A Zamárdiban található Szamárkő régi korok óta ismert szent hely. Régészek istenszobrokat találtak itt, míg a keresztény legendák szerint a gyermek Jézus járt erre, s az ő lábnyoma és szamarának patája látszódik a kövön. Innen nyerte egyesek szerint a Szamárkő nevét, és a település is a Zamárdi nevet.

Lássuk, én hogy képzeltem el a Szamárkő régi legendáját!

Szamarko

Mindenki ismerte a Pelso partján a vén remetét.

Különös öregember volt. Furcsa szertartásokkal védte, óvta szent kövét. Oltárt emelt rajta, füveket szórt a tűzbe, amitől illatos füstök vették körül. Körüljárta, ismeretlen nyelven motyogott, és valami furcsa megszállottsággal védte, nem hagyta senkinek, hogy akár a közelébe is menjen.

  • Ez a Világ Királyának köve! Ez az ő trónusa, és senki sem érhet hozzá! – rivallt rá meglepő erővel arra, aki a szikla közelébe ment.

De ha kövét nem fenyegette veszély, szívesen segített bárkinek. Ha betegséggel, rút nyavalyákkal, lelki bajokkal kereste fel őt valaki, mindig tudta a gyógymódot. Ismerte a környék füveinek, fáinak minden titkát, tudta, sebre, gyulladásra mit kell kenni, hogy kell törést kötözni, ügyes kezével helyre tette a rándulásokat, és bogyóival, italaival sok szerelmi bánattól szomorú leányon, gyermektelen asszonyon segített már.

Azon a forró nyári napon is éppen egyik gyógyító főzetét kavarta a tűz fölött, amikor két vándorra lett figyelmes, akik a tó felől közeledtek az öreg országúton. Az asszony szamáron ült, ura mellette ballagott. Látszott rajtuk, hogy nagy utat tettek már meg, riadt tekintetükből arra gyanakodott, talán üldözik őket, menekülnek valami elől. Amikor közelebb értek, észrevette, hogy az asszony kendőjében aprócska gyermek volt. Két éves lehetett talán, és aludt.

Megállította őket.

  • Látom, fáradtak vagytok, idegenek. Pihenjetek meg kicsit, frissüljetek fel nálam.

Az asszony hálásan elmosolyodott, a férfi pedig először leemelte a gyermeket, majd segített neki leszállni. Az apróságot, aki még mindig aludt, egy bokor árnyékában fektették le, az asszony pedig fáradtan roskadt le a sziklára.

  • Oda nem ülhetsz! – kiáltotta a remete.

Az asszony rémülten ugrott fel. A remete a riadtságból megint látta, hogy üldözöttek lehetnek, félnek valamitől vagy valakitől.

  • Bocsáss meg – mondta félénken rebegve az asszony, ki sok vidéket bejárva tudta már, mi bánthatja a remetét. – Nem tudtam, hogy szent ez a kő.
  • A Világ Királyának a köve ez – felelte a remete bizonytalanul.

Most először érezte magát zavarban. Sajnálta, hogy ráijesztett az asszonyra, aki olyan szelíd tekintettel nézett rá. Ura védelmezően öltelte át.

  • Nem akartalak megijeszteni – mondta a remete az asszonynak bocsánatkérően. S apró kunyhójából friss kecsketejet, kenyeret hozott a vándoroknak.

Azok hálásan fogadták el, s a földre telepedve nekiláttak az ételnek.

  • Honnan jöttetek?  – kérdezte őket a remete.
  • Kérlek, ne kérdezd ezt tőlünk – felelte a férfi. – Gyermekem élete veszélyben forgott, és menekülnünk kellett.

A remete csodálkozva nézett a bokor tövébe, hogy miért bántana bárki is egy ilyen csöpp gyermeket, de a kisfiú nem volt ott. Ahogy körbenézett, látta, hogy épp a sziklára mászik fel. Rémült tekintetét az asszony is észrevette, s rögtön rászólt gyermekére:

  • Gyere le onnan, kisfiam!

De a kisfiú leült és felnevetett:

  • Ez az én helyem!

A remete rá akart szólni, de abban a pillanatban belenézett a gyermek szemébe, s elakadt a hangja. A mély tüzű barna szemek nem egy gyermeké voltak. Bölcsesség, fájdalom, szeretet áradt belőlük, és a remete mozdulni sem tudott.

Végül a férfi leemelte a kisfiút a szikláról, anyjával együtt felsegítette a szamárra, és így szólt:

  • Köszönjük jóságodat! És bocsáss meg fiamnak, amiért felmászott a kőre. De olyan apró gyermek még, hogy talán megbocsátanak isteneid.

A remete tétován intett nekik, de szólni nem tudott. Még mindig a gyermek tekintetének hatása alatt volt.

Amikor végül magához tért, a kőre tekintett. Látta, hogy ott maradt a gyermek lábának és a szamár patájának nyoma a sziklában.

  • A Világ Királya! – kiáltott fel, és futott volna a vándorok után, de már a por is elült a Pelso felé tartó öreg országúton.

A Szamárkő legendája után ismerd meg a többi balatoni mondát!

Ismerd meg a többi Balatoni legendát, amit összegyűjtöttem (vagy írtam :-)), és gyere vissza jövő vasárnap, mert vasárnap a Minavidin mesevasárnap, és hozom a következőt!

Vagy olvass bele mesekönyvembe, amiben két balatoni tündérke egy régi legenda nyomába ered, hogy kiderítsék, hova tűntek az óriások, akiknek köszönhető a Balaton születése. Itt meg is tudod rendelni, hogy legyen saját példányod is!

könyv mockup