A kis nefelejcs

Mese egy fiúról, egy lányról és egy kis nefelejcsről.

Az elátkozott Fekete kastély

A szépséges Nedeczky Emma boldogan nyújtotta kezét unokabátyjának, Nedeczky Jenőnek, s amikor a pár beköltözött új kastélyába, nem gondolta, hogy az épület elátkozott lehet. Pedig feketére festett ablakai és ajtajai már előre jelezték, hogy a gyász itt állandó vendég lesz. A balatonedericsi Fekete kastély kirándulásunk célpontja…

A napkirályfi lova – mesevasárnapra

Tartozom egy vallomással: a gyerekkoromat nem a Balatonnál töltöttem, hanem a Mátrában, régi meséimben ezért nem a Balatonnal találkozhattok. Most egy egyetemista koromban írt mesémet hoztam nektek egy mátrai királylányról. És egy másik mátrai királylánynak ajánlom, a Csak csináld magadért bloggerének, akivel nemrégi ismerkedtem össze. Ő már megvalósította álmát: Pestről vidékre költözött, és példamutató életszemléletét…

40 halász legendája Lipták Gábor nyomán

Vonyarcvashegyen mesebeli helyen áll Magyarország egyetlen halászkápolnája, a Szent Mihály kápolna. Messziről látszik a víz felől, de a partról is, és hirdeti 40 halász csodálatos megmenekülésének történetét. Lipták Gábor írt erről gyönyörű mesét Aranyhíd című könyvében Emberek a jégen címmel, érdemes elolvasni, de amíg meg nem szerzitek, összefoglalom a lényeget Nektek, ha már úgyis mesevasárnap van…

Mese az oroszlánról – mesevasárnapra

Ezúttal rendhagyó módon nem saját mesét hozok, de azért a szerzőség a családban marad: egy 10 éves meseíró művét olvashatjátok. Vagyis Vidi meséjét. 🙂 Jó szórakozást sajátságos humorához! 🙂 Az illusztráció a szerző alkotása. Nagymamájának készítette születésnapjára e derűs, idilli képet. Ugye mondtam, hogy van humora a gyereknek? 🙂