Negyvenhat vonyarcvashegyi halász indult el lékhalászatra azon a napon. Hat odaveszett, és a másik negyven is csak a csodával határos módon menekült meg. Egy jégtáblára szorultak egyre távolodva a parttól, de a hirtelen megváltozó szél végül kisodorta őket a partra. Szerencsés megmenekülésük emlékére hálából építették a kápolnát a falubéliek. Így született meg Magyarország egyetlen halászkápolnája: a vonyarcvashegyi halászkápolna. Legalábbis a legenda szerint…
img_20180603_092802.jpg

A valóságban inkább átépítésről lehetett szó, ugyanis ekkor, a XVIII. században már állt kápolna a Balaton fölé magasodó Szent Mihály dombon. A hely állítólag régen sziget volt, és már a római időkben is lakták. Őrtorony lehetett itt a netes leírások szerint, ami valóban hihetően hangzik tekintve a káprázatos kilátást. Később sem maradt kihasználatlanul a domb: remeték költöztek ide, de sajnos ennek nyomai már nem láthatók. Keressük hát fel a kápolnát!
img_20180609_080255.jpg

A vonyarcvashegyi halászkápolna környékére vezető út

Egy piknikezőhelyen parkoltuk le az autót (legközelebb hozunk kockás pokrócot és piknikkosarat is), innen vezet fel a dombra egy erdei út. A domboldal egyben temető is, 1835-ből származik a legrégebbi sír, mohos sírköveket így éppúgy találunk, mint emlékfát és sziklát, előbbi a település nagyjainak, utóbbi egy hegymászónak állít emléket. Persze a gyerkőcök hamar letértek az útról, és az erdei ösvények egyikén szaladtak fel a kápolnához. Így ők ki is maradtak az alábbi dombormű megcsodálásából, ami a halászok menekülésének állít emléket az egykori halottasházban (mielőtt bárki aggódna, hogy végleg kimaradtak e kultúrélményből, megnyugtatok mindenkit, hogy visszafelé csere volt, ők mentek a betonúton, és nekem kellett az ösvényen szaladnom :-)):
img_20180609_080909.jpg

Kápolna kilátással

Amikor aztán felértünk a dombra, elállt a lélegzetünk (részben az emelkedő gyors abszolválása miatt): sötét fenyők között megbújó hófehér kápolna, háttérként pedig kék ég és a Balaton zöld vize fehér vitorlákkal – á, ilyen nincs is…
img_20180609_081329.jpg
A kápolnába sajnos nem tudtunk bemenni, mert misét tartottak éppen, így maradt a mellette álló szobrok megcsodálása. A káprázatos kilátással ezek is fantasztikus látványt nyújtanak.
img_20180609_080357.jpg
Esti meseként természetesen a negyven halász legendáját kellett mesélnem… De előkerült a Szent Mihály-hegyi remete története is.

Mit érdemes a vaonyarcvashegyi halászkápolna környékén megnézni?

Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz MinaVidi Facebook  vagy Instagram oldalához, vagy maradj itt a blogon, ahol további ötleteket találsz balatoni kirándulásokhozegyütt töltött időhözmeséléshez és megnézheted fotóimat is.  

Vagy olvass bele mesekönyvembe, amiben két balatoni tündérke egy régi legenda nyomába ered, hogy kiderítsék, hova tűntek az óriások, akiknek köszönhető a Balaton születése.  Itt meg is tudod rendelni, hogy legyen saját példányod is!

könyv mockup