Nagy balatoni viharok után gyakran lehetett régen találni különös alakú köveket, közismert nevén kecskekörmöt, amit a víz sodor a partra.  A balatoni kecskeköröm keletkezése őstörténeti időkre nyúlik vissza, és tulajdonképpen egy Congeria ungula caprae nevű, őskori kagyló maradványa. De mivel erről őseink vajmi keveset tudtak, viszont a kecskékről, melyeknek körméhez annyira hasonlít, annl többet, kézenfekvő volt a magyarázat, hogy inkább kecskékre fogják a dolgot. És hogy kerültek kecskék a Balatonba? No, erre már több magyarázat is született. Lássuk őket!

img_20181124_184901.jpg

A képen most élő balatoni kagylókat látunk.

1. Tihany története és a kecskeköröm

Réges-régen élt a Balaton partján egy szépséges tündér, akit Tihanynak hívtak. Minden áldott nap lehajtotta aranyszőrű kecskenyáját a partra, és énekelt. De olyan gyönyörű hangja volt, hogy amikor énekelt, megálltak az óriások, abbahagyták munkájukat a bányában a törpék, és csak hallgatták. De amilyen szép volt Tihany, olyan fösvény is! Egy idő után elhatározta, hogy nem énekel csak úgy, ingyen, fizessen érte, aki hallani akarja! Hordták is az aranyat, kincset a tündérnek, csak énekeljen!
Történt egyszer, hogy megbetegedett a vén Balaton egyetlen fia.
– Jaj, édesapám, ha Tihany énekét hallanám, meggyógyulnék!
Elment a vén Balaton a tündérhez, és kérte, mentse meg fiát.
De a fösvény tündér neki is csak azt felelte, mint mindenki másnak:
– Fizessen az, aki énekemet hallani akarja!
Balaton felhozta hát a tó mélyéről kincseit, Tihany pedig énekelt. De az aranyak elfogytak, a fiú pedig még nem gyógyult meg. Balaton pedig hiába könyörgött, sírt, a tündér szíve nem lágyult meg. A fiú egyre halványabb lett, egyre betegebb, végül meghalt.
Ekkor a vén Balaton rettenetes haragra gerjedt. Hatalmas vihart támasztott, felkorbácsolta a vizet. Tihany éppen a parton legeltette aranyszőrű kecskéit, amikor egy óriási hullám elragadta tőle az egész nyájat. A szépséges tündér rémülten szaladt egy barlangba, de Balaton elől ott sem tudott megmenekülni. A barlangot ráomlasztotta és átkot szórt reá:
– Te, aki olyan fösvényen bántál a hangoddal, mostantól hétszer ismételd el mindenkinek a szavát!
Így született a tihanyi visszhang, és ez az első magyarázat arra, miért van annyi kecskeköröm viharok után a parton.

2. Az aranyszőrű kecskenyáj

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ördöngös öregasszony. A tihanyi barlangokban lakott, s volt egy kecskenyája. Nagyon büszke volt az öregasszony, mert csakugyan gyönyörűek voltak a kecskéi. Bűbáj volt-e, vagy a természet teremtette így, ki tudja, de ragyogó fehér szőrüket egy picinyke folt sem rútította el. Kérkedett is velük mindig, ahányszor levitte itatni a Balatonra, mindig hangosan elkiáltotta magát:

– Széles e vidéken ez a legszebb kecskenyáj!

A tihanyi visszhang pedig hűségesen ismételgette:

– … ez a legszebb kecskenyáj… ez a legszebb kecskenyáj…

Az öregasszony elégedetten hallgatta ezt.

Történt egyszer, hogy egy kis pásztorleányka érkezett a vidékre kecskenyájával. Megtetszett neki Tihany, s gondolta, itt is marad. Minden nap levitte kecskéit a Balaton partjára, s míg a kecskék ittak, a madarak dalát hallgatta, s a hullámok csobogását.

Majd megette a méreg az öregasszonyt, mert a kis pásztorleánykának nem akármilyen nyája volt! Színaranyból volt azoknak a kecskéknek a szőre, ha csak ránézett az ember, már káprázott a szeme a csudálatos nagy fényességtől. Nem volt ettől fogva éjjele-nappala az ördöngös nénének, egyre azon törte a fejét, hogyan veszejtse el a leánykát, s szerezze meg magának a nyájat.

