“Ó mely sok hal terem az nagy Balaton-bahararahaha,
minden ágon egy ágon egy mérő makk a Bakony-baharaharahaha,
Örül ott a halász, sikongat a kanász örömé-behereherehehe!” – így szól a népdal, melyet bizonyára sokan ismernek. S azt is tudjátok, minek köszönhető ez a nagy bőség? Ha nem, hát íme egy legenda erről!
A régi Krisztus-legenda szerint egyszer réges régen Urunk fejébe vette, hogy körbejárja a világot, hogy élnek benne az emberek, megtartják-e tanításait, becsülettel élnek-e. Járta hát Szent Péterrel a világot, s történt egyszer, hogy a Balaton felé vitte útja. Estefelé járt már az idő, a nap is lassan lebukott a Badacsony mögé, s Krisztus urunk gyönyörködve nézte a naplementét.
– Nézd csak, Péter, micsoda gyönyörű vidék ez! Búzamezők, szőlők, vadmadaraktól hangos nádasok, aranyló naplemente: itt biztos nagyon boldogok az emberek!
Szent Péter azonban nem a naplementét nézte, nem is a gyönyörű nádasokat, hanem inkább az üres tarisznyát, s leste, merre lát falut, vagy legalább egy kunyhót, ahonnan füst kanyarodik az égre. S kérte Urunkat, hogy siessenek inkább.
De Jézus inkább leült a tó partjára, s fáradt lábát a tóba lógatta. Szent Péter mit tehetett? Kedvetlenül mellé telepedett.
Egyszer csak megpillantottak egy öreg halászembert közeledni. Az is meglátta őket, s illendően köszöntötte őket.
– Adjon Isten jó estét!
– Adjon Isten neked is! – felelték a vándorok – Messze van-e még a legközelebbi falu?
– Az biza messze van. De itt van a közelben a kunyhóm, szívesen látom kegyelmeteket az éjszakára, ha nem vetitek meg szerény hajlékomat.
Krisztus Urunk kedvtelve nézte az öreg halászt, ráncos, napcserzette, becsületes arcát, s örömmel mondott igent a meghívásra.
Ahogy a kunyhóhoz értek, így szólt:
– Megszomjaztam, adj innom!
A halászember szégyellte szegénységét, s röstelkedve mondta, hogy bizony víznél más egyebe nincsen. De vendége jóízűen ivott a vízből, örült a sült halnak, s fekete kenyérnek, de még inkább vendéglátója jó szívének. Vacsora után nyugovóra tértek.
Éjszaka egyszer felébredt a szegény ember, hát valami csudálatos nagy fényességet lát a vándorok szalmazsákjánál! Ahogy jobban megnézi, látja, hogy az egyik vándor feje alatt maga a nap van, takaróként használat köpenyén a hold és a csillagok ragyogtak.
Másnap reggel elbúcsúztak a vándorok, megköszönték a szállást, s Krisztus urunk megáldotta az öreg halászt, hogy kulacsában a víz mindig borrá váljék, tarisznyájából a kenyér, s a Balatonból a hal soha ki ne fogyjon.
Az áldás pedig megfogant – a Krisztus-legenda szerint! A Balaton vidékén azóta is tárt karokkal várják a vendégeket, mert mindegyikben Krisztus urunkat látják, a Balaton ízletes halat, a szőlőhegyek zamatos bort adnak, s ne feledjük a somogyi dombok és bakonyi vadak finom húsát sem.
És azt se feledjük, hogy a Balatonon egész évben tárt karokkal várják a vendégeket, nemcsak nyáron. Mert a Balaton négyévszakos! 🙂
Forrás: https://lakberendezes.hu/tarsmuveszetek/balatoni-boseg-legendaja/
További balatoni mesék
E szép Krisztus-legenda után ismerd meg a többi Balatoni legendát, amit összegyűjtöttem (vagy írtam :-)), vagy olvass bele valamelyik könyvembe, a balatoni mondákat és legendákat összegyűjtő Csodák tavába, vagy az apróbbaknak szóló meseregényembe, amiben két balatoni tündérke egy régi legenda nyomába ered, hogy kiderítsék, hova tűntek az óriások, akiknek köszönhető a Balaton születése. Itt meg is tudod rendelni, hogy legyen saját példányod is!
