Manapság nagyon menő dolog lombkorona tanösvényeket építeni. Engem pedig rettentően izgatott, hogy mi a nyavalyában különbözik egy normál tanösvénytől, ugyan mit lehet többet látni pár méterre magasabban, mint lentről. Ezért nagyon megörültem, amikor férjem kinézte a kaszói lombkorona-tanösvényt. Na, most meg fogom tudni a tutit!
A kaszói lombkorona-sétány megközelítése
Kaszó egyébként mintegy hatvan kilométerre fekszik a Balatontól, és már az odavezető út is elvarázsolt minket. Gyönyörű dombok, napraforgótáblák, horgásztavak, hangulatos nevű települések váltják egymást (a Pogányszentpéter nevében rejtőző ősi ellentétet például nem tudtuk magunkban feldolgozni). A közvetlenül a Kaszóra vezető betonút mentén pedig váltogatták egymást a különböző fajtájú erdők, egy tölgy, egy bükk, egy fenyő – érdemes meg-megállni egy-egy leágazásnál, és kicsit besétálni, akár csak pár métert is.
A lombkoronasétányt egy – az erdőbe hangulatosan beleolvadó – fatábla jelzi még a település előtt, ezért érdemes vagy a Google Mapset figyelni, vagy nagyon mereszteni a szemünket.
Lombok között
Autónkat az úton leparkolva pár perces gyaloglással értük el magát a lombkorona-tanösvényt, ezt a 10 méter magas és 124 méter hosszú faépítményt, ami ezekkel az adatokkal jelenleg Magyarország legnagyobbja.
Már a lépcsőkön kaptatva is szembe találjuk magunkat azokkal az interaktív fatáblácskákkal, amikkel az erdő életvilágát ismerhetjük meg. Hát mégiscsak tanösvény, és nem csak egy egyszerű torony!
A tanösvény számomra egyébként egyik legnagyobb erőssége a végtelenül érdekes, változatos és kreatív formában bemutatott erdő. Kirakós, memóriajáték, tekerős, forgatós, letakarós – mindenféle fatáblák segítik tanulni és szórakoztatni – nemcsak a gyerekeket!
Na, persze ha már fent vagyunk a magasban, akkor jó lenne valami madarat vagy egyéb vadállatot is látni. Mivel azért egy gyerek viszonylag kevéssé rávehető a hosszas és csendes nézelődésre (van esetleg ellenkező tapasztalat? ide a knowhow-val! ;-)), az erdészet dolgozói pedig nem akartak csalódást okozni, ötletes módon a lombok közé el-elrejtették különböző madarak képét, amit akár az ott található ál-távcsökkel is meg lehet szemlélni. Ezekben ugyan nincs lencse, de a fókuszálás miatt mégis más élményben van részünk, mintha simán nézelődünk a fák között.
A tanösvény végén pedig még “nagyvadakat” is megfigyelhetünk.
Egyébként pedig vidáman rohangászhatunk, sétálhatunk a magasban – de bevallom, engem ez a része fogott meg a legkevésbé. Számtalan erdei kilátóban, magaslesen, vagy egyszerűen egy fára mászva is hasonló látványban lehet részünk. Ezzel a hozzáállásommal azonban családomban egyedül maradtam, a többiek szerint igenis teljesen más az élmény, és szaladtak egyik végétől a másikig, egyik fától a másikig kiabálva, mutogatva – Anyaaaa, ezt nézd meg! Apaaaa, ezt látnod kell!
Természetesen itt sem maradhatott el a szintén rettentő divatos mezítlábas sétány, amit gyermekeink nagy örömmel próbáltak ki. Persze túl nagy hatást azért ez már nem tett rájuk – lévén nyár eleje óta rendszeres látogatói Magyarország legnagyobb mezítlábas parkjának.
Összességében rám nem tett mély benyomást az élmény, hogy olyan magasban jártam, viszont az egész hangulata és az interaktív feladatok miatt bármikor szívesen visszajövök. Főleg ősszel, amikor a színes lombok még látványosabbak. Ráadásul gyönyörűen karban van tartva, nincs az az érzése az embernek, hogy egyszer megcsinálták EU-pénzből, aztán nem foglalkoznak vele (az erdészet saját pénzéből építtette). És ahogy mondtam, magaslati csalódottságommal egyedül voltam, mert férjemnek és a gyerekeknek élményként is kifejezetten nagyon ott volt a kaszói lombkoronasétány.
Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz MinaVidi Facebook vagy Instagram oldalához, vagy maradj itt a blogon, ahol további ötleteket találsz balatoni kirándulásokhoz, együtt töltött időhöz, meséléshez és úgy általánosságban a balatoni hangulathoz, életérzéshez.