Egy alkalommal, amikor a leányka a Balaton partján ülve nézte a hullámokat, az öregasszony ökreit befogva széles barázdát húzott a leány és a kecskenyája közé. Közben szája szakadatlanul járt, sötét varázsigéket mormolt magában, s hát láss csodát! Olyan mély lett ettől a barázda, hogy ki nem mászhatott onnan senki, aki belékerült! S ezzel még nem fejezte be ördöngös tervét az öregasszony. Addig folytatta a varázslatot, mígnem hatalmas vihar kerekedett, s a Balaton vize rögtön megtöltötte a barázdát.

Most eszmélt csak a szegény pásztorleányka, kétségbeesetten szaladt volna nyájához, de a barázda útját állta, s egy hatalmas hullám bele is sodorta. Sikolyát elnyelte a vihar dörgő hangja, csak hűséges kecskéi hallották meg. Hiába próbálta az öregasszony befogni a kecskéket, azok csak szaladtak a barázda felé, s a leány után vetették magukat. Nagy sietségükben az öregasszonyt is elsodorták maguk után. Rémülten kiáltott az öregasszony, de már késő volt: a hullámok őt is elnyelték, s ahogy a vihar erősödött, a hófehér kecskenyájat is elnyelte a Balaton.

Soha senki nem látta többet sem a pásztorlánykát, sem az ördöngös nénét. A kecskenyájakból is csupán a körmük maradt meg, ezt szokta néha kisodorni a partra a vihar, ez tehát a második magyarázat arra, mirét van ennyi kecskeköröm a parton.

3. A fukar pásztor és András király

Történt egyszer réges-régen, II. András királyunk idejében, hogy kiürült a kincstár. Hiába nézett ládái legmélyére a király, hiába keresett a kincstárnok a titkos rejtekhelyeken, bizony minden kongott az ürességtől. Kimerítette az országot a kalandos kedvű királyunk nyughatatlansága, ami még keresztes hadjáratra is elvitte őt. Tépelődött hát a  király, mi tévő legyen.

Egyszer aztán hozzák neki a hírt, hogy él Zala megyében egy gazdag pásztor, akinek annyi a nyája, hogy számolni sem tudja, ládáiban tengernyi aranypénz, birtokán számtalan helyen elásott kincs rejtőzik.

Megörült a király, befogatott hatlovas hintójába, s útnak indult Zalába. Meg is találta a pásztort, s e szavakkal fordult hozzá:

– Hű szolgám, derék alattvalóm, segíts meg nagy bajomban! Üresen állnak az ország kincsesládái, elfogyott minden pénzünk. De azt mondják, te ki tudnál segíteni, hiszen halomban állnak a kincseid.

Sóhajtott egy keserveset a pásztor, s azt találta mondani:

– Hej, uram királyom, életem halálom, nincs nekem egy árva lyukas garasom sem, csak ez az egyetlen kecskenyájam!

Megharagudott erre a király, s szörnyű haragjában ezt kiáltotta:

– Nincs neked, csak egy kecskenyájad? Ha ez igaz, élj békében, de ha hazudtál, a föld nyeljen el minden jószágoddal és kincseddel együtt!

Hát halljatok csodát! Abban a pillanatban megnyílt a föld, s hatalmas hullámok törtek fel a mélyből. Elárasztották a pásztor minden birtokát, belefulladt ő maga és a kecskenyáj is. De a kecskeköröm még a mai napig megtalálható nagy viharok után a parton.

A kecskeköröm mondái után ismerd meg a többi balatoni legendát

Ismerd meg a többi Balatoni legendát, amit összegyűjtöttem (vagy írtam :-)), és gyere vissza jövő vasárnap, mert vasárnap a Minavidin mesevasárnap, és hozom a következőt!

Vagy olvass bele mesekönyvembe, amiben két balatoni tündérke egy régi legenda nyomába ered, hogy kiderítsék, hova tűntek az óriások, akiknek köszönhető a Balaton születése. Itt meg is tudod rendelni, hogy legyen saját példányod is!

könyv mockup