Az Úr vidáman tekintett le angyalkáira. Összevissza röpdöstek, szorgoskodtak, formáztak, festettek.
- Annak legyen hosszabb nyaka – mondta az egyiküknek – hogy felérjen a legmagasabb fákig.
- És milyen színű legyen? – kérdezte a kis puttó.
- Legyen csíkos! – mondta egy másik.
- Nem, nem – csóválta a fejét az Úr -, legyen inkább foltos. És hívják zsiráfnak – majd rálehelt. A zsiráf elfutott.
- Ez milyen? – kérdezte egy kis pufók arcú, barna hajú angyalka, s egy szép barna madarat mutatott.
- Elegáns, nagyon elegáns – bólogatott az Úr.
Ebben a pillanatban odapattant egy másik, szőke fürtös angyal, és kikapta a kezéből. Odaszaladt a rózsaszín festékes vödörhöz, és belemártotta a madarat.
- Neeeee, add vissza! – kiabálta a madár alkotója, de aztán jobban megnézte – Hmm, nem is rossz.
- Igen, igen, így még elegánsabb – állapította meg az Úr is.
- Mi legyen a neve? – kérdezte a barna hajú angyalka.
- Legyen melingó – javasolta a szőke hajú.
- Inkább flamingó – mondta az Úr, s rálehelt. A flamingó elrepült.
És eljött a hetedik nap.
Az Úr és angyalkái elégedetten tekintettek le az alkotásra. Gyönyörű volt a világ, bármerre néztek. Emitt méltóságteljes hegyláncok magasodtak az ég felé, amott gyönyörű erdők sötétlettek, folyók kék szalagja futott a hatalmas óceánok felé, a sivatagok arany homokdombjait oázisok tarkították, végtelen zöld mezőkön ezernyi virág tarkállott.
S Ádám gyermekei, az emberek népesítették be ezt a gyönyörű világot. Az Úr még nagyobb örömmel nézte őket, ahogy szántanak, vetnek, halásznak, vadásznak, s időnként hálával fordulnak az ég felé.
- Oda nézzetek! – kiáltotta az egyik angyalka, és egy különösen szép vidékre mutatott.
Kies síkság terült el szemeik előtt. A síkság egyik oldalán különös alakú hegyek magasodtak, egyik-másik tüzet köpve magából a magasba. Másik oldalát szelíd dombok övezték, sűrű vadonnal borítva, itt-ott bukkant csak elő egy-egy naposabb rét. Aprócska falvak pöttyözték a dombokat, körülöttük szépen gondozott szőlőtőkék sorakoztak katonás rendben. A falvakban takaros templomok álltak, vidáman szólt a harangszó a vasárnapi misére szólítva az embereket.
Áhítattal nézték az angyalkák a vidéket, s bizony az Úr szemében is oly kedves lett, hogy a meghatottságtól kicsordult a könnye.
A könny hamar ellepte a síkságot, s gyönyörű zöld vizű tó lett belőle.
A pajkos szőke angyalka szárnyával felborzolta a vizet.
- Se ezt minek nevezzük?
- Legyen a neve… – az Úr elgondolkodott – legyen a neve… legyen Balaton!
Forrás: Garay János – Balatoni kagylókból
Az Úr könnye története után ismerd meg a többi balatoni legendát!
Az Úr könnye története után ismerd meg a többi balatoni legendát, amit összegyűjtöttem (vagy írtam :-))!
Vagy olvass bele valamelyik könyvembe, a balatoni mondákat és legendákat összegyűjtő Csodák tavába, vagy az apróbbaknak szóló meseregényembe, amiben két balatoni tündérke egy régi legenda nyomába ered, hogy kiderítsék, hova tűntek az óriások, akiknek köszönhető a Balaton születése. Itt meg is tudod rendelni, hogy legyen saját példányod is!
