Egygyerekes anyukaként volt időm minden időigényes őrültségre, így adventi naptár készítésre is. Akkoriban még lényegesen egészségtudatosabb szülő voltam, így rögtön kizártam – a csokiban így is túltengő decemberben – az édességes változatot, ezért mindössze huszonnégy apró kacatot kellett összegyűjtenem. Eleinte ment is a dolog, de ahogy teltek az évek, huszonnégy eredeti vackot, majd nemsokára negyvennyolcat találni, egyre nagyobb kihívásnak bizonyult. Márpedig ha az ember bekerült a mókuskerékbe, onnan nincs visszaút…

Tavaly aztán besokalltam, és némi internetes kutakodás után kitaláltam, hogy legyen inkább élmény a kacat helyett. Elsöprő siker… Alig várták a gyerekek, hogy kiderüljön, aznap mit rejt a cetli: közös kreatívkodást, talpmasszázst vagy pudingfőzést. Családi életünknek is kifejezetten jót tett, mert szinte minden cetli megkívánta a négyfős részvételt. Persze nem kis erőfeszítés volt ez a decemberi nagy rohanásban, de érdemes volt rászánni magunkat. Így volt igazi az advent: együtt volt a család, egymásra figyeltünk, közösen készülődtünk a szeretet ünnepére…

Idén szintet léptünk: kislánykám november 3-án bejelentette, hogy most pedig adventi naptárt fogunk készíteni. Együtt, közösen. Az egész család az egész családnak. Rögtön meg is álmodta, hogy a nemrégiben szerzett raklapon lesznek kis üvegcsében a cetlik, fényfüzérrel megvilágítva. Aromaterápiával (is) foglalkozó kolleganőmnek hála nem szűkölködünk az üres illóolajos üvegcsékben, de sajnos röpke számolás után rájöttünk, azért huszonnégy mégsincs. Akkor mi legyen? Csak a cetlik önmagukban nem olyan látványosak. Jöjjön hát a parafadugó! Ebből szerencsére van huszonnégy. Mielőtt megfogalmazódna a fejekben a kérdés, honnan: évek óta gyűjtöm, és lesem a Pinteresten, mihez használhatom végre fel. 🙂 Na, végülis nem a Pinterest adta az ötletet. Legyen az az adventi naptár alapja!

Szóval, a rendhagyó adventi naptár hozzávalói:

img_20171105_123331.jpg

  • 24 darab parafadugó
  • 24 cetli (mi barna papírból vágtunk ki cikkcakk ollóval cetliket)
  • piros vagy arany, vagy piros és arany szalag
  • fenyőágak
  • 1 db kis méretű raklap
  • 1 db családi kupaktanács a cetlik megírásához

A cetlikre írjuk fel az élményeket. Nem feltétlenül kell 24 különböző, azért ismétlődhetnek a kedvencek. Íme néhány ötlet: közös családi activity, házimozi pattogatott kukoricával, családi piknik (nem kell hozzá a szabadba menni, elég ha kivételesen nem az étkezőasztalon terítünk, hanem a nappaliban a földön egy – lehetőleg kockás – pokrócra), masszázs mindenkinek, igazi mozi, közös pudingfőzés és evés, korizás egy műjégpályán (vagy ha szerencsénk van, a Balatonon), közös legózás, reggeli a közeli pékségben habos kakaóval, egy családi festmény megalkotása együtt, reggeli anyának és apának az ágyba és így tovább. Ha nincs elég ötleted, gyűjtsünk együtt kommentben!

img_20171105_123235_1.jpg

Ezután a cetliket felcsavarva karácsonyi szalaggal kössük fel a parafadugóra.

img_20171105_123412.jpg

Az így elkészült csomagocskákat vékony kötélre fűzzük fel, majd szögeljük fel a raklapra (mi nyolcas csoportokat alkottunk). A raklapot még díszíthetjük fenyőágakkal, karácsonyi díszekkel, fényfüzért rögzíthetünk mögé, hogy esténként még hangulatosabb legyen. Számozásról is lehet gondoskodni, nálunk egyszerűen egymás után lesz a felbontás.

img_20171107_200811.jpg

És ha ti is ilyen korán megcsináljátok, december elsejére a feledés homályába merül már, hogy mik szerepeltek a cetlin, így annál nagyobb az öröm! Csináljátok meg, higgyétek el, életetek legszuperebb adventje lesz!

Na, akkor kezdjük a közös ötletelést? 🙂

Vagy kerüljön inkább mese az adventi naptárba? Esetleg balatoni mese? Íme a balatoni mesés adventi naptár!

Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz MinaVidi Facebook  vagy Instagram oldalához, vagy maradj itt a blogon, ahol további ötleteket találsz balatoni kirándulásokhozegyütt töltött időhözmeséléshez és megnézheted fotóimat is.  

Vagy olvass bele mesekönyvembe, amiben két balatoni tündérke egy régi legenda nyomába ered, hogy kiderítsék, hova tűntek az óriások, akiknek köszönhető a Balaton születése.  Itt meg is tudod rendelni, hogy legyen saját példányod is!

könyv mockup