Azúrka és a Víztorony rejtélye

Jöjjön az utolsó mese Azúrkáról, amiben megtudjátok, miért baj, ha megcsíp egy fecskét a varázsdarázs…

Illusztráció: Csizmazia-Kovács Edina

Azúrka, a dankasirály egy vitorlás árbocán élvezte a pezsgő májusi estét. A lenyugvó nap aranyhidat festett a Balaton vizére. Köztudomású, hogy ezen csak tündérek tudnak közlekedni, ők pedig ki is használták ezen az estén. Jöttek-mentek, a sellők vidáman fröcskölődtek, a fecskék fáradhatatlanul gyűjtötték a szúnyogokat éhes fiókáiknak, a békák szerelmesen brekegtek.

Egyszer csak Azúrka rémült csivitelésre eszmélt:

• Azúrka, Azúrka, segítened kell!

Frézia volt az, a fecskemama. Ijedten repkedte körbe az árbocot, amin Azúrka nézelődött. Azúrka leereszkedett a csónakba.

• Mi a baj, Frézia?
• Frecsit, a legkisebb fiókámat megcsípte egy varázsdarázs! – mondta rémülten a fecskemama.
• Nyugodj meg, Frézia – próbálta nyugtatgatni a fecskemamát – Mondj el mindent részletesen! Mi az a varázsdarázs?
• Egy nem közönséges darázs. Nem közönséges csípéssel. Frecsi darázsnak képzeli tőle magát: megállás nélkül zümmög, és követeli, hogy azonnal vigyük a királynő elé!
• Hűha! És van ez ellen orvosság?
• Hát épp tőled akartam ezt megkérdezni.

Azúrka elgondolkodott. Varázslat ellen ki tudna segíteni?

• Torda, a táltosteknős! – kiáltotta hirtelen.

De olyan hirtelen és hangosan, hogy Frézia ijedtében nekirepült az árbocnak.

• Aúúúú – kiáltotta, és szárnyával fájdalmasan simogatta fejét
• Tordának fejsérülésre is remek szerei vannak – biztatta Azúrka. – Idén lesz százhuszonkét éves, borzasztó okos. Induljunk!

Pár perc múlva már ott voltak a nádasnál. Torda, a mocsári táltosteknős a parton ült, és szintén a naplementében gyönyörködött. Nagyon megörült a két kis madárnak, de rögtön elfelhősödött a homloka, amikor megtudta, mi járatban jöttek.

• Van egy remek varázsreceptkönyvem, Hókusz Ilona-féle, még dédapámtól örököltem, de nagyon furcsán vannak megfogalmazva a receptek, egyiket-másikat sosem sikerült megfejtenem. Ilyen a varázsdarázs-csípés ellenszere is.
• Te voltál az egyetlen reményünk – mondta elkeseredve Frézia.
• Azért nézzük csak meg, hátha együtt többre jutunk! – javasolta Torda, és teknősöket meghazudtoló tempóban robogott be a nádasba, ahonnan egy réges-régi könyvet hozott elő. Megsárgult lapjai között rövid ideig lapozgatott, majd megmutatta:
• Itt is van: Recept varázsdarázs csípése ellen

VerébtojássaL
ÍzesítvE
Zöld kuglóF
Tepsibe VelE
Ott sokáig süL
Ropogós sütivÉ.
Okosan, ésszeL
NYeld lE.

Forogva +ír

• Ennek se füle, se farka – csodálkozott Azúrka.
• Magam sem értem – mondta szomorúan Torda.
• Zöld kuglóf? Miért zöld? Penészes lenne? – kérdezte Frézia.

