A legenda szerint egykor táltosok szent feladata volt Szent István kardja őrzése a Badacsony ősrégi barlangjaiban. Hogyan? Én így képzeltem ezt el…
Apa és fia csöndesen gyalogolt a szűk ösvényen.
Egyszerű útiköpenyük nem árulta el kilétüket, de az alóla kibukkanó pompás fegyverek láttán bárki tudhatta, hogy urak lehetnek. Veszprém várát még kora reggel maguk mögött hagyták, s napnyugtakor kíséretük letáborozott. Ezen az úton már csak ketten mentek tovább. Lovaikat is hátra hagyták, úgy indultak el a Badacsony ősrégi, titkos barlangjai felé.
Az apa határozottan követte az ösvényt, s az elágazásoknál megmutatta fiának az ősi jelet, ami a helyes utat mutatta.
- Őseink követése tudod, milyen fontos. A legnagyobb királyi ékesség, az én tudásom szerint, a királyelődök után járni, a szülőket utánozni. Jól jegyezd meg, merre megyünk, mit teszünk, hiszen egyszer neked is meg kell mutatni azt fiadnak!
Az ifjú szótlanul hajtotta le fejét. Nem merte elárulni atyjának fogadalmát, hogy tisztaságát haláláig őrizni fogja, s feleségét húgának tekinti. Nem merte elmondani neki, hogy nem saját fiát fogja majd egyszer ezen az úton végig kísérni. Némán bólintott, s tovább haladtak a fák között.
Hamarosan kiértek egy tisztásra, hol öreg táltos várta már őket. A ráncos arc felderült, amikor meglátta az érkezőket.
- Árpád vére! Elhoztad hát az ifjút!
A táltos kedvtelve nézte a délceg herceget, aki szálfatermetű volt maga is, mint atyja, s mint általában az Árpádok, kik fejjel magaslottak ki népük közül. Fürkészve nézett a barna szemekbe, s Imre úgy érezte, mindent lát és érez az öreg, amit gondol. Megkönnyebbült, amikor a táltos végre elfordult, s apjához szólt:
- Büszke lehetsz fiadra, Árpád vére!
István elmosolyodott, majd így szólt:
- Magam is úgy gondolom. Isten kegyelméből méltó utód követ majd a trónon.
A táltos ekkor eltűnt a tisztás szélén álló barlangban, s egy díszes karddal tért vissza, amit átnyújtott Istvánnak. Az apa ekkor fia felé fordult:
- Atyámtól, Gézától kaptam e kardot, ahogy ő is atyjától. Isten kardja ez, mivel egykoron Attila harcolt, s amit később Álmos kapott meg, hogy ezzel keressen új hazát nekünk. Sok vér tapad e kardhoz, mindazok vére, kik népünkre támadtak, de Isten áldása kíséri a kard hordozóját, ezért miénk most e gyönyörű ország!
Felövezte fiát a karddal.
- Férfi lettél, s Magyar országának hercegeként téged illet mostantól e kard. Ha ellen támad országunkra, tudod, hol találod meg.
Imre visszaadta a táltosnak a kardot.
- Őrizd meg a kardot, ahogy őseid tették. S ha szükségem lesz rá, keresni foglak.
Elbúcsúzott apa és fia, s elindultak vissza.
Amikor elnyelte lépteik zaját az erdő, s az ágak sűrűjétől nem látszódott már alakjuk, a táltos nagyot sóhajtva rogyott le egy kőre, s arcát a lenyugvó nap felé fordította.
- Boldogasszony anyánk, ki fogja követni az atyát, ha a fiú előbb meghal? Ki fogja hordani Isten kardját?
A legenda szerint sokáig őrizték még az utolsó táltosok Szent István kardját a badacsonyi barlangokban. De a XIV. századtól már a prágai Szent Vid székesegyházban található meg a híres kard.
Források:
- Szent István király intelmei Imre herceghez
- https://24.hu/tudomany/2020/01/11/szent-istva-kardja/
- Információs tábla a Badacsonyon, a Rózsakő parkolójában
Szent István kardja után ismerd meg a többi balatoni mesét!
Ismerd meg a többi Balatoni legendát, amit összegyűjtöttem (vagy írtam :-)), és gyere vissza jövő vasárnap, mert vasárnap a Minavidin mesevasárnap, és hozom a következőt!
Vagy olvass bele mesekönyvembe, amiben két balatoni tündérke egy régi legenda nyomába ered, hogy kiderítsék, hova tűntek az óriások, akiknek köszönhető a Balaton születése. Itt meg is tudod rendelni, hogy legyen saját példányod is!
