Kecskézik a Balaton. 
Így mondják a balatoni népek, amikor fehér habfodrokat vet a víz szeles, viharos időben. Ti láttátok már, ahogy az elátkozott kecskenyáj végigszalad a vízen? De hogy került a Balatonba elátkozott kecskenyáj? Ennek számos magyarázata akad. Íme!
1. Tihany története és a kecskeköröm
Réges-régen élt a Balaton partján egy szépséges tündér, akit Tihanynak hívtak. Minden áldott nap lehajtotta aranyszőrű kecskenyáját a partra, és énekelt. De olyan gyönyörű hangja volt, hogy amikor énekelt, megálltak az óriások, abbahagyták munkájukat a bányában a törpék, és csak hallgatták. De amilyen szép volt Tihany, olyan fösvény is! Egy idő után elhatározta, hogy nem énekel csak úgy, ingyen, fizessen érte, aki hallani akarja! Hordták is az aranyat, kincset a tündérnek, csak énekeljen!Történt egyszer, hogy megbetegedett a vén Balaton egyetlen fia.– Jaj, édesapám, ha Tihany énekét hallanám, meggyógyulnék!Elment a vén Balaton a tündérhez, és kérte, mentse meg fiát.De a fösvény tündér neki is csak azt felelte, mint mindenki másnak:– Fizessen az, aki énekemet hallani akarja!Balaton felhozta hát a tó mélyéről kincseit, Tihany pedig énekelt. De az aranyak elfogytak, a fiú pedig még nem gyógyult meg. Balaton pedig hiába könyörgött, sírt, a tündér szíve nem lágyult meg. A fiú egyre halványabb lett, egyre betegebb, végül meghalt.Ekkor a vén Balaton rettenetes haragra gerjedt. Hatalmas vihart támasztott, felkorbácsolta a vizet. Tihany éppen a parton legeltette aranyszőrű kecskéit, amikor egy óriási hullám elragadta tőle az egész nyájat. A szépséges tündér rémülten szaladt egy barlangba, de Balaton elől ott sem tudott megmenekülni. A barlangot ráomlasztotta és átkot szórt reá:– Te, aki olyan fösvényen bántál a hangoddal, mostantól hétszer ismételd el mindenkinek a szavát! Így született a tihanyi visszhang, és ez az első magyarázat arra, miért láthatunk kecskéket a vízen.
2. Az aranyszőrű kecskenyáj
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ördöngös öregasszony. A tihanyi barlangokban lakott, s volt egy kecskenyája. Nagyon büszke volt az öregasszony, mert csakugyan gyönyörűek voltak a kecskéi. Bűbáj volt-e, vagy a természet teremtette így, ki tudja, de ragyogó fehér szőrüket egy picinyke folt sem rútította el. Kérkedett is velük mindig, ahányszor levitte itatni a Balatonra, mindig hangosan elkiáltotta magát:
– Széles e vidéken ez a legszebb kecskenyáj!
A tihanyi visszhang pedig hűségesen ismételgette:
– … ez a legszebb kecskenyáj… ez a legszebb kecskenyáj…
Az öregasszony elégedetten hallgatta ezt.
Történt egyszer, hogy egy kis pásztorleányka érkezett a vidékre kecskenyájával. Megtetszett neki Tihany, s gondolta, itt is marad. Minden nap levitte kecskéit a Balaton partjára, s míg a kecskék ittak, a madarak dalát hallgatta, s a hullámok csobogását.
Majd megette a méreg az öregasszonyt, mert a kis pásztorleánykának nem akármilyen nyája volt! Színaranyból volt azoknak a kecskéknek a szőre, ha csak ránézett az ember, már káprázott a szeme a csudálatos nagy fényességtől. Nem volt ettől fogva éjjele-nappala az ördöngös nénének, egyre azon törte a fejét, hogyan veszejtse el a leánykát, s szerezze meg magának a nyájat.
Egy alkalommal, amikor a leányka a Balaton partján ülve nézte a hullámokat, az öregasszony ökreit befogva széles barázdát húzott a leány és a kecskenyája közé. Közben szája szakadatlanul járt, sötét varázsigéket mormolt magában, s hát láss csodát! Olyan mély lett ettől a barázda, hogy ki nem mászhatott onnan senki, aki belékerült! S ezzel még nem fejezte be ördöngös tervét az öregasszony. Addig folytatta a varázslatot, mígnem hatalmas vihar kerekedett, s a Balaton vize rögtön megtöltötte a barázdát.
Most eszmélt csak a szegény pásztorleányka, kétségbeesetten szaladt volna nyájához, de a barázda útját állta, s egy hatalmas hullám bele is sodorta. Sikolyát elnyelte a vihar dörgő hangja, csak hűséges kecskéi hallották meg. Hiába próbálta az öregasszony befogni a kecskéket, azok csak szaladtak a barázda felé, s a leány után vetették magukat. Nagy sietségükben az öregasszonyt is elsodorták maguk után. Rémülten kiáltott az öregasszony, de már késő volt: a hullámok őt is elnyelték, s ahogy a vihar erősödött, a hófehér kecskenyájat is elnyelte a Balaton.
Soha senki nem látta többet sem a pásztorlánykát, sem az ördöngös nénét. Ez tehát a második magyarázat arra, miért látjuk viharos időben az elátkozott kecskenyáj úszását.