Azúrka csak nézte, nézte, és egyszer csak felkiáltott:

• Ez titkosírás! Olvassátok csak össze a sorok kezdőbetűit! V- Í- Z- T- O – R- O – NY. És az utolsó betűket is: LEFELÉ LE!
• A Víztoronyba lefelé le? De hát a Víztoronyban csak felfelé vezet lépcső! – csodálkozott Frézia.
• Dehogy, dehogy! – mondta Torda – Persze mindenki azt gondolja, hogy a Víztoronyban csak felfelé lehet menni, de a régi legendák szerint lefelé indul onnan egy titkos alagút. De hogy pontosan honnan indul és hova vezet, azt magam sem tudom.
• Majd mi felfedezzük! – kiáltotta Azúrka lelkesen – De mire utalhat ez a forogva +ír sor?
• Forogva megír? – töprengett Frézia – Vagy mi lehet a plusz jel? Mit kell megírni?
• Jó kérdés – mondta Torda. – De a forgásra van ötletem. Lehet, hogy először ott kell körbenéznetek, ahol forog a Víztorony.

A két madár nem is vesztegette tovább az idejét, megköszönték Tordának a segítséget, és gyorsan elrepültek a Víztoronyhoz. Pár perc múlva óvatosan beszöktek a forgó bárba, és bebújtak az egyik asztal alá. Egy anyuka ült ott kisfiával.

• Anya, mit jelentenek ezek a feliratok és számok a falon?
• Ezek messzi-messzi városok, más országokban, a számok pedig azt mutatják, hogy hány kilométerre vannak innen. Nézd csak, itt van például az, hogy Dublin 1852. Ez azt jelenti, hogy Dublint arra találod, 1852 kilométerre innen.
• És kik élnek ebben a Dublinban? – kérdezte a kisfiú kíváncsian, miközben nagyot hörpölt szörpjéből.
• Az írek.

Azúrka és Frézia egymásra nézett.

• Írek! – suttogta Frézia – Ez lesz az ír!
• A plusz jel pedig összeadás lesz! 1+8+5+2 az 16. Víztoronyban lefelé, ezt írta a titkosírás, induljunk hát lefelé, és nézzük meg, mi van a 16. lépcsőfoknál!

Így is tettek. Megvárták, míg a bár úgy forgott, hogy a legközelebb került a lépcsőhöz, majd villámgyorsan lerepültek. A 16. lépcsőfoknál megálltak és körülnéztek.

• Itt kéne lennie – mondta Frézia
• Itt is van, idesüss! – mondta Azúrka, és rámutatott egy kis csavarra a lépcsőfok mellett, majd habozás nélkül megtekerte. Abban a pillanatban hangos nyikorgással kinyílt egy titkos ajtó. Dohos, hűvös levegő csapta meg őket.
• Fú, ez nagyon izgi! – Azúrka teljesen fel volt villanyozva. Már repült is lefelé. Frézia kicsit félénkebben követte.

A titkos alagút szemmel láthatóan egy darabig a lépcső alatt haladt, majd egyre mélyebbre süllyedve egy tágas terembe torkollt. Legalábbis sirályviszonylatban tágas volt. Azúrkáéknak tátva maradt a csőre, ahogy körülnéztek. Gyógynövénycsokrok függtek a falakon, sámándobok, botok, állatbőrök és csontok hevertek mindenfelé. Középen egy ősöreg teknős üldögélt egy tűzrakás mellett, a bográcsban fortyogó főzetből finom illatok szálltak fel.

• Üdvözöllek benneteket, kedves idegenek – mondta a teknőc rájuk mosolyogva – Bátor vagyok, a táltosteknős.

Azúrka és Frézia meghökkenve néztek egymásra. Majd udvariasan bemutatkoztak ők is.

• És mi szél hozott benneteket erre, ahol a madár sem jár? Vagyis most már jár. Kettő is. Hehehe – nevetett reszelős hangon.
• A varázsdarázs ellenszerének receptjét keressük, mert megcsípte a kisfiamat.
• Ó, a varázsdarázs ellenszere! Már keresem is. De közben mondjátok el nekem, hogy jutottatok ide?
• Tordánál, a táltosteknősnél találtunk egy könyvet, aminek a titkosírása ide vezetett.
• Ó, az ifjú Torda! – örült meg Bátor. – Nagyon kedves fiú.
• Ifjú Torda? – csodálkozott Azúrka – Hiszen százhuszonkét éves!
• Ó, az is egy kor?!! Tudjátok meg, hogy én olyan öreg vagyok, hogy nem is tudom már megszámolni éveimet! Én láttam, amikor repülőgépek potyogtak a Balatonba a világháborúban. Láttam Kossuthot honvédeket toborozni. Sőt, láttam Mátyás királyt fügébe harapni! No, de nézzük a varázsdarázs-csípés ellenszerét! Három dolog kell hozzá: kagylópor, itt van, ni, balatoni buborék, ez ebben van. A harmadikkal gondban vagyok. Az sellőkönny lenne. De a sellők olyan vidámak mindig, hogy nem tudtam rávenni őket, hogy fakadjanak sírva. De próbáljátok meg ti! Frézia, he elmondod bajodat, hátha elsírják magukat! Itt ez a tégely, ebbe belerakjuk a kagylóport és a balatonbuborékot, és öntsétek majd rá a sellőkönnyet!

