Vindornyaszőlőstől vagy Nagygörbőtől is megközelíthető a Keszthelyi-hegység egyik gyönyörű látnivalója, a Bazalt utca és a Vadlánlik. A Zala megye csodája címet is elnyert látványosság igazi elvarázsolt hely: sűrű erdőben hatalmas bazaltsziklák, mintha óriások jártak volna erre, s hajigálták volna szerteszét a hatalmas sziklákat. Közöttük titokzatos barlangok bújnak meg, egyik közülük a Vadlánlik. Nem csoda, hogy ehhez a varázslatos helyhez több legenda is kapcsolódik. Az egyik a vad lányokról, a másik egy szerencsétlen lányról…

img_20200819_145906.jpg

Sanyi gyöngéden simogatta Valika haját. Élvezte a selymes tapintást, a belőle áradó finom illatot, az arany ragyogást, ahogy a nap megcsillant a szőke fürtökön. A leány mosolyogva aludt titkos erdei találkahelyükön, a Vadlánlik közelében. Sanyi szíve összeszorult. Ki tudja, meddig tart még boldogságuk? Hiszen tudta, Valika szülei nem nézik jó szemmel az udvarlását. A módos gazdák nem szeretik a magafajta szegény kérőt. Hiába dolgozik keményen, hiába becsületes, szorgalmas. A gazdag szőlősgazda fiának, Lukács Lőrincnek szánták szépséges leányukat. Pedig az a Lőrinc egy borissza, semmirekellő legény, kinek mulatozásaitól hangos a falu! De hisz teheti, mert pénze, mint a pejva!

Ez a legény kapja majd meg az ő Valiját? Az ő gyengéd és álmodozó szerelmét azok a durva karok fogják ölelni? Gondolataiból a leány suttogása rázta fel.

  • Hallod? A vadlányok éneke!

Csakugyan, mintha lányok éneke hallatszódott volna a távolból.

Mindenki ismerte a faluban ezt az éneket. A vad leányok állítólag egy barlangban élnek, így kapta a nevét a  Vadlánlik. Látni nemigen látja őket senki, néha egy-egy szőke fürtöt megpillantanak a vándorok az erdő fái között. De volt, aki látni vélte őket a Pad-kő szikláin sütkérezve a napon. Ruhájuk nincs, csak derekukon egy kendő, keblüket csupán aranyhajuk fedte. Mondják azt is, bogyókon, madártojáson, gyümölcsökön élnek. Hanem éneküket sokan ismerik. Éjszaka hallani legtöbbször, s olyan gyönyörű, olyan édes, hogy nem egy legény indult már el megkeresni őket. Nem tértek vissza sohasem. Mondják, a Szerelem-dombra csábítják áldozataikat, és leginkább a halászlegényekben lelik kedvüket. Rettegnek is a környékbeli anyák, hogy egyszer elcsábítják derék fiaikat a vadleányok.

De Sanyinak nem kellettek a vadleányok. Neki Vali hangja sokkal édesebb volt, haja szebben ragyogott az aranynál, kék szeme mint egy drágakő…

Pár nappal később Vali valósággal szikrázott, amikor megérkezett búvóhelyükre.

  • Apám azt mondta, meg akar ismerni téged! Hátha mégis elfogadna! Eddig hallani sem akart felőled!

A szerelmespár reménykedve ült a mohos sziklákon, és jövőjüket tervezgették. Vali pedig apjáról mesélt, mit hogy szeret, miről hogy gondolkodik, hogy a bemutatkozáskor kedvét lelje majd Sanyiban.

Elérkezett a nagy nap. A legény kifürödve, legszebb ruhájában jelent meg Valiéknál, s a leány örömmel látta a szívélyes fogadtatást. Apja legjobb borából kínálta, s nem sajnálta tőle. Késő estig beszélgettek, iszogattak, akkor azt mondta:

  • Gyere, fiam, nézd meg birtokunkat!
  • Apám, késő van már hozzá! Nem fognak látni semmit – mondta Vali meglepődve a különös javaslatot.
  • Ugyan lányom, hagyjad őket! – fogta vissza az anyja. – Férfidolgok ezek!

Azzal a két férfi kiment a sötétbe. Valamivel később Vali apját egyedül látta visszatérni.

  • Sanyi hol van? – kérdezte.
  • Későre jár, angyalom, hazament már.

Vali szívébe rejtélyes félelem férkőzött. Miért nem búcsúzott el tőle a fiú?

Másnap hiába várta Sanyit. Harmadnap sem jött el.

És aztán megtudta a szörnyű igazságot, egy barátnője súgta meg neki a rettenetes titkot: apja csak látszólag fogadta el Sanyit. Miután jól leitatta, kint az istállóban emberei várták, akik megölték a fiút.

Vali berohant a szüleihez:

  • Mit tettetek??! – sikoltotta – Legyetek átkozottak!

De mielőtt azok bármit szólhattak volna, kirontott a házból, át a falun, egyenesen be az erőbe.

Soha senki nem látta többet Valit.

De mondták, hogy a Pad-kő szikláin sütkérező vadleányok mintha eggyel többen lennének…


További balatoni mesék

Ismerd meg a többi Balatoni legendát, amit összegyűjtöttem (vagy írtam :-)), és gyere vissza jövő vasárnap, mert vasárnap a Minavidin mesevasárnap, és hozom a következőt! ?

Vagy olvass bele mesekönyvembe, amiben két balatoni tündérke egy régi legenda nyomába ered, hogy kiderítsék, hova tűntek az óriások, akiknek köszönhető a Balaton születése.

Ha pedig tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz MinaVidi Facebook  vagy Instagram oldalához, vagy maradj itt a blogon, ahol további ötleteket találsz balatoni kirándulásokhozegyütt töltött időhözmeséléshez és úgy általánosságban a balatoni hangulathoz, életérzéshez.