3. A fukar pásztor és András király
Történt egyszer réges-régen, II. András királyunk idejében, hogy kiürült a kincstár. Hiába nézett ládái legmélyére a király, hiába keresett a kincstárnok a titkos rejtekhelyeken, bizony minden kongott az ürességtől. Kimerítette az országot a kalandos kedvű királyunk nyughatatlansága, ami még keresztes hadjáratra is elvitte őt. Tépelődött hát a király, mi tévő legyen.
Egyszer aztán hozzák neki a hírt, hogy él Zala megyében egy gazdag pásztor, akinek annyi a nyája, hogy számolni sem tudja, ládáiban tengernyi aranypénz, birtokán számtalan helyen elásott kincs rejtőzik.
Megörült a király, befogatott hatlovas hintójába, s útnak indult Zalába. Meg is találta a pásztort, s e szavakkal fordult hozzá:
– Hű szolgám, derék alattvalóm, segíts meg nagy bajomban! Üresen állnak az ország kincsesládái, elfogyott minden pénzünk. De azt mondják, te ki tudnál segíteni, hiszen halomban állnak a kincseid.
Sóhajtott egy keserveset a pásztor, s azt találta mondani:
– Hej, uram királyom, életem halálom, nincs nekem egy árva lyukas garasom sem, csak ez az egyetlen kecskenyájam!
Megharagudott erre a király, s szörnyű haragjában ezt kiáltotta:
– Nincs neked, csak egy kecskenyájad? Ha ez igaz, élj békében, de ha hazudtál, a föld nyeljen el minden jószágoddal és kincseddel együtt!
Hát halljatok csodát! Abban a pillanatban megnyílt a föld, s hatalmas hullámok törtek fel a mélyből. Elárasztották a pásztor minden birtokát, belefulladt ő maga és a kecskenyáj is.
4. A részeges kecskepásztor története
Réges-régen ott, ahol ma a Balaton hullámzik, gyönyörű, kakukkfűillatú pusztaság terült el. Ezer virág nyílt a mezőkön, kies ligetek tarkították a síkot, hófehér kecskenyájak legelésztek a nagy fűben. A nagy békét nem zavarta semmi és senki, csupán egy öreg, részeges kecskepásztor. Az bizony nem szeretett senkit és semmit, csak a boritalt, azt pedig talált bőséggel, mert a környező dombok szőlői ontották magukból az isteni nedűt. Nemigen látta azt a kecskepásztort senki józanul. Dülöngélő léptekkel terelgette nyáját, s ha nincs hűséges Bodri kutyája, bizony már rég szerteszaladtak volna. Történt egy napon, hogy a kecskepásztor különösen cudar kedvében volt. Butykosa aznap hamar kiürült, Bodri kutyája lesántult, ráadásul a Bakony fölött sötét fellegek tornyosultak, s a közeledő vihartól megkergült a nyáj. Káromkodva hajtotta a kecskéket, de azok csak nem akartak szót fogadni. Ezerfelé szaladtak. Egyre csúnyábbakat és cifrábbakat mondott a pásztor, de nagy üggyel bajjal csak összeterelte a nyájat. Hanem volt egy különösen szemtelen kiskecske, aki mintha csak játszott volna vele, minduntalan elszaladt.
- Hej, te istentelen jószág! – kiáltott rá a pásztorbotjával megfenyegetve – Kapjalak csak el, még ma este kecskeduda lesz belőled!
De a kiskecske egyre csak incselkedett vele, békésen legelészett, de amikor épp utolérte volna, nagyot szökellt. A részeg öreg meg utána. Hát, ahogy futott, egyszer csak megbotlott egy kőben, és a földre zuhant. A kecske csúfolódva mekegett. A pásztor erre olyat káromkodott, hogy még a nap is egy felhő mögé bújt szégyenében. Mérgébeng felkapta a követ, amiben megbotlott, s a kecske után hajította.
- Légy átkozott, nyeljen el a föld! – ordította habzó szájjal.
S mi történt erre? Mintha az átok megfogant volna, ahonnan a követ kimozdította, egy forrás szökött fel a mélyből. Zúgva, bömbölve tört fel az áradat, s vitte magával a pásztort, vitte magával a kecskenyájat Bodri kutyástul, szemtelen kiskecskéstül. Három nap, három éjjel ömlött a víz a föld mélyéből, akkor aztán elcsendesedett, s egy gyönyörű zöldvizű tó lett a pusztaság helyén. A kecskepásztornak és nyájának pedig nyoma sem maradt.
Az elátkozott kecskenyáj mondái után ismerd meg a többi balatoni legendát
Ismerd meg az elátkozott kecskenyáj mondái után többi Balatoni legendát, amit összegyűjtöttem (vagy írtam :-)), és gyere vissza jövő vasárnap, mert vasárnap a Minavidin mesevasárnap, és hozom a következőt!
Vagy olvass bele valamelyik könyvembe, a balatoni mondákat és legendákat összegyűjtő Csodák tavába, vagy az apróbbaknak szóló meseregényembe, amiben két balatoni tündérke egy régi legenda nyomába ered, hogy kiderítsék, hova tűntek az óriások, akiknek köszönhető a Balaton születése. Itt meg is tudod rendelni, hogy legyen saját példányod is!
