A balatoni kecskekörmökről számtalan legenda kering, már meséltem a gőgös királylányosat és András királyunk történetét, most jöjjön egy harmadik változat egy kedves pásztorleánykával: az aranyszőrű kecskenyáj mondája!
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ördöngös öregasszony. A tihanyi barlangokban lakott, s volt egy kecskenyája. Nagyon büszke volt az öregasszony, mert csakugyan gyönyörűek voltak a kecskéi. Bűbáj volt-e, vagy a természet teremtette így, ki tudja, de ragyogó fehér szőrüket egy picinyke folt sem rútította el. Kérkedett is velük mindig, ahányszor levitte itatni a Balatonra, mindig hangosan elkiáltotta magát:
– Széles e vidéken ez a legszebb kecskenyáj!
A tihanyi visszhang pedig hűségesen ismételgette:
– … ez a legszebb kecskenyáj… ez a legszebb kecskenyáj…
Az öregasszony elégedetten hallgatta ezt.
Történt egyszer, hogy egy kis pásztorleányka érkezett a vidékre kecskenyájával. Megtetszett neki Tihany, s gondolta, itt is marad. Minden nap levitte kecskéit a Balaton partjára, s míg a kecskék ittak, a madarak dalát hallgatta, s a hullámok csobogását.
Majd megette a méreg az öregasszonyt, mert a kis pásztorleánykának nem akármilyen nyája volt! Színaranyból volt azoknak a kecskéknek a szőre, ha csak ránézett az ember, már káprázott a szeme a csudálatos nagy fényességtől. Nem volt ettől fogva éjjele-nappala az ördöngös nénének, egyre azon törte a fejét, hogyan veszejtse el a leánykát, s szerezze meg magának a nyájat.
Egy alkalommal, amikor a leányka a Balaton partján ülve nézte a hullámokat, az öregasszony ökreit befogva széles barázdát húzott a leány és a kecskenyája közé. Közben szája szakadatlanul járt, sötét varázsigéket mormolt magában, s hát láss csodát! Olyan mély lett ettől a barázda, hogy ki nem mászhatott onnan senki, aki belékerült! S ezzel még nem fejezte be ördöngös tervét az öregasszony. Addig folytatta a varázslatot, mígnem hatalmas vihar kerekedett, s a Balaton vize rögtön megtöltötte a barázdát.
Most eszmélt csak a szegény pásztorleányka, kétségbeesetten szaladt volna nyájához, de a barázda útját állta, s egy hatalmas hullám bele is sodorta. Sikolyát elnyelte a vihar dörgő hangja, csak hűséges kecskéi hallották meg. Hiába próbálta az öregasszony befogni a kecskéket, azok csak szaladtak a barázda felé, s a leány után vetették magukat. Nagy sietségükben az öregasszonyt is elsodorták maguk után. Rémülten kiáltott az öregasszony, de már késő volt: a hullámok őt is elnyelték, s ahogy a vihar erősödött, a hófehér kecskenyájat is elnyelte a Balaton.
Soha senki nem látta többet sem a pásztorlánykát, sem az ördöngös nénét. A kecskenyájakból is csupán a körmük maradt meg, ezt szokta néha kisodorni a partra a vihar.
Az aranyszőrű kecskenyáj mondája után ismerd meg a többi balatoni legendát!
Ismerd meg a többi balatoni legendát, amit összegyűjtöttem (vagy írtam :-))!
Vagy olvass bele valamelyik könyvembe, a balatoni mondákat és legendákat összegyűjtő Csodák tavába, vagy az apróbbaknak szóló meseregényembe, amiben két balatoni tündérke egy régi legenda nyomába ered, hogy kiderítsék, hova tűntek az óriások, akiknek köszönhető a Balaton születése. Itt meg is tudod rendelni, hogy legyen saját példányod is!
