhangúságát, induljunk sétára. Fantasztikus sziklákra fogunk bukkanni. A bauxit mellett a vasoxid és mangán okozta elszíneződések miatt tobzódnak a színek és formák, amik telefonos fotókon is elképesztően fognak mutatni.

gant2.jpg

A völgy végébe érve érdemes a dombokat megmászni, mert pazar panorámában lesz részünk.

gant3.jpg

Igazából minden dombot érdemes megmászni.

img_20191213_052038.jpg

Ha pedig már minden dombot megmásztunk, nézzünk még egyszer vissza a völgyre egy búcsú erejéig.

gant5.jpg

Gánt, ne szomorkodj, a búcsú nem végleges, még visszajövünk!

Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz MinaVidi Facebook  vagy Instagram oldalához, vagy maradj itt a blogon, ahol további ötleteket találsz balatoni kirándulásokhozegyütt töltött időhözmeséléshez és megnézheted fotóimat is.  

Vagy olvass bele mesekönyvembe, amiben két balatoni tündérke egy régi legenda nyomába ered, hogy kiderítsék, hova tűntek az óriások, akiknek köszönhető a Balaton születése.  Itt meg is tudod rendelni, hogy legyen saját példányod is!

könyv mockup