Ma folytatom Sió történetét, és megtudhatjátok, sikerült-e megszabadulnia Kamor átkától…
Alig telt el pár nap Horka lakodalma után, Sió követet küldött Thuz herceghez, hogy ígéretére emlékeztesse. A gonosz lelkű ifjú azonban csak kacagott a tündéren:
– Miért adnék neked bármit is? Segítségért nem jár fizetség!
Hasonlóan járt az öreg remete is, aki a szívének oly kedves sárgaköves gyűrűjéért jelentkezett Thuznál. A herceg őt is elkergette azzal, hogy megszerette a gyűrűt, nem adja vissza. A remete ágynak esett bánatában.
Amikor látta ezt fia, Kelén, maga ment a palotába.
– Thuz herceg, atyám ágynak esett bánatában, s ha a gyűrűt megtartod is, cserébe adjál az aranyszőrű kecskenyáj tejéből, hogy meggyógyulhasson!
De a gonosz herceg szíve nem esett meg az öregember bánatán:
– Hercegnek való az a tej, nem ihat abból közönséges remete!
Így Kelén dolga végezetlenül ballagott hazafelé. Útközben megállította őt Helka, akinek jó szíve nem hagyhatta, hogy bárkit szomorúan lásson, ezért megkérdezte, mi bántja. Kelén elmesélte történetét, Helka szíve pedig összefacsarodott bánatában, hogy nővére és férje milyen gonosz.
– Ne búsulj, ifjú! Én minden nap kapok a tejből, odaadom atyádnak a jussomat.
Attól kezdve minden áldott nap felkereste a remetét, és vitt neki az aranyszőrű kecskék tejéből. Ahogy telt-múlt az idő, a remete lassan erőre
kapott, s hamarosan el tudta hagyni barlangját. Eközben a két tiszta szív is egymásra talált: Helka és Kelén között szerelem szövődött. De tudták, hogy Helka apja, Rohan herceg, akármilyen jószívű is, soha nem fogja lányát egy szegény remete fiához adni.
Eközben a palotában Horka és Thuz fondorlatokat szövögettek. Mérhetetlen kapzsiságukban nem elégedtek meg a nekik járó kincsekkel, és Helka részére is fájt a foguk. Gonosz tervet eszeltek hát ki elveszejtésére.
Felkeresték a Tihany lábánál lakó boszorkányt, aki azt javasolta nekik, hogy küldjék el Helkát a Balaton közepén élő varázserejű halért, mert ha Rohan annak húsát elfogyasztja, visszanyeri szeme világát. Helka mindent veszéllyel szembe fog szállni apjáért, Sió azonban ezt nem fogja hagyni, ugyanis a szivárványszínű halacska az ő kedvence.
A két gonosz lélek terve úgy tűnt, be is válik, hiszen Helka, amint meghallotta, hogy segíthet apján, szaladt is egy csónakhoz. Kelén pedig, aki aggódott szerelméért, követte őt. Amikor pedig Sió tudomására jutott, miért jöttek, hatalmas vihart támasztott. Zúgott a szél, felkorbácsolta a hullámokat, és a kis ladikban Helka és Kelén kétségbeesetten kapaszkodott egymásba.
Szentpéteri Tóth Márta: Helka és Kelén
Amikor Sió meglátta ezt, elgondolkodott. Thuzban csalódnia kellett, de talán ez lesz a szerelmespár, aki megszabadítja őt Kamor átkától? Lecsendesítette hát a vihart, s miután megeskette Helkát, hogy egybekelésük után ad neki az kecskenyáj szőréből, odaadta a szivárványszínű halacskát.
Horka nagyon meglepődött, amikor Helka és Kelén visszaértek, de nem esett kétségbe, majd kitalálnak valamit… A halat elkérte, hogy vacsorát készítsen belőle apjának, de ő maga ette meg, apjának pedig egy közönséges halból adott. Rohan így nem nyerte vissza szeme világát.
A boszorkány ekkor azt javasolta, küldjék Kelént halálos útra, hiszen szerelmese úgyis utána fog halni. Elmondták hát neki, hogy a Bakonyban van egy ezeréves cserfa, aminek a tetejében van egy hollófészek. Az abban összegyűlt harmatvíz csodálatos erővel bír, meggyógyítaná Rohan herceg szemét. Azt persze nem mondták, hogy a cserfát egy rettenetes vaddisznő őrzi, aki mindenkit megöl, aki csak a közelébe merészkedik. Kelén azon nyomban útra is kelt, de hiába kereste hét nap, hét éjjel a fát, nem találta. Bánatos sóhaját azonban felkapta a bakonyi szél, elvitte Kamorhoz, akinek szíve megesett a fiún. Felkereste, és megkérdezte, miért jött. Amikor Kelén elmesélte történetét, rögtön átlátott a szitán, és rájött, hogy Horkáék a biztos halálba küldték őt. Segített hát neki, megmutatta a fát, s egy varázslatos
kelevézt ajándékozott neki.
