A híres rockoperában, az István a királyban szereplő Koppány vezér a legendák szerint Géza fejedelem rokonaként, Tar Zerind fiaként követelte magának a trónt az uralkodó halála után a legidősebb családtagként. Hogy ebből mennyi az igazság, és mennyi a történetírók fantáziája, ki tudja. A lázadó vezér emlékével mégis sok helyen találkozunk a Balaton dél partján, ahol szeretettel, romantikával gondolnak a Somogyország egykori urára. Nézzük ezeket a helyeket, legendákat!

1. Koppány Emlékhely Somogyváron

Somogyvár, ez a Fonyódtól negyedórányira levő kis falu valaha a déli országrész központja volt, Koppány vezér pedig Somogyország ura, így logikus, hogy e kettő találkozásából született elsőként felkeresett látnivalónk

Az Emlékhely az erdő sűrűjében található: két gyönyörű faoszlop között egy tarsolylemezt látunk. Az egyik oszlop a nőké: a csodaszarvas szimbóluma árulta ezt nekünk, aki a termékenység szimbóluma, hiszen segítségével találta meg Hunor és magyar a királylányokat, akiktől aztán a két nép eredt. Persze sokat segített a beazonosításban, hogy az oszlop hátsó felén szerepelt ősanyáink, Enéh és Emese neve is. 🙂 A másik oszlop a férfiaké: turulmadárral és ősapáink nevével. 

img_20180529_081419.jpg

Ettől nem messze találjuk a tényleges Koppány-emléket, egy követ a nevével, rovásírással. 

img_20180529_202748.jpg

A tisztás végében megtaláljuk a Szentesica forrást is, aminek valaha gyógyító erőt is tulajdonítottak. Egy legenda szerint pedig ebben a patakban mosta le Szent István a kardját, amikor felnégyelte Koppányt. Sajátkezűleg. Na, persze. 

Eddig a hagyomány. A történészek persze ezt kicsit máshogy látják, olyannyira, hogy a forrásokat elemezve egyesek egyenesen arra jutottak, hogy a felnégyelést utólag találták ki későbbi királyok a jónép elrettentésére. Annál is inkább, mert ez inkább XIV. századi angol szokás volt. Nálunk inkább élve eltemettek, fülekbe forró ólmot öntöttek stb. Mellesleg az István környéki források még magát Koppányt sem nagyon említik, az is csak a XIII. század végén jelent meg a történetírásban. 

Azóta viszont igencsak beleivódott abba, olyannyira, hogy gyakorlatilag ő lett az őseink hitét visszasíró, pogány vallás iránt vonzódó magyarok romantikus hőse. “Szállj fel a csillagokba, szállj fel szabad madár…”

Ezek a romantikus lelkületű emberek sohasem tudták elfogadni, hogy Koppányt felnégyelték, szerintük amikor elesett az István ellen vívott csatában, akkor az éj leple alatt vezérük holttestét a pogányok egy bajtársuk holttestére cserélték, majd következő látványosságunk környékén temették el. És egy közkatonát négyeltek fel. 

2. A Kupa-Koppány Szoborpark Nezdén

Balatonföldvár közelében találjuk azokat a dombokat, ahol a legenda szerint eltemették a lázadó hőst. A történet hívői Koppány itt bolyongó szellemének tulajdonítják azt a gyógyító erőt, ami miatt a régebbi időkben talicskában hordták ide a betegeket és öregeket gyógyulni. 

img_20190629_230727.jpg

Akár hiszünk ezekben a történetekben, akár nem, a hely varázslatos hangulata szerintem mindenkit megragad. A táj lenyűgöző: virágzó mező, erdő, apró falvak, a szántók mozaikja és a távolban a Balaton kékje…  A Dr. Baksafalvi Soós Lászlónak köszönhető szoborparkban pedig megtaláljuk Koppány szobrát is. Mellette négy város nevével. Most akkor felnégyelték vagy sem? Kicsit összezavar a legendák ilyen kusza szövevénye, de ehelyett sétáljunk tovább, és élvezzük inkább a szkíta Golgotának is nevezett hely varázsát.

nezdekoppany.jpg

3. A fonyódi vár

A monda szerint a fonyódi cölöpvár is fontos szerepet töltött be Koppány életében. Állítólag ezen a ma is látható árokkal körülvett csúcson magaslott az a gerendavár, ahonnan Koppány szembeszegült az első magyar királlyal. (Élet és Tudomány 1970.) 

Fonyódi palánkvár bejárat

4. A törökkoppányi békák

A Koppányvölgyben a Koppány folyó mentén helyezkedik el Törökkoppány. Hű, egy mondatban háromszor is említve a vezér: ez nem lehet véletlen! Ennek ellenére csak feltételezések vannak arról, hogy valószínűleg itt lehetett a somogyi hercegség egyik közigazgatási központja.

Egyes mondák szerint viszont Törökkopánynak igenis van köze a pogány vezérhez és ellenfeléhez Szent Istvánhoz. Ez alapján a környéken zajlódott le a mindent eldöntő csata, előtte pedig István itt vert tábort hadseregével. A törökkoppányi békák azonban olyan hangosan brekegtek, hogy az uralkodó mérgében, amiért nem hallja Koppány lovainak patkódobogását, elátkozta azokat.

Azóta némák a törökkoppányi békák.

nád

5. Somogyvámosi pusztatemplom

A mondák világába vezet következő nyomunk is: a hagyományok szerint a somogyvámosi Pusztatemplom csak úgy tudott megépülni, hogy Koppány vezér kisfiát, Kupát beleépítették a falakba. Na, persze ha valaki egy kicsit is utánaszámol, rögtön látja, hogy ezzel a történettel van egy kis bibi. A templom ugyanis a XII. században épült, hol volt akkor már Koppány vezér! Ennek ellenére érdemes felkeresni ezt a fantasztikus templomromot.

Ez utóbbi történetből is látjuk, hogy Koppány vezér történelemkönyvek helyett inkább a hagyományokban él, azokban viszont igen elevenen. Valószínűleg a híres rockopera is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a pogány lázadó (aki pedig ugye elvileg “bizánc jelét magára vette”) ilyen népszerű legyen.

De talán nem is fontos, hogy csakugyan élt-e, hiszen így is szimbóluma a nagyon is élő és valóságos érzelmeknek, hitnek.

Ezért mindenképpen érdemes felkeresni ezeket a gyönyörű helyeket, ahol Koppány emlékével találkozunk.

Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz MinaVidi Facebook  vagy Instagram oldalához, vagy maradj itt a blogon, ahol további ötleteket találsz balatoni kirándulásokhozegyütt töltött időhözmeséléshez és megnézheted fotóimat is.  

Vagy olvass bele mesekönyvembe, amiben két balatoni tündérke egy régi legenda nyomába ered, hogy kiderítsék, hova tűntek az óriások, akiknek köszönhető a Balaton születése.  Itt meg is tudod rendelni, hogy legyen saját példányod is!

könyv mockup