Tihanyról mindenkinek az apátság jut eszébe, a levendula, a Belső-tó. Pedig van még számtalan más – kevésbé látogatott – célpont, köztük pedig egy különleges, igazán gyerekbarát program is: a barátlakások. Élménybeszámoló!
Az odavezető út
Egy késő márciusi hétvégén indultunk útnak, ami különösen jó választásnak bizonyult. Olyan meleg volt, hogy a gyerkőcök egy szál pólóban ugrándoztak (lásd nagymamám gyerekorvosának aranyszabálya: mindig egy réteggel kevesebb ruha legyen a gyereken, mint amennyivel anyuka megnyugodna). Na persze a szembejövők pufi dzsekiben, sál-sapkában nyomták a túrát. 🙂
Sétánk során először felkaptattunk az Óvárra, ahol páratlan kilátás nyílt a környékre, a Belső-tóra, hangulatos vincellérházikóra a szőlőben.
Utána elnyelt minket a dzsungel. Mivel éppenhogy rügyezett, az erdő mélyén kellemesen simogattak a nap sugarai. A földet pedig virágszőnyeg borította. De nem képletesen. Konkrétan. Gyönyörű volt!
Nem sokkal később újabb természeti csodával találkoztunk: az ibolyaillatú erdővel. Én azt hittem, ez csak amolyan költői túlzás, elég közelről kell azért szagolgatni egy ibolyát (persze felülről ;-), hogy érezzük az illatát. De itt annyi volt, hogy tényleg illatos volt az erdő. Tündérmesében éreztük magunkat.
Na, de térjünk rá a lényegre! Az eddigiek inkább felnőttélmények voltak. Pedig gyerekbarátnak ígértem a kirándulást. 🙂 Szóval az erdő mélyén fantasztikus formájú sziklák, különös alakú fák várták a mászásrajongó gyerekeket. Másztak is. 🙂
A barátlakások
És aztán elértük az első barlangot. Majd a másik kettőt. Hááát, nem lettem volna bizánci szerzetes, az biztos. Jó időben születtem. 😉 Persze lehet, hogy az I. András királyunk feleségével, a Kijevi Nagyfejedelemségből érkezett szerzetesek így is szerencsésnek tartották magukat, hogy ilyen pompás barlangokban lakhatnak. Mi mindenesetre örültünk, hogy csak bújócskázásra kellett használnunk őket. Annak viszont remekül beváltak. Bújócskáztunk, felfedeztünk, próbáltuk kitalálni, hogy ez a vájat, az a kiugrás mi lehet. Itt lehetett az oltár. Az olyan polcforma, talán a Bibliát tárolhatták ott. Ez a barlang két szobás! Wow! Ez itt mi lehetett? Talán kád? Á, dehogy, ezek sosem fürödtek. És borzongva képzeltük el, milyen lehetett a szerzetesi élet a rideg barlangfalak között. A sötét középkorban. Tatárok, civakodó nagyurak, basáskodó apátok között.
Miután kifutkostuk, kibújócskáztuk, kifelfedeztük magunkat, továbbmentünk. Bár eredetileg a Ciprián-forrást is meg akartuk nézni, ezt végül – koordinációs nehézségek miatt (értsd, tökfejek vagyunk, nem találtuk meg) – kihagytuk, helyette a Kálváriát és a visszhangdombot csodáltuk meg.
Szerencsére a márciusi időpont ellenére fagyizó már működött, így egy nagy adag fagyival zártuk a túrát. Ültünk a kőfalon, néztük a mesés kilátást, az apátságot, meséltünk I. Andrásról, öccséről, Béláról, koronáról és kardról, feheru váru rea mene hodu uturól, a kőszívű, csodahangú Tihany tündérről, és nyaltuk a fagylaltot. Levendulásat persze. Mégiscsak Tihanyban vagyunk. 🙂
Mit érdemes még felfedezni a barátlakások környékén?
Ha pedig tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz MinaVidi Facebook vagy Instagram oldalához, vagy maradj itt a blogon, ahol további ötleteket találsz balatoni kirándulásokhoz, együtt töltött időhöz, meséléshez és megnézheted fotóimat is.
Vagy olvass bele mesekönyvembe, amiben két balatoni tündérke egy régi legenda nyomába ered, hogy kiderítsék, hova tűntek az óriások, akiknek köszönhető a Balaton születése. Ha tetszik, itt meg is tudod rendelni, hogy legyen saját példányod is!
