Szent Gellért kilépett kunyhójából. Előtte a Bakony rengetege – a hatalmas faóriások között alig szűrődött át a hajnali napfény, félhomályba vonva otthonát. Az erdő lassan ébredt, és Gellért szeretett leülni a mohos sziklák tövében hallgatni az ismerős zajokat, s elmélkedni. Gondolatai ezúttal kedves tanítványa, Imre körül jártak. Kezdetben nem akarta elvállalni a nagy király, István fiának nevelését. A Szentföldre igyekezett, mert pogányokat akart téríteni. De egy vihar Magyarországra vetette, s amikor a király találkozott vele, megkérte, hogy legyen egyetlen fia nevelője.
Gellért vonakodva vállalta el a feladatot, de aztán nem bánta meg. Sok öröme telt az ifjúban. Éles esze, kíváncsisága bátorsággal, ügyességgel párosult. Egyenes jelleme, bölcsessége, tiszta szíve miatt messze kiemelkedett kortársai közül. Büszkék lehetnek rá a magyarok: igazi Árpád-vér! Jó királya lesz egyszer ennek a gyönyörű országnak! Sajnálta is kicsit, hogy felnőtt a fiú. De örült is, hogy végre megpihenhetett kicsit, és elvonulhatott a világ zajától, a királyi udvar pezsgő életétől. Itt a bakonybéli remeteségben megtalálta azt, amit keresett. A csöndet, a nyugalmat, a zavartalan szemlélődést, az imákat, Isten közelségét.
Hirtelen zörejt hallott a közeli bozótosból: egy szarvastehén lépett elő borjával. Egy pillanatra megtorpant, amikor megpillantotta Gellértet, de aztán minden félelem nélkül letelepedett mellé. A kis szarvasborjú megnyalta a szent kezét. Gellért megsimogatta, s tovább gondolkodott. Gyönyörű ez a hatalmas ország, de sokat kell még dolgozni azon, hogy Krisztus útjára térjen. Itt a Bakonyban is számtalan pogány áldozóhelyet lelt már kóborlásai során. Sok feladata van a magafajta keresztény papnak. Vagy barátjának, Günthernek, aki a bakonybéli monostort alapította.
Elmélkedését újabb zaj zavarta meg.Az erdőből szarvasbika rontott elő. Gellért első pillanatban nem is látta, miért rohan a szarvas olyan veszettül, de már ott is volt hatalmas, szürke testével egy farkas. A szarvastehén megriadva vetette magát a sűrűbe. Egy darabig még hangosan visszhangzott a csörtetés, lábdobogás, aztán megint csönd lett. A kis szarvasborjú megrettenve bújt Gellérthez, aki mosolyogva simogatta meg.
– Ne félj, anyád vissza fog hamarosan jönni érted.
De a tehén nem tért vissza. S onnantól a kis borjú Gellértet követte mindenhova. Együtt ették a szent kenyerét, s egy percre sem tágított mellőle.
Történt egyszer, hogy Szent Gellért épp kis kunyhója felé tartott nyomában a szarvasborjúval, amikor azt látta, hogy ajtója előtt egy farkas hever. Óvatosan közelített feléje, amikor észrevette, hogy súlyos sebet ejtett valaki az oldalán. A vadállat elhomályosult szemmel nézett rá, Gellért szinte könyörgést látott a szemében. A szent kinyitotta kis kunyhója ajtaját, s a farkas, mintha megérezte volna szándékát, bement. Ott bent pedig elterült. Gellért kimosta a sebét, s gondosan ápolta, míg fel nem gyógyult. A farkas esténként összebújt a szarvasborjúval, s nem bántotta azt.
Amikor aztán talpra állt, nem tért vissza a vadonba, hanem ott maradt Gellérttel. Együtt követte a szentet a szarvassal, s hasonlóan ahhoz, ő is kenyeret evett, vagy a kis rét füvét.
Az emberek pedig álmélkodva nézték a szerzetest, aki Krisztus szeretetét hirdette, s akit egy szarvas és egy farkas követ mindenhova – egymással békében, szeretetben.
A mese eredete itt található. A borítóképen a zirci szobrászművész, Opra Szabó István szobra látható a bakonybéli Borostyán-kútnál.
Szent Gellért legendája után ismerd meg a Balaton többi mondáját!
Ismerd meg a többi balatoni legendát, amit összegyűjtöttem (vagy írtam :-))!
Vagy olvass bele valamelyik könyvembe, a balatoni mondákat és legendákat összegyűjtő Csodák tavába, vagy az apróbbaknak szóló meseregényembe, amiben két balatoni tündérke egy régi legenda nyomába ered, hogy kiderítsék, hova tűntek az óriások, akiknek köszönhető a Balaton születése. Itt meg is tudod rendelni, hogy legyen saját példányod is!