– Fogd e fegyvert, s ha jön a vadkan, forgasd meg fejed fölött háromszor, majd mártsd a szügyébe! Ezután üss a kelevézzel háromszor a cserfára, s az földig fog hajolni előtted.
Kelén így is tett. Amikor előjött a vadkan, háromszor megforgatta feje fölött a fegyvert, és beledöfte a vadkan szügyébe. Ezután háromszor ráütött a fára, az meghajolt, ő pedig kis korsójába gyűjtötte a harmatvizet.
Abban a pillanatban újra megjelent előtte Kamor, s ezekkel a szavakkal bocsátotta útjára:
– Tudd meg, hogy a sír, amit édesapáddal gondoztok, az én fiam sírja. Ha bármikor bajba kerülsz, mondd el háromszor ott a nevem, és segíteni fogok.
Kelén megköszönte a segítséget, és boldogan vitte a harmatvizet és a vaddisznó nyelvét, ami szintén varázserővel bírt.
Horkáék megint meglepődtek, de nem estek kétségbe. Elkérték a vizet és a nyelvet, hogy odaadják Rohannak. Persze eszük ágában sem volt, Horka a nyelvből férjének készített reggelit, a harmatvizet pedig saját arcára locsolta. Igen ám, de a harmatvíz s a vadkan nyelvének varázsereje a lélekre válaszolt, s a gonosz lélekre gonosz hatással bírt: Horkából csúf fekete holló lett, Thuz hercegből pedig vaddisznó. Rémülten hagyták el a palotát, mielőtt bárki meglátta volna őket. Nemsokára már a remete sírjánál jártak, de Kelén, amikor meglátta, hogy apja életére törnek, egy nyíllal megsebezte őket, s a mélybe zuhantak. Soha többé nem látta őket senki. Nem is nagyon keresték a gonosz szerelmespárt.
Helka és Kelén szomorúságának azonban nem volt vége, hiszen hiába a sok gyötrelem és veszély, a herceg továbbra is vak volt, s nem remélhették, hogy egymáséi lehetnek. Ott búslakodtak a sírnál:
– Hej, Kamor, Kamor, hiába volt a segítséged, semmire sem jutottunk. Pedig, ha Kamor itt lenne, biztosan tudna segíteni!
Abban a pillanatban feltámadt a bakonyi szél, és ott termett a varázsló.
– Elmondtátok háromszor a nevemet a sírnál, itt vagyok! Mi bántja a szíveteket?
Kelén ekkor elmondta, hogy jártak, Kamor pedig azt válaszolta, hogy három napon át minden hajnalban gyűjtsék össze a sír virágain a harmatot, s a harmadik napon kenjék be vele Rohan szemét.
A szerelmesek így is tettek: három napig gyűjtötték a harmatot, majd a harmadik napon bekenték vele Rohan szemét. És láss csodát: a herceg szeme megnyílt, és végre látott! Végre láthatta gyönyörű lánykáját, délceg szerelmét, és határtalan örömében rögtön áldását adta a frigyre.
Megülték hát a lakodalmat, és a friss házasok első dolga az volt, hogy ismét beültek a ladikba, vitték magukkal az aranyszőrű kecskét, majd a tó közepére érve Siót hívták. A tündér meg is jelent, s ahogy a kecske szőre a Balaton vizébe esett, úgy hullottak a fejéről a kígyók a vízbe.
A ladik Balatonfürednél ért partot, ahol már várta őket Kamor. Békejobbot nyújtott Siónak, majd a földbe szúrta cserfaágból készült botját:
– Ezen a helyen gyűljenek össze hegyeim érceinek legjótékonyabb erői! – kiáltotta.
– És vizeimnek legjótékonyabb forrásai – tette hozzá Sió, és aranybuzogányos nádját ő is beszúrta a cserfaág mellé.
Abban a pillanatban csodálatos víz tört fel a földből: Füred jótékony hatású vize.
Kamor ekkor a szerelmesekhez fordult:
– Szerelmetek, lelketek tisztasága, becsülete elnyerte méltó jutalmát! Tudjátok meg, hogy Kelén nem egy egyszerű remete fia, hanem Zemúrnak, Alföld hercegének unokaöccse! Most, hogy Zemúr fia, Thuz meghalt, övé ez a hercegség is!
Ismerd meg a többi balatoni legendát, amit összegyűjtöttem (vagy írtam :-))!
Vagy olvass bele valamelyik könyvembe, a balatoni mondákat és legendákat összegyűjtő Csodák tavába, vagy az apróbbaknak szóló meseregényembe, amiben két balatoni tündérke egy régi legenda nyomába ered, hogy kiderítsék, hova tűntek az óriások, akiknek köszönhető a Balaton születése. Itt meg is tudod rendelni, hogy legyen saját példányod is!
