Nővéremtől kaptam ezt a zseniális fagyireceptet, ami némi előkészülettel nagyon gyorsan elkészül – fagyigép és mindenféle egyéb úri huncutság nélkül. Választott hozzávalóinktól függően pedig egészen egészséges is lehet, és ráadásul vegán keresztfiam is boldogan eheti.
Hozzávalók:
- 3-4 banán (lehet kicsit barna is, nincs jelentősége)
- eper, málna, barack vagy bármilyen gyümölcs
- mogyorókrém
Elkészítése
A banánt turmixoljuk le, majd tegyük pár órára a mélyhűtőbe. Egyébiránt ezt a többi gyümölccsel is megtehetjük, vagy legalább rakjuk a hűtőbe, hogy aztán ne legyen túl meleg, és ne olvassza vissza fagyinkat.
Amikor már elég kemény, akkor válasszuk szét annyi részre, ahányféle ízt készítünk, és egyenként turmixoljuk össze a hozzávalókkal. Én konyhai aprítóval dolgoztam, nővérem botmixerrel. Mindegyik megbirkózik a feladattal, még ha nehezen is indul a dolog.
Ha nutellával keverjük, persze kevésbé lesz egészséges és vegán, viszont annál finomabb. Vegán mogyorókrémet itt találsz. Málnával vagy eperrel keverve a színe is nagyon étvágygerjesztő lesz. Ha barackkal keverjük, ez korántsem mondható el, ezért érdemes a látványosabb színeket felül helyezni el. Nem úgy, mint én. 🙂 A baracknak egyébként nem annyira intenzív az íze, hogy elnyomja a banánt, egy kis lekvárral is turbózhatjuk ezért. De használhatunk citromot, citromfüvet, mentát is ízesítésre.
Tulajdonképpen csak a képzelet szabhat határt a kreatív ötletelésnek.
Jó étvágyat!
Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz MinaVidi Facebook vagy Instagram oldalához, vagy maradj itt a blogon, ahol további ötleteket találsz balatoni kirándulásokhoz, együtt töltött időhöz, meséléshez és úgy általánosságban a balatoni hangulathoz, életérzéshez.