A két madár megköszönte a segítséget, majd a titkos alagúton visszarepültek a Víztoronyba, onnan pedig ki a partra. Két sellő még mindig az aranyhíd mellett játszott. Amikor meglátták a madarakat, nagy vidáman őket is lefröcskölték.

• Segítsetek, kérlek! – kérte őket Frézia – A fiókámat megcsípte a varázsdarázs, és sellőkönnyre lenne szükségem.

A két sellő rögtön abbahagyta a játékot. Majd egymásra néztek.

• De hogyan sírjunk? Nem megy az nekünk.
• A kisfiam rettenetes állapotban van – próbálkozott Frézia Bátor tanácsát megfogadva – Darázsnak képzeli magát, egyfolytában zümmög, és követeli, hogy vigyük a királynő elé!

A két sellő egy pillanatra elkomorodott. Azúrkáék meredten nézték őket, készenlétben tartva egy levelet, hogy azonnal felfogják a könnyeket, amint megjelenik a szemük sarkában. De végül a két sellőből kipukkadt a nevetés:

• Zümmögő fecske! Zümm-zümm! – de meglátva Frézia kétségbeesését, uralkodtak jókedvükön – Ne haragudjatok, de egyszerűen nem megy. Mi nagyon vidám lények vagyunk. Nem igazán tudunk sírni.
• Várjatok csak! – mondta hirtelen Azúrka – És mi lenne, ha örömkönnyeket gyűjtenénk?
• Próbáljuk ki! – mondta megkönnyebbülten az egyik sellő. – Tudsz valami jó viccet?

Azúrka elgondolkodott. Majd eszébe jutott egy:

• Hogy hívják a cirkuszi késdobáló sellőt?
• Hogy? – kérdezte kíváncsian az egyik sellő.
• Hát KÉSSELLŐ! És a cukrászsellőt? – folytatta Azúrka – Tejszínhableány.

A két sellő ekkor már gurult a nevetéstől. Frézia pedig gyorsan felfogta a levéllel a nevetéstől kicsorduló könnyeket. Beleöntötte a Bátortól kapott tégelybe, és már repültek is Frecsihez.

A fészeknél a fecskepapa meggyötörten kérdezte:

• Hol voltatok ennyi ideig? Sikerrel jártatok?
• Zümmm, zümm! – kiabálta türelmetlenül Frecsi – Hol van már a királynő? Miért nem engedtek hozzá?

Frézia ekkor ráöntötte a varászszert. Frecsi egy pillanatra megdermedt, majd lázas csivitelésbe kezdett:

• Éhes vagyok! Hol van már szúnyog? Anya, apaaaa, éhes vagyok!!!!

Frézia, Azúrka és a fecskepapa egymásra mosolyogtak.

• Új ellenszer kell – mondta Frézia – Az éhség legjobb ellenszere pedig a szúnyog. Irány a part!

Ismerd meg a többi Balatoni legendát, amit összegyűjtöttem (vagy írtam :-)), és gyere vissza jövő vasárnap, mert vasárnap a Minavidin mesevasárnap, és hozom a következőt! 😉

Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz MinaVidi Facebook  vagy Instagram oldalához, vagy maradj itt a blogon, ahol további ötleteket találsz balatoni kirándulásokhoz, együtt töltött időhöz, meséléshez és úgy általánosságban a balatoni hangulathoz, életérzéshez.