Egy régi monda meséli el római császárné és a balatonfüredi savanyúvíz történetét.
Valeria türelmetlenül leste a Tihany felé vezető utat. Bár hőség perzselte az elegáns római villa környékét, mégis minduntalan kiállt az épület elé, hogy figyelje, mikor tűnik fel anyja hintója. Kicsit nevetett is magán: egy császár leánya, egy császár özvegye, s mégis mint egy kisgyermek, úgy szalad ki az útra anyját várva.
Örült a viszontlátásnak, hiszen annyi minden történt az utóbbi időben. Annyi megbeszélnivalójuk volt… Apja, Diocletianus miután megerősítette a Római Birodalmat, lemondott a trónról, és spliti palotájába vonult vissza. Férje, Galerius, aki apját követte a trónon, rövid uralkodás után meghalt, ő pedig unokatesvéréhez, Maximinus Daiahoz költözött, az új császárhoz. Ám a férfi beleszeretett a gyászoló özvegybe, és még feleségét is eltaszította volna, hogy őt feleségül vehesse. Valeria azonban még urát gyászolta, így visszautasította a házasságot. Maximinus Daia rajongása ekkor gyűlöletbe fordult, s száműzte az özvegyet. Így került Valeria provinciába, amit ura annak idején róla nevezett el.
Igazából nem is bánta a száműzetést. Elnézett messzire a gyönyörű tájon, ami minduntalan Rómára emlékeztette: szelíd dombok, szőlők, gyümölcsösök, és ott van a Pelso gyönyörű türkiz vize, ahonnan időnként kellemes szellő kelt, s enyhítette a nyár forróságát.
Gondolatai visszatértek anyjához. Vajon miért vállalkozott Prisca a hosszú útra? Azt üzente, fontos dolog miatt érkezik. Mi lehet az? Apja visszatér a Birodalom trónjára? Nem egy római szenátor szeretné újra az erőskezű, határozott császárt látni a trónon. Vagy eljutott hozzá üzenete, és kegyelmet kért neki Maximinus Daiától, s visszatérhet az udvarba? Nem volt benne biztos, hogy igazán szeretné…
Egyszercsak porfelhőt vett észre az úton. Anyja, Prisca hintója végre feltűnt a távolból! Amikor végre megérkezett, s kiszállt, Valeria megrettent. A szép matróna, ahogy anyjára emlékezett, már a múlté volt. Hajlott hátú, sárgás bőrű asszony lett a birodalom egykori első asszonyából, kinek sugárzó szépségéről költők zengtek. Szemében szomorúság, fájdalom. De az ölelése ugyanolyan meleg volt, mint régen, s Valeria anyja karjaiban megint kislánynak érezte magát, biztonságban, szeretettel körülvéve.
A vacsoránál Prisca aztán elmondta, miért érkezett:
- Búcsúzni jöttem, leányom! Szörnyű fájdalmak gyötörnek, s orvosaim azt mondták, nincs messze már a vég.
- Nem, az nem lehet! – kiáltotta Valeria megdöbbenve.
Egyedüli támasza volt édesanyja e nehéz időkben. El sem tudta képzelni, milyen lenne az élet nélküle. Maximinis Daia bosszúja nem csillapodott, s provinciáról provinciára űzte őt. Ki tudja, itt Valeriában is mennyi ideig maradhat békében? S a sok megpróbáltatás alatt Prisca tartotta benne a lelket. Levelei, üzenetei adtak neki erőt, látogatásai száműzetése fénypontjait jelentették. Édesanyja szeretete nélkül ugyan mi lenne vele?
S akkor eszébe jutott az öreg Aulus. Nem messze tőle, a tihanyi hegy nyugati oldalán állt egy kies ligetben a háza. Még katonaként szeretett bele a tájba, s amikor súlyosan megbetegedett, eljött ide, hogy itt töltse utolsó heteit. Ám a hetekből hónapok lettek, a hónapokból évek. Állítása szerint a különleges savanyúvíz gyógyította meg, ami a közeli forrásokból fakadt. Valeria elrendelte hát, hogy mindennap hozzanak édesanyjának a gyógyító savanyúvízből.
S láss csodát! Prisca napról napra jobban lett. Bőrének sárgasága eltűnt, s hogy nem érezte a folyamatos fájdalmat hasában, háta is szép lassan kiegyenesedett újra. Szeméből eltűnt a szomorúság, s ismét a régi fénnyel sugárzott. Méltóság áradt belőle, ősz hajával és finom ráncaival ismét a régi matróna volt.
- Kislányom, Valeriám, megmentetted az életemet! – mosolygott lányára, s forrón átölelte búcsúzáskor.
Valeria szép oltárt emeltetett Diana tiszteletére anyja gyógyulásának emlékére.
Anyát és leányát végül együtt érte utol a végzet. Licinius császár hatalomféltésből együtt fejeztette le őket, de a kivégzőhelyre együttérző tömegek kísérték őket.
A füredi savanyúvíz pedig nem csak a császárné életét mentette meg, hanem azóta is százak, ezrek gyógyulását segítette elő.
Források: Balatonfüred és Balatonarács története, a Veszprémi Levéltár kiadványai, 1999, Orzovenszky Károly: Balaton-füred és gyógyhatása, 1863, Római Birodalom – Galeria Valeria (romaikor.hu)
A balatonfüredi savanyúvíz és Prisca császárné mondája után további balatoni mondák és legendák
Ha tetszett a monda, olvass bele valamelyik könyvembe, a balatoni mondákat és legendákat összegyűjtő Csodák tavába, vagy az apróbbaknak szóló meseregényembe, amiben két balatoni tündérke egy régi legenda nyomába ered, hogy kiderítsék, hova tűntek az óriások, akiknek köszönhető a Balaton születése. Itt meg is tudod rendelni, hogy legyen saját példányod is! Vagy ajándéknak is adhatod Balaton-rajongó kicsiknek, nagyoknak!
