Tudtátok, hogy egykoron véres háború dúlt Tihany és Balatonfüred között? A borzalmakat az sem csökkenti, hogy Füredről erről mit sem tudtak. Persze itt is asszony volt a dologban… Íme a tihanyi faágyú igaz története.
Egyszer, nem is olyan régen, volt Tihanynak egy bírája. Nem az eszéért választották őt, inkább vagyona és takaros felesége miatt. Ez az asszony azonban nem csak szemrevaló volt, hanem éleseszű is, férjeurát ügyesen irányította, így aztán szerette is őt Tihany népe.
Hanem aztán nagy szomorúság szakadt a bíró házára: idő előtt elvitte a Kaszás a szépséges bírónét, s a bíró nagy hirtelen egyedül maradt bánatával és a szegény falu temérdek gondjával.
De bizony a kocsmáros asszony, ki maga is nemrégiben vált özveggyé, szemet vetett a bíróra, de még inkább a bíró zöld verandás házára, s addig-addig mesterkedett, míg a bíró végül az oltár előtt találta magát.
Boldog volt Tihany új bírónéja, módos ruhájában, arany ékszereivel elégedetten üldögélt a zöld verandán, s széles mosollyal fogadta a vendégsereg csodálatát. Hanem ahogy ott üldögélt, egyszer csak meglátott lent a parti úton egy hatlovas, aranyos hintót. Benne pompás selyemruhában, gyémántos ékszerekben a füredi bíróné. Elsápadt, levegőért kapkodott, s este már szapulta is urát.
- Jaj, hogy milyen pipogya fráter, kegyelmed! Tihanynak itt a hegye, visszhangja, s minden ingyenélő szabadon nézheti, hallgathatja, miközben a falubéliek olyan szegények, mint a templom egere! De nézze csak Füredet! Ott bezzeg mindenkinek fizetnie kell, ki Tihanyt látni akarja! Ki látott ilyen csúfságot! A füredi bíróné hatlovas hintóval jár a tihanyi pénzből, az enyém előtt pedig csak két piszkos gebe van!
Hallgatta az ura, hallgatta, s csak magában morgott, hogy az a két piszkos gebe bizony két kényes lipicai mén, s a szépen festett kocsi is van olyan fürge, mint a füredi hintó. Hanem az asszony addig perlekedett vele, hogy egy idő után maga is belátta, hogy az biza tűrhetetlen, hogy a füredi bíró pénzesládái a tihanyi kilátásból teljenek meg! S jó szokása szerint elindult tanácsadóihoz, a kocsmába. Ott aztán a sok bölcs tihanyi meghallgatta bírója panaszát, s a tüzes boroktól a hangulat is hamar igen tüzessé vált.
- Nem járja, hogy Fürednek ennyi pénze legyen a tihanyi kilátásból!
- Üzenjünk háborút!
- Dehogy üzenjünk, támadjuk meg rögvest, s szedjük el pénzüket, mit Tihanyért kapnak!
Addig-addig bátorították egymást, míg megállapodtak, hogy bizony megtámadják Füredet. Volt ott egy öreg katona, ki állítólag a poroszok elleni véres csatában vesztette el fél karját (bár rossznyelvek szerint asszonyszemély volt a dologban, s a haragos ura), az rögtön mondta, hogy nem kell ide hadsereg, elég egy ágyú is, hiszen Tihany hegyen van, így egyszerűen móresre tanítják majd Füred népét.
Hanem még így is volt nehézség: szegény falu lévén, nem volt Tihanynak kovácsa, ki ágyút kovácsolt volna nekik. De volt egy derék asztalosuk, kinek szíve forrón dobogott falujáért, s az imigyen szólt:
- Nem kell ide vas és bronz! Csinálok én kemény tölgyfából olyan ágyút, hogy hetedhét határban elpusztít mindent!
Egy hét sem telt bele, s elkészült a tihanyi faágyú. Csillogott, villogott az olajtól, mivel be volt kenve, ahogy felhúzták a hegyre. Elégedetten állta körbe Tihany népe.
- Nosza, fordítsuk Füred felé! Pusztuljon a becstelen rablóhad!
Az öreg katona megtöltötte puskaporral, berakták a fából készült ágyúgolyót, s a bíró elkiáltotta magát:
- Tűz!
Hanem ahogy a puskapor felrobbant, bizony a faágyú csöve szétnyílt, s a körülötte levő tizenhat bölcs tihanyit mind megölte. Súlyos sebével a bíró is haldoklott (kit nem az eszéért választottak), de még biztatóan így szólt népéhez:
- Lássátok, győztünk! Hiszen ha közöttünk ekkora pusztítást okozott az ágyú, hogy tizenhatan meghaltak, hát Füreden bizonnyal tízszer ennyien halhattak meg!
De Füreden az egészről nem tudtak semmit. Vidáman sétálgattak, a bíróné pedig selyemruhájában, gyémántos ékszereiben tovább hajtott hatlovas hintójával.
A tihanyi bíróné elkeseredve nézte őt a hegyről halott ura mellett, de szólni már többet nem tudott, mert az ágyúlövéstől örökre megnémult.
Mese forrása: Csizmazia Zsolt A Rege folytatása avagy A tihanyi faágyú igaz története
További balatoni mesék
Ismerd meg a Szent István-legendák után a többi balatoni legendát, amit összegyűjtöttem (vagy írtam :-))!
Vagy olvass bele valamelyik könyvembe, a balatoni mondákat és legendákat összegyűjtő Csodák tavába, vagy az apróbbaknak szóló meseregényembe, amiben két balatoni tündérke egy régi legenda nyomába ered, hogy kiderítsék, hova tűntek az óriások, akiknek köszönhető a Balaton születése. Itt meg is tudod rendelni, hogy legyen saját példányod is!
Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz MinaVidi Facebook vagy Instagram oldalához, vagy maradj itt a blogon, ahol további ötleteket találsz balatoni kirándulásokhoz, együtt töltött időhöz, meséléshez és úgy általánosságban a balatoni hangulathoz, életérzéshez.